A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Gyulai Éva: Szabó- és szűrszabó céhek Miskolcon a 16-19. században

90 R.Ft „színbért" fizettek be a diósgyőri uradalom kasszájába. A legények is árulhattak a színben, 1810-ben, amikor 5 ifjú működött Miskolcon, a céh határozata értelmében „minden céhbe állott becsületes ifjú" 3 R.Ft-ot köteles befizetni a kasszába, mielőtt a színben árulna. Az árulószínt 1815-től csak úgy használhatták, hogy a 22 mestert három csoportba vagy sorba osztották, s így soronként fizették a díjat. Minden sornak volt főnöke, 1823-ban Lukáts János, Simon János és Szombati Szabó Mihály „sorja" után fizették az árulószín árendáját, a „sorra járó pénzt". Az árulószínt 1830-ban már nemcsak a céh tagjai használták, ekkor ugyanis egy „pesti zsidó" fizet a szín árendájában 15 R.Ft-ot. A kereskedelmi kultúra fejlődését jelzi, hogy az 1800-as évek elején mind Szikszón, mind Sátoraljaújhelyen nem sátorban, hanem árulószínben tették ki áruikat a miskolci szűrszabók. De jártak a népes egri vásárra is, 1830-ban Csatlós György miskolci céhtagot 3 Ft-ra büntette a társulat, mert a megengedettnél kettővel több csipkés (cifra) szűrt vitt. 1815ben a miskolci céh Debrecenbe adott be kérelmet, minden bizonnyal a vásáron való árulás engedélyezéséért. Nem volt egyszerű a vásározás, sokszor meg kellett küzdeni a jó helyért. 1814-ben a miskolci céh 1 R.Ft 12 krajcárt fizetett a szikszói vásári felügyelőknek, korabeli nevükön „cédulás uraknak", mert a pecsenyesütőket elhajtották a szürszabók által bérelt árulóhelyről. 1816-ban új árulószínt szerez a céh Miskolcon, 620 Ft-ért a Veres Híd utcában 6 évre bérbe veszi Svehla György házát és telkét, s később itt építik fel az új csarnokot. Az árulószínt teljesen fából építették, 1821-ben a javításához 3 szál ülésnek való széles deszkát, 11 szál hídiásnak való deszkát, egy háromöles gerendát, egy szarufát, 3 új oszlopot, 4 szál fenyőrudat, 6 ócska oszlopot vettek. Az alapot azonban kőből építették, 1826-ban szikszai követ vásárolt a céh, hogy az árulószín alapjába beássa.

79 A színben való árulás egyre értékesebb, 1820-ban Jankovics József céhtárs 50 Ft-ot fizet a közkasszába „a színbe való bekövetkezésért". 1826-tól a termékek száma után fizettek az árulásért, minden munka, vagyis szűr után 3 krajcárt kellett a céh kasszájába fizetni, ha azt az árulószínbe vitték.

80 A „vidéki munka", vagyis nem saját termék után azonban ugyanekkor igen magas díjat, 1 Ft-ot fizetett a miskolci mester. Korábban még különleges díj mellett sem engedték, hanem büntették azt, aki „vidéki munkát árult", 1811-ben Lukáts István céhmestersége idején Szabó Mihály „vidéki munkáért, ámbár debreceni munka volt is" (vagyis a legjobb minőségű szűr), 4 R.Ft büntetést fizetett a céh kasszájába, pár évvel később, 1818-ban azonban éppen Lukáts Istvánt büntette meg a céh 2 R.Ft-ra, mert „más szűrit árulta". 1812-ben Debretzenyi László céhtagnak „felföldi munkája volt", vagyis gömöri szűröket vitt a vásárra, ezért a céh felelősségre vonta. A céh úgy ügyelt az idegen termék kiküszöbölésére, hogy a miskolci szűröket megpecsételte, minden mesternek külön bélyegzője volt, így azt is kiszűrhették, ha valaki céhbeli társának termékét árulta. 1818-ban Sonkoly István, nem elég, hogy pipázott, még „csipkés munkát" is árult a színben, ezért amíg a büntetést meg nem fizeti, eltiltják az árulástól.

81 A versenyt akadályozta az alapanyag, a Felföldön gyártott szűrposztó együttes beszerzése is. 1809-ben a szűrszabó céh együttesen 340 Rh. Ft-ot fizetett, amikor 11 vég „szűröket" (= szűrposztót) vett végenként 31 Rh. Ft-ért, egy véget pedig 30 Ft-ért. 1811 -ben a szűrszabó céh kénytelen volt határozatokat hozni, mert tagjai nem együttesen, 79 HOM HTD I. 76. 6. 30. 80 HOM HTD I. 76. 6. 30. 81 Meghatároztatotí, hogy a valamelyikünknél olyan munka találtatik, amelyen vagy bélyog nincsen, vagy ha van is, de nem a maga valóságos bélyogja, ha szinte mesterember társától megvásárolta is, határozott büntetése lészen 4R.Ft.{\%\\. máj. 23.) HOM HTD I. 76. 6. 30. 244