A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

Frisnyák Sándor: Adalékok a Gödöllői-dombság történeti földrajzához (Tájhasználata 18-19. században)

folytattak. A komplex paraszti gazdálkodást kiegészítette az erdőélés, a gyűjtögetés és a halászat (Rákos- és Galga-vidék). A tájhasználat térbeli rendszerét a Gödöllői-dombvidék völgyhálózata strukturálta. A települések és a szántóföldek a patakvölgyek ármentes térszínein alakultak ki. Az Árpád-kori káposztáskertek az ún. magasártéri területeket foglalták el. A len- és kenderföldek is a patak mentén helyezkedtek el, a vízpartokon pedig kenderáztató gödröket mélyítettek. A legeltetés az irtványföldeken és a völgyközi hátak tölgyerdőiben történt. A földrajzi irodalomban Úri- és Valkói-hátnak nevezett dombsorozatot'

2 összefüggő erdők borították, s ennek egy részét, az Isaszeg környéki tölgyeseket az Árpád-kortól királyi vadászterületként hasznosították.

13 Az Árpád-kori falvakban gabonaféléket, búzát, árpát, kölest, zabot, kétszerest, továbbá kerti növényeket termeltek és extenzív jellegű állattenyésztéssel foglalkoztak. 124 l-ben a tatárok a falvakat elpusztították és a kultúrtájakat súlyosan károsították. A Gödöllői-dombság területén a népességpusztulás mértéke elérhette az 50-60%-ot. A mongol inváziót követő újjáépítés a korábbi alapokon történt: a tájhasználatban továbbra is az ember racionális alkalmazkodása és átalakító tevékenysége nyilvánult meg. A 14-15. században folytatódott a dombvidék benépesülése, a gazdálkodási tér diffúziója, összességében a természeti erőforrások használata. Az Árpád-kor végére az európai agrárforradalom eredményeként kialakult a szabályozott talajváltó, a két-, majd később a háromnyomásos földművelési rendszer, és fokozatosan elterjedt a termelés hatékonyágát növelő fordítóeke alkalmazása. Az agrártermelés átalakulása stabilizálta a települések körül kialakult kultúrtájakat, a társadalmi alapfunkciók térbeli szerkezetét. A Gödöllői-dombság kultúrtáj magterületei a két, ÉNy-DK irányú dombvonulat, a lösszel és finomhomokos lösszel fedett maradékgerinc (az Úri- és a Valkói-hát) külső peremén és a köztük elhelyezkedő, deflációsán lepusztított szélbarázda, az ún. Isaszegiátjáró futóhomokos területén (a belső és külső völgykapukban) alakultak ki. A táj és a természeti erőforrások késő középkori nagyobb mérvű igénybevétele tovább csökkentette az erdőségeket és felerősítette a Gödöllői-dombság már régebben megindult talajeróziós lepusztulását. Az antropogén tájalakításnak része volt a patakok kisebb szabályozása is. Pl. a 15. században a Rákos-patak péceli, a Sződrákosi-patak veresegyházi szakaszán a vízimalmok működtetéséhez duzzasztógátakat, és több helyen halastavakat létesítettek. Az emberi tevékenységi formák az agroökológiai különbségek alapján differenciálódnak és térbeli rendszereket alkotnak. Magyarországon a 13/14. század fordulóján, amikor az oikumené kiterjedt a kárpáti hegységkeret területére is, már láthatók voltak az egyes nagytájak (makrorégiók) termelési szakosodásának jelei. A 14-15. században az ország centrumában, Pest megye területén három mikrorégió alkotott gazdasági egységet: a Budai-hegységben a szőlő- és bortermelés, a Gödöllői-dombvidéken a vegyes gazdálkodás, az alföldi területeken a marhatenyésztés és a szántóföldi művelés.^

4 A Gödöllőidombság vegyes (polikultúrás) gazdálkodásához tartozik a 14-15. században elterjedt szőlőtermelés is (Gödöllő, Pécel, Szada, Veresegyház stb.). A mezőgazdasági termék12 Az Úri-hát részei (északnyugat-délkelet irányban): Szár-hegy, Gyertyános (326 m), Bolnoka-hegy (328 ni), Látó-hegy, Várhegy, péceli és isaszegi Pap-hegy, Kálvária-hegy (306 m), Szentgyörgy-hegy (245 m), Öreg-hegy (189 m), Zsellér-hegy (239 m). A Valkói-hát részei (északnyugat-délkelet irányban): Margita-hcgy (344 m), Boncsok-hegy (317 m), Szentlélek-tetö (303 m), Juharos (307 m), Szentpál-hegy (265 m). 13 Asztalos /., 2000, Ruszkiczay-Rüdiger Zs„ et al. 2007, Zsoldos A., 2003. 14 Zsoldos A., 2003.