A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

KÖZLEMÉNYEK - Tóth Edina: 19. századi stóla restaurálása

„A liturgia jelenlegi gyakorlatias felfogása korában vannak, akik nem értik, hogy miért kell stólát venni a miseruha alá, ha az úgysem látszik. A stóla kialakulását illetően több elmélet is létezik. Valószínűnek az látszik, hogy a stóla eredetileg egy olyan vászon volt, amely az izzadság letörlésére szolgált. A liturgikus ruhák legősibb darabja az, amelyet már akkor is hordtak a nagyobb rendekben lévő klerikusok (pap, püspök), amikor még a világi ruha egyébként nem vált el a liturgiában használttól. Kezdetben orarium volt a neve, ami a száj vagy arc megtörlésére utal, nem pedig az imádságra és a prédikációra. A stóla nevével csak a 9. századtól találkozunk. A stóla hajdan nemcsak a liturgiában különböztette meg a klasszikusokat, hanem az első évezred végén több helyi zsinat is előírta, hogy a papok stólát hordjanak a hétköznapi életben is, miként napjainkban a papi galléros inget. Manapság a stólát liturgikus alkalmon kívül csak a római pápa hordja. A stólához a külső jelzésen kívül szimbolika is kapcsolódik. Eszerint jelzi a halhatatlanságot, amelyet az ősszülők elvesztettek, de amelyet Jézus újra megad, miként erről tanúskodik a stóla felvételével egykor elmondott imádság. A régi pappá szentelési szertartásban a stóla átadásakor az Úr igéjének szimbóluma került említésre. A magyarázat szerint a diakónus csak a bal vállán hordja, mert még csak az Úr „könnyű terhét" viszi a vállán, a pap azonban az Úr „édes igéjét" veszi a nyakába. A stóla a lelki készség, az igaviselés, vagyis a lelkipásztori szolgálatra való készség jele lett. A stóla a vágyat éleszti a papban, hogy alávesse magát az Úr „igájának", amelyet jelképesen megcsókol, hiszen örömmel vállalja és köszönti a terhet. A stóla a pap két oldalán fut le, mint az igazság jobb és bal oldalon függő fegyvere."

3 Anyagvizsgálat A természetes szálak meghatározásához mintát vettem a szövetekből. Tárgylemezre helyeztem a szálakat, majd 1:1 arányú glicerin és víz keverékével megcseppentettem és erre fedőlemezt helyeztem. Mikroszkóp alatt figyeltem meg a szálak szerkezetét. A fémfonal készítéséhez alkalmazott alapfémet és annak bevonatát nedvesanalitikai módszerrel azonosítottam. A fémfonalból 5 mm mintát vettem és egy mikrokémcsőbe helyeztem. A korrózió alapján azt feltételeztem, hogy ezüst. Argentollal cseppentettem meg, hogy a rajta lévő korróziót leoldjam. Desztillált vízzel kiöblítettem, majd a mintához 1:1 hígítású salétromsavat cseppentettem, ekkor láthatóvá vált az aranymaradvány. Nátrium-klorid 10%-os oldatát adtam hozzá és fehér csapadék képződött. Az eredmény: aranyozott ezüst a vizsgált fémszál. Az anyagvizsgálatok eredményei: Alapszövet: selyem, bélésanyag: pamut, fémszál: aranyozott ezüst, bélfonal: selyem, merevítő szövet: len. Szálsűrűség-vizsgálat Bélésanyag szálsürűség: láncsürüség: 64/cm, vetüléksűrüség: 40/cm. Alapszövet szálsűrűség: láncsűrűség: 61 /cm, vetüléksűrüség: 40/cm. 3 Füzes Ádám: Katolikus hetilap 2006. II. évf. 24. 719