A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

†Udvari István-Viga Gyula: Bars vármegye 18. századi jobbágy-parasztjainak életviszonyaihoz

kon. Több helyen említik, hogy elég legelőjük nem lévén, más határon bérelnek területet jószágaik tartására. Besse vallomása drámai helyzetet fest: „Semmi legkisebb közönségesjövedelmünk nincs, hanem inkább onnan van terhünk, hogy elegendő mezőnk nincs, mivel marhájinkat szoktuk Szent Miklós nevű pusztára vagy a Garam tájékára kiadni mezőre és az olyatén mezőtűi fizetni".

42 A csekeiek növendék jószágaikat, a tinókat és a csikókat adják más falu határára, Felsőtárnokon egyes gazdák pénzért adják más határra nevelni marháikat. Utóbbiak megjegyzik, s erre több - egyebek között kamarai - település vallomása is utal, hogy a földesúr olcsóbban ad marháiknak tavasztól, de ha szükséges, akár Szent Mihály napjától szénát, árpát, zabot a más településeken megszokottnál. Ezt a segítséget aztán a következő Szent Mihályig kell a jobbágyoknak visszafizetniük. Tild népe arról panaszkodik, hogy marhalegelőjük semmi nincs, ezért kénytelenek a lévai uraságtól a kovácsi praediumban legelő mezőt árendálni, amiért 45 forint készpénzt fizetnek, azon túl 100 keresztet tartoznak learatni, és 50 embert adni szénagyűjtésre. Hozzáteszik, hogyha a mező árendájától elesnének, semmi vonó marhát nem tudnának tartani. A hólvényi telkes jobbágyok legelője a saját határukban levő erdejükben és - kaszálás után - a réten van, a szegénység viszont kénytelen más határon szénát venni. A réteket óvni kell a legelő jószágtól: „Aki Szent György nap után marháját a réteken szánt szándékkal őrizi, hat forint büntetéssel tartozik" (Nemesoroszi). A lekaszált rét és a tarló legeltetésére utal Aranyosmarót bevallása: „a rétek lekaszálásáig és a gabona learatásáig nagyon szűkös legelőnk van".

43 Változó a rétek minősége is, a Garam mente falvainak gazdagabb szénafüvét még távolabbi falvak népe is megvásárolja. Vihnye bevallása szerint: a kaszáló is gyenge, 2 kaszás alig tud kemény munkával is 1 szekérre való szénát kaszálni. Sarjút csak kevés helyen kaszálnak, sokfelé pénzes széna adja a jószágok téli takarmányát. Nemesorosziban az uraság rétjét feliből lekaszálják, felgyüjtik, s kazalba rakják. A kazlakat megtetézik, és tövis kerteléssel becsinálni tartoznak. Kötelességük a rétet a bokroktól is megtisztogatni, mert különben az uraság elveszi azt. Bars makkos erdői a 18. század 70-es éveiben a sertéstartás őszi takarmánybázisát jelentették, ám a bevallások egyértelműen jelzik, hogy jelentősen szigorodtak az erdőélés és a makkoltatás feltételei. Falvainkban arról panaszkodnak, hogy Barkóczi érsek előtt szabadon makkoltathattak, ám az érseki erdők ilyetén hasznosításáért immár fizetniük kell. A németi határban például tölgy- és bükkerdők vannak, melyek makkot is teremnek. A makkoltatásért csak felét fizetik, mint a vidékiek, régebben viszont ingyen makkoltathattak. A makkoltatás díja általában 2-5 garas sertésenként, de a helybeliek mindenütt olcsóbban jutnak hozzá, mint a vidékiek. Összességében mintegy másfél tucatnyi település említi hasznai között a makkos erdejét, a makkoltatás lehetőségét, már amikor egyáltalán makk terem. Amennyire közönséges lehetett a sertéstartás Bars jobbágy-parasztjainak háztartásában, olyan problémás volt ez alkalmanként a bányásztelepüléseken. Peszerin bevallása szerint: a határ szegénysége és a kamarai kölyűk miatt disznót nem szabad tartaniuk. Mindez bizonyára jelentősen befolyásolta az állatkereskedelmet és a mészárszékek szerepét. 42 Szentmiklós puszta Komárom megyében, Udvarnok mellett található, a garamszentbenedeki apát, majd az esztergomi káptalan birtoka volt. Vö. FÉNYES Elek 1851. IV. 113. 43 UDVARI István 1994.97. 273