A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

VOLOGDAI TANULMÁNYOK - A. A. Glebova: A kics-gorodecki járás festett díszítményei (Vologdai terület)

Ezen a területen, amely ma a Kicsmengszko-Gorodecki járáshoz tartozik, a faragott díszítés legelterjedtebb fajtája a lapos, pontosabban a lapos-barázdált faragás volt. A művészi famegmunkálás ezen ősrégi módozatában a mesterek elérték a tökéletességet. Még egészen nemrég, gyakorlatilag minden falusi házban bőségesen lehetett látni mértani mintákat a faszerkezetek deszkatábláinak felületén, illetve a paraszti bútorokon. A faragott díszítés elemeit gyakran kiszínezték. Rendkívül hatásosak voltak a többszínű rozetták, körszeletek, rombuszok, hatszögek és a különféle figurális kompozíciók. A színezésnél túlsúlyban voltak a piros, a kék, a zöld és a fehér szín kombinációi. A régebbi tárgyakon lehet találkozni az okker és a piros színek, illetve a festetlen fafelület kombinációjával. Az ehhez hasonló színhatású megoldások szeretete, amely először a faragásban jelent meg, utána a festett díszítésben, nem volt véletlen. Ilyen színekkel találkozunk a vidék hagyományos népviseletében: a tarka szálú durva gyapjúszövetből készült, ill. a színnyomásos szarafánokon, a „bredesnik" típusú öveken, a szövött ingeken. Az idénymunkát végző mesterek leleményesen és virtuóz módon töltötték ki festett díszítéssel a meglévő belső terek faragásait. Figyelembe vették a helyi ízlésvilágot, ugyanakkor sok újat hoztak, ami jelentős mértékben gazdagította a meglévő hagyományokat, és ami megtetszett a helyi lakosságnak. A festett csokrok párosítása a kiszínezett faragott részletekkel és szelvényekkel, illetve a háttér erőteljes aktív színével, létrehozott egy ténylegesen ünnepélyes hangulatot, a gazdag palotákhoz vagy a népművészetben költői módon megtestesülő képzeletbeli paradicsomhoz tette hasonlóvá a paraszti lakhelyet. Emelkedett, magas érzelmi töltésű hangulat kerítette hatalmába azt az embert, aki átlépte egy ilyen ház küszöbét. A festett díszítéseket értékelték, megőrizték, és ha megtörtént a ház áthelyezése, akkor a festett részeket, mint drága kincset, a házzal együtt szállították át. Viszont, amikor olyan házat vettek, ahol megmaradt a festett díszítés, akkor igyekeztek megbeszélni a tulajdonosokkal, hogy hagyják ott, és ne szállítsák el a festett tárgyakat, „ne csupaszítsák le a parasztházat". Számos helyi lakos véleménye szerint, általában csak a tehetős parasztok hívtak pingáló-mestereket. Silovszkaja K. A. visszaemlékezései szerint szülőfalujában, Satenevoban csak két házban voltak festett díszítések: az apja házában és a nagybácsija házában, akik a mezőgazdaságon kívül még kiskereskedelemmel is foglalkoztak. „Nos, azért volt kevés festett ház, mert drágák voltak a festékek és a mesterek fizetsége sem volt kevés"." A munkadíjat megemlítik azok a feliratok, amelyeket a mesterek gyakran az alvóhely gerendáira festettek a munka elvégzése után. így Szmoljanka faluban (Jeloviszki község) Pologih A. R házában megmaradt a következő felirat: „Ezen ház Trofim Vasziljevics ... paraszt tulajdona ... 1895-ben lett kifestve... ára 10 rubel 50 kopek".

12 Az akkori árak alapján ez sokaknak drága volt, hiszen összehasonlításként 9 pud (147,42 kg) liszt 6,5 rubelbe került,

13 egy pud (16,38 kg) vaj ára 1900-ban 11,5 és 13,5 rubel között volt. A parasztok többsége kevés készpénzzel rendelkezett ahhoz, hogy azt pingáló-mesterekre költse, a pénzt a háztartásban szükséges tárgyakra, munkaeszközökre, élelmiszerre, ünneplő ruhára költötték. Ugyanakkor számos vizsgált faluban festett díszítést nem csak 11 Otcet vijezda Glebovoj A. A. v Jemeljanovszkij szelszovet Kicsmengszko-Gorodeckogo rajona v 1997. Arhiv VGIAHMZ. 12 Kozoderova O. A.: Otcet ob isztoriko-etnograficeszkoj ekszpedicii v Nikolszkij i Kics-Gorodeckij rajoni Vologodszkoj oblaszti v 1980. Arhiv VGIAHMZ, N 1054. 13 VGV. 1994. N 32. 618