A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Pirint Andrea: August von Pettenkofen magyarságképéről a Miskolcon őrzött festmény eredetiségének vizsgálata kapcsán

nem egy gyors vázlatról van-e szó. Az anekdotákká népszerüsödő kortársi visszaemlékezések kitérnek a festő munkamódszerére is, amitől pedig - a közlések szerint - nem volt idegen az olajjal történő gyors vázlatkészítés gyakorlata. Végül pedig a szignó sem segít eldönteni az eredetiség kérdését, hiszen egyfelől megegyezik a festő által használt jelzetek leggyakrabban előforduló változatával, másrészről viszont - legyünk őszinték egy monogramot hamisítani nem túl bonyolult feladat. Lyka Károly adaléka a Petlenkofen-hamisítványok felismerésének problematikájához Az osztrák mester munkássága az 1850-es, 60-as években még hatástalan maradt a magyar festőkre, azonban - egyedi kivételként - már kezdettől meghatározó volt egy bizonyos műkedvelő festő számára. Ez a személy nem volt más, mint Pettenkofen szolnoki szállásadója, tolmácsa és barátja, Müller Adolf nyugalmazott honvédkapitány. Müller Adolfnak legalább akkora szerepe volt abban, hogy Szolnok vonzerővel bírt az osztrák festőkre, mint a természeti-földrajzi adottságoknak, a település piaci gócpont szerepének, vagy akár a Bécsből Szolnok felé tartó közvetlen vasútjáratnak. „A szolnoki Müller" néven emlegetett mübarát (megkülönböztetve ily módon a gyakran itt vendégeskedő Leopold Carl Müller akadémiai festőtől) afféle korai, egyszemélyes idegenforgalmi irodaként járult hozzá Szolnok képzőművészeti életének kibontakozásához. A német ajkú vendégeknek minden gyakorlati dologban rendelkezésükre állt: fuvarozott, szállást biztosított, tolmácskodott, inasról, élelemről, modellről, kellékekről gondoskodott; „röviden - nélküle Szolnok a bécsi művészvilág számára talán sohasem lett volna olyan vonzó...".

31 Müller Adolf vendégszeretete őszinte lelkesedésből fakadt. Kedvelte a művészeket, talán azért, mert ő maga is művésziélek volt. Többen is megemlékeznek műkedvelő festészeti tevékenységéről, de a legbővebb információkat Lyka Károly szolgáltatja, aki így ír az 1903-as szolnoki kiállítás láttán: „Volt ott [Szolnokon] egy ember, aki hűséges árnyéka vala Pettenkofennek, mindenütt nyomában járt, mellette festegetett. Müller Adolfnak hívták. A tanítvány annyira a mester nyomában járt, hogy sok apró vázlatról ma már nehéz eldönteni, Pettenkofen festette-e avagy Müller. Itt is csak az egyik kép helyezhető bizonyossággal Pettenkofen oeuvrejébe, a többi bizonyára Mülleré. Mint ahogy a mi Nemzeti Múzeumunk is vargát fogott egy ilyen képpel."

32 Más források emellett azt is megemlítik, hogy emberünk termékeny festő volt: „Pettenkofen útbaigazításai mellett egész kis múzeumot festett össze a régi Szolnokról".

33 A fentiek mindenekelőtt arra figyelmeztetnek, hogy a mai napig is sok kis Müllerféle munka bújhat meg különféle gyűjteményekben, magukat Pettenkofen-vázlatnak álcázva. Az osztrák festő magyarországi kultuszának 20. század eleji kibontakozásával hirtelen nálunk is nagy keletje támadt az életműnek, amelynek egy-egy darabja már 1903ban is „ritka árucikk és nem szerezhető meg egykönnyen".

34 Müller Adolf hagyatéka gyaníthatóan kiváló lehetőséget szolgáltatott a műkereskedelem számára ahhoz, hogy a 31 Hevesi Lajos vallomását idézi Rózsaffy D., 1913. 337. 32 LykaK., 1903/a. 148. 33 Fónagy B., 1906.356. 34 LykaK., 1903/b. 390. 444