A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)
Veres János: Adatok Északkelet-Magyarország szkíta korához. Kisgyőr-Bubtető szkíta kori temető közöletlen anyagának feldolgozása
hamvasztásos sírt, 20 mely temetkezés környékéről korábban, 1981-ben már S. Koós J. és Lovász E. is gyűjtött kerámiát. Egy vasfokos és bronzkarperec melléklettel ellátott hamvasztásos szkíta sírt talált Szendrő-Temetődomb lelőhelyen 1987-ben Ringer Árpád. 21 Bizonytalan temetkezések Másodlagos információk alapján, de nagy bizonyossággal sorolhatjuk a temetkezések közé a Hejőszalonta-Temetősor dűlőn 1934-ben előkerült kosfejes végű, hőtől deformálódott bronz tükörnyél leletkontextusát. 22 Bár környékén embercsontok is voltak, azok konkrétan nem kapcsolhatóak a leletanyaghoz, amely így csak közvetett adatokat nyújt a vélhetően hamvasztásos temetkezésre (B. HELLEBRANDT 2001a, 64). Hasonlóan bolygatott körülmények között került elő szkíta temetőre utaló leletkörülmények között a Szerencs-Kölcsey u. 18. számú ház előtt vízvezeték árok ásásakor talált szarvasalakkal díszített tükörnyél, valamint két arany hajkarika (K.EMENCZEI 1971, 514; Uő. 2005, 187). Szintén ide sorolható a miskolc-dudujkai gepárdalakos tükörnyél (LESZIH 1939, B. HELLEBRANDT 2001a, 64), ill. a kisgyőr-bubtetői bronztükör is (III. tábla, 3-4.), melynek deformálódása az egyetlen temetkezésre utaló nyom a lelőhelyen. Feltűnő az a jelenség, hogy e hamvasztásos temetkezések mindegyikében erősen deformálódott, díszített szkíta bronztükör, illetve annak töredékei kerültek elő. így az sem tartható kizártnak, hogy néhány esetben a tükrök sérülését okozó magas hőmérséklet a csontok teljes megsemmisüléséhez vezethetett. A fenti kutatástörténeti kép áttekintése során láthatjuk, hogy az ÉszakkeletMagyarország területén meglévő szkíta kori temetkezések legtöbbje hamvasztásos temetkezés, amely rendkívül változatos formákban került feltárásra. Nem véletlen, hogy már Bottyán A. is a temetkezés eltérései alapján különítette el alcsoportjait, melyeket a különböző rítusok változása alapján etnikai, illetve törzsi csoportokként próbált lokalizálni. Ezek az eltérések sokkal inkább társadalmi eltérésekből adódhattak. A leggyakoribb eset, hogy a hamvakat a sírgödörbe, majd a mellékleteket a köré helyezték. A hamvak tállal történő lebontása, illetve bögrébe, tálba, urnába helyezése is általános jelenség, olyannyira, hogy megállapíthatjuk, a kárpát-medencei szkíta kori temetkezési szokásokat figyelembe véve, az urnás temetkezés a zöldhalompusztai-csoport területén fordul elő a leggyakrabban. Az urnába történő temetkezés során annak száját gyakran tállal fedték le és néhány sírban az edény alá kőlapot fektettek. A hamvasztásos temetkezés tumulusba helyezése csak régiónk területén jelenik meg - mivel a gyomai halomsír nagy valószínűség szerint csontvázas volt -, a többi csoport területén maga a tumulus emelés szokása sem bizonyított (BOTTYÁN 1955, 66). Szkíta korhoz köthető halmos temetkezést a mezőkeresztes-zöldhalompusztai és monaji lelőhelyek kapcsán ismerünk a megyéből, ezek átmérője 25-24 méter. Taktaharkány és Taktaszada között egész tumuluszsort ismer a kutatás. Előbbi lelőhely egyik, 60 méter átmérőjű tumulusán Kemenczei T. 1967-ben végzett ásatást, azonban semmilyen temetkezésre utaló nyomot nem talált 23 (B. HELLEBRANDT 2001a, 65). Az Alföldön rendkívül nagy, 70 méter átmérőjű, fakamrás szerkezetű halmos temetkezést ismerünk Balmazújváros-Kárhozotthalomról (CSALOG 1954). 20 HOM Adattár: 1835-86. 21 Ltsz.: 88.2.1-6. 22 Ltsz.: 53.752.1. 23 HOM Adattár: 422-68, 423-68,424-68. 44
