A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

Makoldi Miklós: Adatok a Hernád-völgyi avar lovas sírok temetkezési szokásaihoz

A kronológia és a temetkezési szokások összefüggései Az már a hatvanas évek óta ismert, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nyugati, Tiszához közeli területén már a kora avar korban is létezett egy településtömb, mely folytatólagosan továbbélt a közép, illetve a késő avar korban is."

2 Szintén régóta ismert és azóta csak megerősítést nyert tény, hogy ennek a településterületnek a kora avar korban a Tisza volt a nyugati határa, tehát a mai Borsod-Abaúj-Zemplén megye területe ebben az időszakban „gyepüként" funkcionál, tehát gyakorlatilag lakatlan."

3 Ezt a vidéket csak a közép avar kor legelején telepítik be. Ezt bizonyítják az ároktö-pélypusztai és a sajópetri-hosszúrét-dülöi temetők is, melyeket ekkortól kezdenek használni."

4 A terjeszkedés észak irányában folyamatos lehetett, mígnem a 8. század második negyedében el nem érték Kassa környékét, ahol erős katonai bázist hoztak létre,"

5 de egyes megfigyelő egységeik egészen Lemesig birtokba vették a Hernád-völgyet.

116 A temetők alapításának idejében tehát jelentős különbség van a Hernád torkolat- és forrásvidéke között, de az megfigyelhető, hogy a nagyobb sírmezők többségében az utolsó datáló értékű tárgyak a 9. század első felében, esetleg közepe táján kerülnek földbe földrajzi helyzettől függetlenül."

7 De hogyan kapcsolódik mindez a temetkezési szokásokhoz? Elsősorban ki kell emeljük, hogy a jellegzetes kora avar temetkezési szokások, mint a részleges lovas vagy a fülkesíros temetkezési módok a Tisza nyugati partján nem, csak a keleti oldalán fordulnak elő, tehát a kora avar településterületen - viszont ott megélik a közép avar kort is.

118 Ez azért fontos, mert akik áttelepednek a közép avar kor elején a Tisza másik oldalára, azok valószínűleg szakítanak a temetkezési szokások egy részével, tehát már nem hozzák magukkal ezeket a „régi" hagyományokat."

9 Viszont kedvelnek egy újnak mondható szokást, méghozzá a ló és a lovas külön sírgödörbe temetését. Ennek a rítusnak a megjelenését és eltűnését legjobban Sajópetriben lehet nyomon követni: a 7. század harmadik negyedében még nem temetik halottjaikat ilyen módon, de a század utolsó negyedében robbanásszerűen jelenik meg az új rítus, amely néhány évtized - körülbelül két generáció alatt - ki is kopik a temetési módok közül, visszaadva helyét a közös sírgödrös temetési szokásnak.

120 Talán ez lehet az oka annak, hogy a Sajópetritöl északabbra elhelyezkedő, későbbi alapítású lelőhelyek, melyeket csak a 8. század második negyedében kezdenek használni, már nem őrzik ezt a temetkezési hagyományt sem; míg Sajópetritöl délebbre, ahol a szokás „őshonosnak" tekinthető, egészen a 9. századig használatban marad (lásd: Tiszafüred-Majoros és Morotvapart). 112 Csallány 1960: 83; Bóna 1986: 76-83; 1993: 115-118; Fancsalszky 1999: 110. 113 Végh 1968: 66; Lovász 1992: 80. Talán Ároktő-Csík gáton található néhány kora avarnak mondható sír, melyek feldolgozása még nem történt meg. (Az információért Lovász Emesének tartozom köszönettel). 114 Sajópetri lovas sírjainak kronológiáját a szerző szakdolgozatában ismerteti (Makoldi 2006: 96-155), az Ároktőre vonatkozó adatokat pedig lásd: Végh 1968: 47-50. 115 Csiky 2002: 5-16. 116 ADAM 2002: 225. 117 Kivételt csak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei lelőhelyek egy része képez, ugyanis ezen a környéken általában csak rövidebb ideig, néhány generációt felölelve használták a temetőket (Vonatkozó irodalomért lásd jelen cikk lelőhelykataszterét). 118 Fancsalszky 1999: 126-127. 119 Ez talán azzal magyarázhatjuk, hogy az „új föld" - a korábbi gyepű - benépcsítői elsősorban családjaikból kivált, szerencsét próbáló fiatalok lehetettek (elképzelhető, hogy komoly katonai irányítás alatt). 120 Makoldi 2006: 153-154.