A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)
Hársvölgyi Virág: A tokaji Béres Béla-gyüjtemény Galaktotrophousa ikonja és köre • Adalékok a Szoptató Istenszülő ikonográfiájához
A Szoptató Istenszülő ikonográfiája A gyermek Jézust szoptató Szűz Mária ábrázolása viszonylag kisszámú, de ismétlődő téma volt a keresztény művészetben. A keleti keresztény tradícióban "n navayía raA.aKTOTpo(poúoa" (Panagia Galaktotrophousa) 32 a neve, mely kifejezés a tejjel tápláló Istenanyát jelöli. A nyugati művészetben egészen a 2. századi katakombafestészetig nyúlik vissza a története, a keletiben pedig a 7. századi kopt falfestményekig. Ez utóbbiaknak a prototípusa a gyermek Hóruszt szoptató Izisz ábrázolása, illetve a predinasztikus szobrászat, ahol a gyermekét szoptató nő a termékenység és a védelem szimbóluma. Görögországban az archaikus kortól kezdve jelennek meg a gyermeküket szoptató nők kis terrakottaszobrai. Meglehetősen gyakoriak voltak Ciprus kultúrájában, ahol a kis figurákat szentélyek számára szentelték. A kis terrakottaszobrok első példái, melyek általában álló nőket ábrázolnak, az i. e. 2. évezredből származnak, míg az i. e. 6. század második felétől az i. e. 4. század végéig nagy számban készült mészkőszobrocskák ülő nőket mutatnak be. Számos ilyen emléket őriz az isztambuli Archeológiai Múzeum, ahol az újbabilóniai periódusból (Kr. e. 731-539) származó néhány lelet is a Cocuklu kadinlar-t, azaz a szoptató nőt ábrázolja. A Galaktotrophousa ábrázolása a 12. században elterjed a Közép-Keleten, a Balkánon, Európán belül pedig főleg Itáliában, ahol a 14. századtól datálódik gyakori megjelenése és a típuson belül számos variációja tűnik fel; ilyen új típus az Alázatosság Madonnája, melynek az eredete az egyiptomi szobrászathoz kötődik, de alapvetően itáliai „találmány 1 '. A Szoptató Istenszülő ábrázolásai az athosz-hegyi kolostorokat is elérték Szerbián keresztül. A 14-15. századi Görögországban és Oroszországban az ábrázolás elszakad a keleti naturalizmustól, visszakapva ezzel szent jellegét és jelentését: a Gyermek maga az inkarnálódott Isten, aki a Szűz „mellén keresztül lép kapcsolatba" az emberiséggel. A téma a 19. századi Oroszországban válik ismét népszerűvé. A Szoptató Istenszülő típusának legrégebbi nyugati ábrázolását a római Priscilla katakomba 2. századból származó freskóján fedezték fel, ahol a meztelen csecsemő félig fekvő helyzetben van, fejét balra fordítja, tekintetét a néző felé. Itt nem érvényesül semmilyen szigorú szabály, az anyát és a csecsemőt természetes pózban ábrázolták, életteljes, realisztikus formákkal, így a freskó egészét tekintve alig különbözik az antik falfestményektől. A jelenet annak köszönheti zsánerjellegét, hogy akkoriban a vallás még nem vált dogmatikussá, és még nem létezett olyan szigorú kánon és ikonográfiái rendszer. Ebből a hellenisztikus forrásból könnyen átkerülhetett a Galaktotrophousa típusa mind a nyugati, mind a keleti kereszténység művészetébe. A típus másik valószínű forrása az egyiptomi művészet, ahol gyakran találkozunk a szoptató nő motívumával, akiket vallási értelemben különleges lényeknek tekintettek, s varázserőt tulajdonítottak nekik. Két, a Közép-Birodalomból származó réz kisplasztika olyan asszonyokat ábrázol, akik a földön ülnek, és mellüket nyújtják gyermekeiknek. Az egyik szobrocska Szebeknath hercegnőt mutatja be, a másikat Izisz istennőnek szentelték. Mindkettő i. e. 1900-1800-ból (XII. dinasztia) származik. Ezek a jelenetek félúton állnak a profán és a vallásos ábrázolás között. Az anyaistennő prototípusává váló képe, amint 32 A görög Galaktotrophousa megfelelője latinul Virgo lactans, olaszul Che állatta, oroszul Mlekopitatelnica; szerepel még, mint Grembo beato vagyis Áldott kebel, illetve Barlovszkaja, valamint Madonna del Latte vagy Maria lactans. 426
