A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

†Udvari István-Viga Gyula: Bars vármegye 18. századi jobbágy-parasztjainak életviszonyaihoz

követ kölesnek bérelnek, együtt egy ványoló malommal (kalló) tíz forintért a földesúrtól. Kislovcsa népének saját kallómalom szolgált, hasonló volt Garamkürtösön. Egész sor fűrészmalom is sorakozott a Garam és a nagyobb patakok mentén (Szentbenedek, Ihrács, Jasztraba, Koszorin, Kremnyicska, Kislovcsa, Lutilla, Szlaszka),

52 amelyek fával való kiszolgálása és a fürészáru elfuvarozása egyre nagyobb terhet jelentett a jobbágy nép számára. 7. Az erdő haszna A Felföld természeti kincseinek kiaknázása, az azzal összefüggő életmód jelentősen befolyásolta a térség sokáig állandónak tűnő kincs, az erdőállomány alakulását. Ennek összefüggésében értelmezhető talán leginkább, hogy a természeti feltételekhez alkalmazkodó embercsoportok életmódja milyen módon alakítja át az őt körülvevő természetet, s ez a folyamat miként hat vissza műveltségének állapotára. Az erdősült területek megszállásának egyik meghajtója volt a fa, az erdők históriája ebben a térségben az ipari tevékenységre volt felfűzve. A bányák, huták, hámorok nagy tömegű fát igényeltek, a bányavárosok környezetétől egyre távolabb kerültek a fakitermelés területei. Mindez a 18. századra már a fa árának rendkívüli növekedéséhez vezetett.

53 A felföldi erdők fogyása kihatott a jobbágyparasztok erdőélésére, faizására is, s a 18. század hetvenes éveiben már jószerével visszafordíthatatlannak tűnő folyamatokat tükröznek a paraszti vallomások. Az óriási mennyiségű fát igénylő bányászat és kohászat, a szén- és mészégetés, a hámorok és huták a legjelentősebb bányavárosok környékén már a 16. század első felében nyomasztó fahiányhoz vezettek. Bars vármegyében például több papírgyár is működött, amelyek ugyancsak jelentős mennyiségű fát igényeltek (Körmöcbánya, Alsókamenec, Ebedec, Fenyőkosztolány). A faanyag bázisát jelentő erdők egyre távolabb kerültek a felhasználás helyétől.

54 Egyre nagyobb területek maradtak erdő nélkül Bars déli részén is, ahova el kellett hozni a fát más vidékekről, ami a 18. században a fa árának 60-70%-os növekedéséhez vezetett. Különféle parancsokkal, instrukciókkal igyekeztek korlátozni az erdőhasználatot, az erdőt olykor drasztikus szigorral védték. 1755 után többnyelvű szórólapokat, röpcédulákat nyomtattak, amelyeken arra igyekeztek ösztönözni a lakosságot, hogy folyók mellé, vizenyős részekre fűzfát vagy más, gyorsan növő fákat ültessen.

55 Mindez nem csupán a faanyag árának emelkedéséhez vezetett, hanem a jobbágyok erdőhasználatának és faiparának szigorításához, valamint - a robotszolgáltatásban - a favágás, faközelítés, fuvarozás és tutajozás munkavégzésének megnövekedéséhez is. A vármegye úrbérrendezését előkészítő paraszti bevallások az erdőhasználat változásának fenti problematikáját erősítik. Adatainkban csak Felfalva településén szabad a faizás. Vannak települések, amelyek egyáltalán nem rendelkeznek erdővel (pl. Agó, Taszár), s mindenféle fát pénzért vesznek. Kissáró csak füzesekkel bír. Pázsit lakosai arról panaszkodnak, hogy a más községekkel közösen használt erdő messze esik tőlük. A földesúr több helyen tiltja a jobbágyok erdőélését, vagy csak tűzifát ad, építőfát csak comissióra. így van ez Németiben is, ahol a lakosok régebben úszott fát el is adhattak. Besse bevallása szerint erdejük éppen semmi sincs, mivel az urak magok közt mind felosztották 52 A Garam menti fűrészek még az 1840-es években is ellátták fával a délebbre eső sík vidéki teriileteket. Vö. Dejiny 556. 53 MAGDA Pál 1819.51. 54 Dejiny, 53-54., 366. 55 Dejiny, 346. 280