A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Veres János: Adatok Északkelet-Magyarország szkíta korához. Kisgyőr-Bubtető szkíta kori temető közöletlen anyagának feldolgozása

rendszer Il.csoport, 1. típusába. Rendszere alapján, a II. osztály 2. típusát a szarvas-gepárd díszítéses tükrök képviselik, mely a hazai kutatásban a Párducz féle II. típus „C" (KUZNYECOVA 1987,40). A Muhi darabon túl, ez utóbbi típushoz sorolható a bizonyíthatóan szkíta temetőre utaló leletkörülmények között előkerült szerencsi szarvas alakkal díszített, hiányos tükörnyél (IV. tábla, 1) (KEMENCZEI 1971, 513-514; Uő. 2005, 191, Abb. 9, 1-2.) illetve egy hiányos, szórvány szarvasos tükörnyél (KEMENCZEI 2005, 188, Abb. 7, 4.). A szerencsi darab mellső lábaira leroskadó szarvas ábrázolása pontos párhuzama a muhi-kocsmadombi ábrázolásnak, bár kétségkívül annál elnagyoltabb kivitelezésben. A fentebb már említett kisgyőri bronztükör sérüléseihez hasonlóan a szerencsi darab is, a nyelet a tükörlaphoz rögzítő félköríves tagnál törött ki, amely közvetlenül a szarvas agancsaihoz csatlakozik. A lapos nyelet hosszanti irányban a sérült nyélvég felé futó, öt vékony borda tagolja. Mivel a Kárpát-medence területéről nem ismerünk olyan bronz tükröt, melyen a szarvas ábrázolás önállóan jelentkezne, a szkíta kori formai kánon alapján feltételezhetjük, hogy a szerencsi tükörnyél sérült végén a muhi, pókafalvi/pauca-i, oláhzsákodi/jacul roman-i darabokhoz hasonlóan gepárd alak lehetett. Ez az értelmezés tehát a Párducz féle tipológiai beosztás II. típusának „c" csoportjába ill. az orosz kutatásban a Kuznyecova féle II. csoport 2. típusába helyezné a szerencsi bronz tükörnyelet (PÁRDUCZ 1958b, 61; KUZNYECOVA 1987, 40). A tárgy hiányossága okán azonban szükségesnek érezzük a nyél díszítésének alaposabb vizsgálatát. A szarvas alatti nyélrész lapított, „pecsét jellegű" kivitelezése eltér a szarvas-gepárd együttes díszü nyéltípus vízszintesen, kéthárom markáns bordával kialakított, mintegy „pódiumra emelt" kialakításától. Hasonló eltérést mutat az öt vékony bordával tagolt hosszanti nyélkialakítás, mely különbözik az említett tükrök három-négy markáns bordával kialakított változataihoz képest. Fenti formai jegyek, nevezetesen a lapos nyélvégződés és a hosszanti vékony bordatagolás, sokkal inkább olyan - szintén öt darab vékony bordával tagolt, szarvas alakkal díszített, kosfejben végződő -, tükrökkel mutatnak formai hasonlóságot, mint a fejérdi/feirudeni vagy a válaszúti/rascruci darabok (ROSKA 1937, 176, Abb. 15, VASILIEV 1980, Pl. 25, 2). Amennyiben elfogadjuk, hogy a szkíta kori tükrök díszítésénél a kor kézművesei adott ábrázolási sémát követtek, az erdélyi formai párhuzamokkal való egyezések alapján meg kell vizsgálnunk annak lehetőségét, hogy a szerencsi tükörnyél végét kosfej díszíthette. Ez alapján teoretikusan, a Párducz-féle felosztás II. típus „b" csoportjába sorolhatnánk ezt a tükörnyelet. Azonban a fejérdi és válaszúti darabokhoz kapcsolódóan meg kell jegyeznünk, hogy ezen erdélyi darabok párhuzama teljességgel hiányzik a hazai leletanyagból, így a besorolása bizonytalan marad. Fenti problémakörhöz kapcsolódóan hazai szkíta kori kutatásunk kapcsán egyetlen kutatástörténeti adatot szükséges megemlítenünk, nevezetesen a - kisgyőri darabhoz hasonlóan - bizonytalan leletkontextusból ismert hejöszalonta-temetősor lelőhelyről származó kosfejes tükörnyelet.

78 Az észak-magyarországi tükrök esetében a szarvas és kosalakos díszítés együttes megjelenése - elméleti szinten - egyedül a hejőszalontai darab esetén ismeretes (LESZIH 1939, 78), valamint a szerencsi darab stiláris eltérései alapján elgondolkodtató. Azonban már Párducz M. sem fogadja el Leszih A. bizonytalan leírását a hejőszalontai tükörnyélről miszerint annak ellentétes, sima, ívelt tetejű végéről 78 A deformálódáson kívül a szkíta kori temetkezést bizonyítja az a tény, hogy a lelet közelében a munkások embercsontokat találtak. 60