A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Hoffmann Tamás: Etnikumok a prekapitalista Európában (Alkalmazkodás az ökológiai adottságokhoz, a piacok gazdasági feltételeihez és a politikához)

gárdájaként) Közép-Európa-szerte irigyelt hatalmi tényezőt képviseltek. A közös pénzhasználat (a világ piszkos pénzeinek banki forgalmát ők biztosítják!) és a katonásdi kölcsönzi a svájci identitást, egyébként mindenki a kantonális hovatartozásának odaadó híve. (A semleges országban mindenki büszke katona ma is!) Az urbanizáció egykoron új rendszert: lokális, sőt provinciális érdekszervezeteket tömörített. Ezenközben a német nyelvű körzetek lakói elkeseredett harcukat vívták. Ők voltak a szegényebbek. A francia nyelvűek csatlakoztak legkésőbb a szervezethez. A városlakók élére álltak a változásoknak, miáltal a reformáció élharcosai lettek, amivel - akarva-akaratlan - egyre nagyobb befolyásra tettek szert a kulturális-tudományos haladás terén. A politikai szervezet hatékonyabbnak bizonyult a nyelvi-etnikai tényezőknél. Svájc jó példája a társadalmi intézmények, illetve a kultúra szerveződésének egybeesésére. Noha a határok néhol elmosódtak, sőt néhol ősrégi állapotukban konzerválódtak. A lakosság tudatában a lakókörzeti hovatartozás ma is jóval erősebb az állampolgársággal helyettesíthető nemzeti öntudatnál, sőt ez utóbbi gyakorlatilag nem is létezik. A népesség háromnegyed része némettel rokon nyelvjárásokat beszél. Erős dialektusbeli eltérés érzékelhető ráadásul a nyugati kantonok francia nyelve, illetve a szomszédos francia lakosság nyelvhasználata között. A déli rétoromán, illetve az olasz között szintén jókora a különbség. Az utóbbiak az alpesi ország lakosságának mintegy 5%-át teszik ki. Másrészt a középkor óta a vidék népe legfőbb energiáit arra használták, hogy visszaszorítsák természeti környezetük agresszív támadásait. Ahány völgyecske, annyi hegyoldal, mind külön világ, a parasztok másképpen épített házakban laknak, mert a felfogadható építőmesterek tudása mégiscsak korlátolt, azon felül másként öltözködnek ünnepeiken (követik a kantonális központok ízlést diktáló városi népeit), ráadásul gazdálkodásuk a környezetükkel kötött alkuk emlékeit őrzi. Az Alpok nyúlványai és a Ligur-tenger közötti sávban piemonti és savoyai a népesség. Eredetileg Torino volt a központjuk, de a 19. század múltán mindinkább Genova (tengeri kikötője miatt) lett a centrum. A kereskedelmi kapitalizmus maga alá rendelte valamennyiüket. Egyszersmind a feudális kiskirályok világa is múlófélben volt. Ez egyben az olaszosodást idézte elő. Korábban ófrancia befolyás volt (legalábbis az elitben) a meghatározó (még korábban a spanyol), ám mindez nem érintette a parasztokat. Dialektusokat beszéltek: az Aosta- illetve a 77c//ío-vö/g;y-beliek. A vidék a parasztok kultúráját konzerválta, egyrészt a városok viszonylagos hiánya miatt, másrészt, mert a 16. század óta mind nagyobb területeket hódított meg egy új mezőgazdaság, melyet a rizstermesztésre alapoztak. A piemontiak és savoyaiak szűkösen termett gabonájukat cserélték fel a rizi-bizi\&\. A rizsfölösleget exportálták. Az élelmiszerekkel jobban ellátott közép-európai német parasztok asztalán a rizses kása édes desszertként vált divatossá az újkor elején. A divatváltozás egyre több pénzhez juttatta az exportőröket, akik honfitársaikhoz mérten - összehasonlíthatatlanul gyorsabban növelhették (az építkezésekben, lakberendezésekben és az ünnepi viseletben szembeötlő) fogyasztási kultúrájukat. A Milano központú Lombardia elfoglalja a Pó völgyének nagy részét. A lombardok germánok, akik a római idők után (568-ban) telepedtek itt le. A középkor óta hercegség lett hazájuk, majd (váltakozva) spanyol, francia és osztrák uralom alatt, mígnem végül (1861 után) olasz fennhatóság alá kerültek. Nyelvjárásuk sok vitára adott okot, vannak olyan nyelvészek is, akik szerint a lombard nyelv a legrégibb itáliai nyelvjárás. Az Alpok nyúlványain laknak (a 7. század óta) a szlovének, akik a legnyugatibb szláv népcsoportot alkotják. Alkalmasint korábban kiterjedtebb övezetet mondhattak magukénak, de Svájcban, Ausztriában és a magyarországi Dunántúlon (az egykori Pan138