A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Pozsgai Péter: A földbirtoklás változásai és a kisnemesség Torna megyében (15-19. század)

hányaduk maga is földműves volt, s nagyobbrészt a birtokos parasztság életszínvonalán állhatott. A 235 nemesi családfő közül 58-at írtak össze taksásnak, amely meglepő egyezést mutat az Alsó járás „taxalista" nemességének 1788/89-es összeírásával (lásd a 6. táblázatot és az V. Függelék „Státus" rovatának bejegyzéseit). Ez a nemesi családfőknek csak kevesebb mint negyedét jelentette a 19. század elején (24,7%). Az 58 taksáson kívül 6 családfőnél említették meg, hogy „zsellér helyen lakik", ketten „urbarialis" helyen (jobbágy tel ken), hárman pedig földesúri házhelyen laktak. Összességében tehát az 58 főn kívül még nagy valószínűséggel nyolc családfőn tudták megvenni az állami taksát (28%). Az 58 taksás nemes települési hely szerinti megoszlása azonban szembetűnően aránytalan az 1813-ban összeírt településeken. A Színben lakó 54 összeírt nemesből 32-t taksásnak írtak össze (59,3%), amely kiugróan magas arányt csak a dobódéli arányszám haladta meg, ahonnan azonban mindössze három főt vettek fel a listára, akik mind taksások voltak. (Lásd az V. Függelék adatait.) A szini taksások tehát egymaguk az Alsó járási adózó nemesség 55%-át adták. Szinen kívül Perkupán (9 fő) és Jósvafőn (7 fő) találunk még jelentősebb számú taksás nemest, az ő arányuk a helybeli nemességen belül azonban lényegesen alacsonyabb volt (25,7% és 20%), mint a színieké. Az is jól látható, hogy a régi birtokos kisnemesi, illetve a kuriális minősítésű falvak nagyobb részében egy taksást sem írtak össze (Komjáti, Lenke, Nádaska, Szentandrás, Teresztenye). Becskeházán (1 fő), Égerszögön (3 fő), Varbócon (2 fő) pedig nem érte el arányuk a helybeli nemesség 50%-át. Meglepő viszont, hogy a 33 fős szilicei nemességből egyet sem írtak taksásnak össze, hisz Szilice kuriális voltáról, települési szintű adómentességéről nincs tudomásunk.

101 Az aránytalanságok és a legalábbis látszólagos ellentmondások mind a további részletkutatások szükségességét támasztják alá, mert egy kiemelkedő forrás segítségével nem lehet választ adni a kisnemesség rendkívül heterogén eredetű kiváltságaival és státusával kapcsolatos kérdésekre. Az már most is látható, hogy jelentős előrelépést az egyéni életútelemzés hozhat, amely nominális forrásokon és mikroszintű elemzéseken alapulhat. Az 1813-as névsor is alátámasztja, hogy a települések jogállásán és a települési kereteken túl az egyes családok és személyek kiváltságait - és különböző időpontok közötti változásait - kell fókuszba állítani, hogy jobban megérthessük a kisnemesi társadalom belső választóvonalait. A településeken belüli különbségek rögtön szembetűnnek az V. Függelék alaposabb vizsgálata után is. Az egyes családok adómentességével vagy taksás minősítésével kapcsolatban négy jól elkülöníthető típus rajzolódik ki: (I) kiterjedt, több családból álló nemzetségek, amelyeknek egyik családfője sem tartozott a taksások közé: például a jósvafői Delyk [Deli] (15 családfő), Ardayak (5 fő), Váradyak (3 fő); a perkupái Molnárok (4 családfő), Dobákok (2 fő); a szilicei Szakalok (10 családfő), Váradyak (7 fő), Delyk (4 fő); a szini Farkasok (2 fő); (2) több családot magában foglaló nemzetségek, amelyekből egy családfő már taksásként lett összeírva: a becskeházi Dienesek (3 családfő); a szini Szalóczyak (5 családfő), Izsók (6 fő); (3) több családot magában foglaló nemzetségek, amelyekből azonban már több családfő - de nem mind - taksásként lett összeírva: égerszögi Szabók (4 családfő); jósvafői Tarczalyak (3 családfő); perkupái Gálok (6 családfő), Mészárosok (6 fő), Feketék (6 fő); szini 101 Az adófizetésre kötelezett és az adómentes nemesség települési és családi szintű részletes, több időpontra kiterjedő összehasonlító vizsgálata hozhat új eredményeket ebben a kérdésben. Vö. a taksás réteg eredetének igen jelentős különbségeit a hegyaljai mezővárosokban. (Orosz I. 1995. 74-81.) Viszont Orosz is azt valószínűsíti, hogy az armalisták alkották a taksás nemesek döntő többségét. (Uo. 76.) 182