A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

B. Hellebrandt Magdolna: Mályinka-Dédestapolcsány-Verepce-vár és Miskolc-kőlyuk I.-barlang vasleletei

A Verepce-vár és a Kőlyuk I.-barlang közti távolság a Garadna völgyén át körülbelül tíz kilométer (13. kép), melyet a korai vaskorban akár lóháton, akár gyalog megtehettek, s így megközelíthették, ismerhették a többi barlangot is, ahogy a leletanyag bizonyítja. Egy-egy vadászat alkalmával is lehetett szállásuk a barlangban. Kövek A Verepce-vár délkeleti végénél sánc magasodik a mélyített árok felett. A sánc belső részén figyeltünk fel azokra a folyami kavicsokra, melyek viszonylag nagy számban láthatók még ma is a felszínen. A természetvédelem és az erdészet munkatársai ezekről a kövekről nevezik a szűkebb területet Kőhajigálónak. A kövek (9. kép 13.) kézbe illők, átlag 7 cm hosszúak, súlyuk 0,125-0,45 kg között váltakozik. Feltehető, hogy a vár alatt folyó Bán patakból vitték fel a tetőre a köveket, s a vár védelmében használták azokat, akár kézzel dobták, akár hajító szerkezettel, akár ostromgéppel lőtték ki. Hasonló kövekre Lehóczky Tivadar is felfigyelt. Munkács-Lovácska-hegy északi oldalán, 60 cm mélyen vaskori kelta lakóház omladékában olló, sarló, fenőkő mellett volt a 7. leletként leírt 4,5 cm átmérőjű, 75 grammos gömbölyített parittyakő.

57 A 33. leletként talált parittyakő 250 gramm súlyú, lapított gömbölyű, trachitból alakított. A 35. lelet egy 3,5 cm átmérőjű gömbölyű parittyakő, a tűztől egészen feketített.

58 A Lovácska-heggyel kelet felől összefüggésben levő Vöröshegyen is találtak parittyakövet, mely 7 cm átmérőjű, lapított gömb alakú, súlya 500 gramm.

59 Természetesnek vehetjük, hogy az ember környezetében levő kövek a legrégibb idők óta szolgálhattak támadó fegyverként. Tállyán a késő bronzkori földvár sáncába épített köveket bontották ki, gurították le a keleti oldalon,

60 ahol az ellenség támadhatott. A történelem során többször alkalmazták a hadmüveletekben a köveket. Művészi alkotáson is láthatjuk, hogy az ostromlott várból dobáltak köveket a támadókra. Londonban a British Múzeumban őriznek egy több mint két méter magas domborművet (12. kép), melynek alsó részén folyót ábrázoltak, fentebb egy épített várat. A jelenetben láthatjuk, amint az asszírok ostromolják a falakat, a védők a várfalról körülbelül maroknyi köveket dobálnak az ellenségre, a támadók pajzsokkal védekeznek, s nyilazzák a védőket. A dombormű Szenakherib (Kr. e. 704-681.) idejéből való.

61 Stein Aurél Nagy Sándor nyomait keresve

62 jutott el Bir várába. Ezt a várat Bazira erősséggel tudta azonosítani,

63 melyet a nagy hódító Pandzsabba való betörését megelőzve bevett. A vár az Indus folyó bal partja felett, szaggatottan emelkedik, csaknem 200 m magasra. Stein a várat bejárta, és parittyakövekre figyelt fel, melyek egyúttal súlyosabb hajítófegyvérekbe is alkalmasak voltak. Az egyik torony alatt kutatott, amikor egy rakáson gúlába rakott köveket talált, 38 lövésre valót, mint írta az „antik lőszerből". A kövek gömbölyűre voltak kopva, és a fal nyugati vonalán is felfigyelt rájuk, ahol sok volt. A folyó medréből hordhatták össze. Nagy Sándor nyíllal és hajítógépek lövedékeivel ostromolta a várat. Ezek a hajítógépek körülbelül 300 méterre tudtak lőni. A hatalmas erődítést 57 Lehóczky T., 1906.342. 58 Lehóczky T., 1906.343. 59 Lehóczky T., 1908. 257. 60 B. Hellebrandt M.

} 1994. 64-68. 61 Tolnai Világtörténelme II. kötet 125-126. 192. 62 Stein A., 1928.44-46. 63 Stein A., 1928.54. 30