A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

KÖZLEMÉNYEK - Zvolensky Gabriella: Hangulatok • Megnyitó beszéd Terebesi Gyula fotókiállításán

Szerencsére szép számban élnek Bodrogközben olyanok, akik lelkesen, nyitott szemmel járják a vidéket és nemcsak a szemükkel, hanem lelkükkel is látják, érzik, átérzik az itt élők mindennapjainak örömét, gondjait, a táj egyedülálló szépségét. Gyula megérintette ezt a földet, érti és ismeri titkait a rögnek s ezek mesélnek neki, mert gyökér lett! 30 éves, amikor első saját fényképezőgépét veszi. Szakkönyvek segítségével sajátítja el a fényképészet technikáját és esztétikai szabályait. Gyula fényre, természetességre vágyakozva a bodrogközi táj napsugaras világában találja meg a fényképezés igazi témakörét, a bodrogközi táj varázslatos szépségét megcsillogtatni a fény és árnyék különös játékában. Ilyen egyéniség Terebesi Gyula, aki így vall magáról: „A látásmód kialakítása számomra sok évig tartott. Későn érő típus vagyok. Kedvenc témám a tájfényképezés. Talán azért is, mert egy amatőr számára ez a legelérhetőbb, ugyanakkor a természetszeretet is közrejátszik. A természetben jelenlévő tökéletesség, harmónia az, ami nagy hatással van rám. Felvételeim 99%-ban Bodrogközben készültek. Mikor kint vagyok a természetben, olyan érzés nekem, mint másoknak templomban lenni." A mai kiállítás a természet harmóniáját, hangulatait kívánja bemutatni. Ebben a hangulatban ott rejlik egy bizonyos fokú költészet, látni tanít minket arra, hogy a természet harmóniája ott van életünk, világunk minden percében. De hogyan tudja ennek a titokzatos, érzéki világnak a hangulatát a kép visszaadni? Mint ahogy minden művészeti ágban, a fotómüvészetben is az igazit kell megmutatni, amelyet a képen keresztül látni kell a nézőnek, anélkül, hogy ismerné a modellt, a tájat vagy a tárgyat. Az ilyen ábrázolás az egyéniséget, a belső jellemzőt is feltárja minden alkotásban. Ez az, amit művészetnek, jelen esetben fotóművészetnek neveznek. A fotó csupán a valóságot képes rögzíteni. Az igazságot magunknak kell kibogozni a képből. Ha látunk is, és nemcsak nézünk, a fotók halkan beszélni kezdenek. Megválaszolják az összes kérdésünket. Kiszolgáltatott művész a fotós. A pillanat csak néha látható kiszolgáltatottja. Bevallása szerint a kész képen néha ő sem azt a csodát látja, mit akkor és ott fényképezőgépet tartva kezében látott. Elillant a csoda. Nincs. Vajon miért? Csontvári Kosztka Tivadar szerint a „nagy dolgokhoz nagy idő kell" nem sok, hanem nagy. Mi ez a nagy idő a fényképész kezében? Tanulás? Szerencse? Nem! A látás bátorsága, a látás nagysága, a megmutatás a „látva lássanak" bátorsága. Terebes Gyula barátunk a 90-es évektől kezdve Záhonyon és Kassán kívül több mint 10 hazai önálló kiállításon mutatkozott be, nagy sikerrel. Magyarországon ez az első kiállítása. Tisztelt jelenlévők! Bízzuk magunkat a művészetre, merjük látni mi is úgy a világot, ahogy az alkotó látja. Keressük és találjuk meg a képek között azt, amelyik méltó szeretetünkre. Köszönöm megtisztelő figyelmüket! 738