A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Kapusi Krisztián: Mediterrán ősz. Miskolci delegáció Fiumében (1869 szeptember)

MEDITERRÁN ŐSZ Miskolci delegáció Fiumében (1869 szeptember) KAPUSI KRISZTIÁN A költöző madarakat követve, sosem számított rossz döntésnek délre utazni a nyárutón. Szerencsés párosítás volt ugyanakkor a kellemeset hasznossal összekötve, kulturális és politikai küldetést turistaként teljesíteni. Jól tudta mindezt Miskolc város egykori ügyésze, Serfőző József. Egy „kis világlátás végett elrándulni óhajtván" a Fiumében megrendezett természettudományos vándorgyűlésre, húsznapi szabadságot kért 1869. augusztus 17-én a képviselő-testülettől.

1 Rekreációra volt szüksége és azon sem háborodtak föl, hogy Serfőző jogászként természettudományi konferencián kívánt részt venni. Tisztában voltak azzal, hogy a városi ügyész egy vakációszerű tanulmányi kirándulásnál lényegesen jelentősebb útra vállalkozott. A rendezvény helyszíne valóságos politikai demonstrációvá avatta a tudományos eseményt. A 18. század államismereti iskolái Fiumét a magyar anyaország részének tekintették. A Szent Koronához tartozó „corpus separatum" volt, amióta Mária Terézia csatolt „külön testként" definiálta a város státuszát (1779). Átmeneti francia uralom (18091815) után, I. Ferenc újra Magyarország területéhez sorolta a Quarnero öböl kikötőjét. Változást hozott a szabadságharc: Fiume 1848 és 1868 között Horvát-Szlavónország fennhatósága alá került. A helybéli olasz polgárság preferenciáját meghatározta, hogy a rendi érában még nem érvényesülhettek úgy a magyar nemzeti törekvések, mint ahogyan a neoabszolutizmus éveiben elburjánzott a horvát nacionalizmus. Erőszakoskodás, az olasz nyelv használatának korlátozása, a korábbi kiváltságok felszámolása jellemezte a horvát uralom két évtizedét. A magyar politika tengeri kikötő igénye természetes szövetségesre lelt a fiumei olaszokban, viszont a horvátok közül még az unionisták sem szándékoztak lemondani a Quarnero öbölről. A kis kiegyezés tárgyalásai éppen Fiume vitatott hovatartozása miatt húzódtak el, sőt, az utóbb megkötött közjogi egyezmény (lásd: 1868. évi XXX. t. c.) sem minden részletében zárta le a kérdést. Átmenetinek szánt, végül mégis a dualizmus egész tartama alatt fennállt rendezésre 1870-ben került sor.

3 Érthető mindezek után, hogy a köztes, 1869. évben miért éppen Fiumére esett a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók XIV. Vándorgyűlését szervezők választása. Miskolc politikai elitje (is) fokozott figyelemmel kísérte a közjogi kérdés alakulását. Serfőző ügyész úr megkapta a húsznapi szabadságot, kérelmére a közgyűlés ekképpen reagált: „örömest adja jelét képviselőtestületünk azon forró ragaszkodásnak, mellyel Fiume iránt viseltetik, s az ott tartandó természettudósok nagy gyűlésére, hogy a társnemzetek között tartandó testvéries ünnepélynél a hazafias magyar tengerparti városban városunk is képviselve legyen, s hazafias üdvözletünket s szerencse kívánatainkat átadhassák, Serfőző József képviselőnk elnöklete alatt Rácz Ádám, Molnár Béla, Mayer Rezső, Furman János, Sassy István és Bódogh Albert képviselőinket elküldjük, s ré1 B.-A.-Z. M. Lt. IV. 1601/b. 101/1869. 2 BakB. 1997. 77. és 87-88. 3 Az ún. fiumei provizórium Horvátországhoz rendelte Fiume vármegyét és Buccari kerületét, Fiume város pedig - egy kormányzó igazgatása alatt - újra a „magyar koronához csatolt külön lestként" élhetett, fejlődhetett. 293