A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)
Marozsán Zsolt: Adalékok a karmeliták miskolci rendházának és templomának meghiúsult építkezéséhez
cél a közvetlen vagy szomszédos települések idecsatolásával a százezer fős nagyváros megteremtése volt, a kölcsön építkezései és nagy infrastrukturális beruházásai nem lépték túl a történeti Miskolc határait, egyetlen dollár, korona, pengő vagy forint a városi kölcsönökből nem jutott az „összeépítési" program előkészítésére, megvalósítására. 40 A háború alatt és miatt az ingatlan adásvételére nem került sor. 41 1947-ben a rend azzal a kéréssel fordult a közgyűléshez, hogy mintegy 1500 négyszögöl területet méltányosságból és ellenszolgáltatás nélkül adjon át a karmelitáknak építkezésre, mivel a telekből már közterületeket hasítottak ki. 42 A közgyűlés következő határozata megerősítette az 1943-as döntést, de kikötötte, hogy a szerződés jóváhagyását a belügyminisztertől kell kérni. A név szerinti szavazáson minden képviselő a terület átadása mellett tette le a voksát. 43 Az indoklás kimondta, hogy a közgyűlés a kért területet 40 pengős négyszögölenkénti egységáron már átadta a rendház részére, de a „közbejött háborús cselekmények következtében sem a szerződés jóváhagyása, sem a terület átadása nem történt meg. Mivel ugyanazok az indokok ma is fennállnak a terület átadására, melyek 1943-ban fennállottak, a terület átengedését a közgyűlés ma is szükségesnek tartja. Egyfelől, mert a szóban lévő területen a városi szabályozási tervnek megfelelő építkezés fog történni és pedig a városnak azon a részében, hol a házhelyjuttatások során a közeljövőben sokan fognak letelepedni, másfelől mert a kérelmező Karmelita Rend emberbaráti és szociális tevékenységének változott viszonyok között is állandó tanújelét mutatja. A súlyos gazdasági viszonyok között tervezett és határidőhöz kötött munkáját a rendnek úgy kívánja közgyűlésünk elősegíteni, hogy az ingatlant az 1943. évben pengő értékben megállapított vételár átértékelése nélkül bocsátja rendelkezésre. " 44 P. Varga Paskál rendfőnök a kitűzött közel 90 méter széles és közel 82 méter mély telek körbekerítésére 1948-ban megkérte az engedélyt. 45 Ebben írja, hogy a „A kerítés kivitele betonalapú, tömör téglafalú, 220 cm magas. Tömör azért, mert a Felsővárosban építendő karmelita templom és rendház épületeit fogja körülzárni, amelyre pedig egyházi előírások köteleznek bennünket. Az építéssel Karczagi Pál és Bárányi András miskolci kőmíves mestereket bíztam meg. " 46 Az építkezéshez hozzá is kezdtek, amelyről a Miskolci Hírlap az alábbiakban tudósított: „Miskolc hároméves újjáépítési tervének egyik legnagyobb szabású építkezését indították el a Győri kapu végén, a régi vámház mellett lévő üres területen a pár évvel ezelőtt idetelepedett, teljesen evangéliumi szegénységet megvalósító, népszerű karmelita atyák. E környék arculatát teljesen meg fogja változtatni a városrendezési tervekbe stílszerűen beleilleszkedő, impozáns méretű templom és rendház felépítése, amely P. Varga Paszkál házfőnök nyilatkozata szerint, több millió forintba kerül s amelyre a Görömböly Miskolchoz csatolásával teljes lett a majd 110 000 lakosú ipari nagyváros képe, mely nagyarányú és tudatos építkezésekkel párosult. 40 Dobrossyl., 2002. 236. 41 B.-A.-Z. m. Lt. XXI. 508. 525/1947. 42 Iglói Gy, 2007, 175. 43 Dobrossyl., 1997.268. 44 B.-A.-Z. m. Lt. XXI. 508. 525/1947. 45 B.-A.-Z. m. Lt. XXI. 503. 2815/1948. 46 B.-A.-Z. m. Lt. XXI. 503. 2815/1948. 413