A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Gyulai Éva: Szabó- és szűrszabó céhek Miskolcon a 16-19. században

Miskolcon is a szabómesterség tartja el, 1885-ben 47 főt foglalkoztat ez az ipar, 1896-ban pedig a zsidó kisiparosok 20-23%-a a szabóipart űzi. Sátoraljaújhely zsidó társadalmában is ezt a foglalkozást űzi a legtöbb iparos, 1869-ben 10-12 fő.

104 Műhelyek és termékek 1792-ből fennmaradt egy különleges miskolci árszabás, melyben a vásári szabók elmondása alapján közlik a termékek költségszámítását, s e szerint egy ruha elkészítése után legfeljebb 27 krajcár hasznuk van, de a legtöbb darabnál csak pár krajcár.

105 A számítás alapja a szövet, majd a kellékek: cérna, selyemzsinór, gomb, zsebeknek való vászon, egyéb „materiálék" ára, végül a „legény tartása és fizetése", vagyis a „művekhez megkívántató matériálékhoz tartozandó mindennemű szereknek, azok körül munkálódó cselédeknek tartásával összekapcsolt bérek" adják meg az összes költséget, amely alig magasabb, mint az eladási ár. A limitáció szerint egy-egy legény igen hosszú ideig dolgozik a ruhákon, az 1 vég posztóból kiszabott 17 ujjas lajbi megvarrásához pl. 3 hétre van szüksége a mesternek és a szabólegénynek, egy másfél rőf posztóból kiszabott sujtásos ujjas lajbit viszont 1 nap alatt készít el egy legény. A szűrök szabása még kevésbé változott az évszázadok alatt, talán csak a cifraszűr 19. századi megjelenése változtatott a régi formákon. Bár a külföldi posztóból varrt polgári divatot, s részben a nemesit is Kassa diktálta Felső-Magyarországon, a szűrök divatja egyértelműen a gömöri szűrszabók munkáin keresztül terjedt, bár a Felföldön is árulták a legismertebb paraszti viseletet, a debreceni szűrt. II. Rákóczi Ferenc által Borsod vármegyének adott limitáció is felsorolja „a debreceni nagy öreg szűr", mint a legdrágább darab mellett a felföldi, köztük a gömöri - körmöci, privigyei, rozsnai, rimaszombati - szűröket, melyekből inasnak valót is árultak.

106 A gömöri szűr híre és a magyarországi kézművességben, viseletben elfoglalt meghatározó helye feltétlenül a gömöri szűrposztókészítésnek köszönhető, hiszen az alapja a felföldi juhok szőréből készült jó minőségű, helyi szűrcsapók által előállított szűrposztó volt, s így ugyanazon régióban készült az alapanyag és a késztermék is. A szabók már a kallómalmokban ellenőrizhették a daróc minőségét, sőt többször végben is árulták. A 17. század elején Borsod vármegye a miskolci kézművesek túlzott követelései miatt egy 1623-ban kelt rendeletében szabályozta a kézműipari árakat, s ebben felsorolta a leggyakoribb szabótermékeket és varrásuk díjazását is: hosszú skarlát vagy gránát dolmány, bagaziával bélelve (1,25 Ft), nadrág (45 dénár) és „felsőruha, amely körül zsinóros" (1 Ft), karasia dolmány bagaziával (75 dénár) vagy posztóval bélelve (50 dénár), kesnicer dolmány (40 dénár) és nadrág (26 dénár). Külön szerepel a szürszabók árszabása háromféle termékkel, ha „egy juhásznak való szűrt csinálnak" (1,60 Ft), „fertály híján kétsinges" (1,40) és másfél singes szűr (1,33 Ft).

107 A limitációból kitetszik, hogy a legtöbb munkát egy juhásznak varrt szűrben feltételeztek a vármegye tisztviselői, hiába varrták ezt olcsó abaposztóból, mégis többet kérhettek érte, mint a drága itáliai bársonyszövet megvarrásáért. 1672-ben a Borsod vármegyei árszabás szerint még mindig leginkább dol104 Csíki 1999. 191-192., 210-211., 216. 105 B.-A.-Z. m. Lt. IV. A. 501/e 258/1793. Közli: Flórián 1998. 144-150. 106 (1706) B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/a 15. köt. 52. 107 B.-A.-Z. m. Lt. IV 501/b XVI. I. 1. 251