A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

A Visegrádi Országok múzeumainak együttműködéséről - Jirina Kábrtová: Az ostravai múzeumról (Csehből fordította: Havasi Béla)

AZ OSTRAVAI MÚZEUMRÓL JIRINA KÁBRTOVÁ Engedjék meg, hogy úgy adjam át Ostrava lakosságának és a város vezetésének szere­tetteljes üdvözletét, mint akinek nagy megtiszteltetés önökkel találkozni Miskolc város partnereinek egyikeként. Ostrava a Cseh Köztársaság jelenleg harmadik legnagyobb lélekszámú városa, lakosainak száma megközelíti a 300 000 főt. Alapítása 1267-re datálódik. Az eltelt év­századok során jelentős változásokat élt át, különösen a bányászati és vaskohászati ipar területén, melynek kapcsán sajnálatos módon meg kell állapítani, hogy egy sor törté­nelmi jelentőségű objektum a megsemmisülés sorsára jutott. E tény beismerése mellett azonban, igényként gyorsan felmerült a történelmi múlt örökségének a megőrzése, annak dokumentálása mind a história, mind a város természetes fejlődése szempontjából. Mindezek után mondhatom, hogy az Ostravai Múzeum a jövő évben ünnepli meg­alakulásának 135. évfordulóját, és ezzel tulajdonképpen a legelsők között tartjuk szá­mon országunkban. A Cseh Köztársaság első és egyben a legrégibb múzeuma a Sziléziai Tartományi Múzeum Opava székhellyel, amely kb. 25 km-re található városunktól. Ostrava első múzeuma 1879-ben jött létre. Alapítója Karel Jaromir Bukovansky tanító, gyűjtő és népnevelő. 1904-ben megnyílt Morva Ostraván {Moravská Ostrava) az Industrie undGewerbe Museum, ami a város német vezetésének köszönhető. Ugyanabban az évben megnyílt a Cseh Ipar és Iparosok Múzeuma. Az első világháború után a há­rom ostravai múzeum egyesült, annak székhelyéül a régi postaépületet alakították át. 1924-ben azonban az épületet kénytelenek voltak kiüríteni, és gondoskodni a múzeum áthelyezéséről. 1920-ban a városháza apparátusa új épületbe költözött, amelynek a Cseh Köztársaságban egyedülálló, speciális 85 méter magas tornya kilátó funkciót is ellátott. Az akkori városvezetés úgy döntött, hogy a korábbi óváros-házát az ostravai múzeum székhelyévé teszi. Az Ostravai Múzeum ünnepélyes keretek között 1931. október 4-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség számára, amely épület a már említett kilátótornyával a városi főtér (ma Masaryk térnek nevezik) meghatározó és jellegzetes objektuma. Ezzel tulajdonképpen a Ostrava legrégibb világi épületeként tartjuk számon, bár az első írásos emlékek „csupán" 1539. évre datálódnak, annak ellenére, hogy az néhány évvel a jelzett időponttól korábban épült. Létezéséről úgy és akkor szereztünk tudomást, amikor arche­ológiai kutatásokba kezdtünk 2004-ben. Akkor folytak a múzeumi épületen a generál­kivitelezési felújítások. A földszinti bejárat padlózata alatt egész hosszában megmaradt kb. 1 méter magasságában a korábbi épület kövezett alapja, amely egyáltalán nem volt összefüggésben a jelenlegi épületszárnnyal. Ekkor nagy mennyiségű archeológiai lelet birtokába kerültünk, mint pl. prágai ezüstgaras Luxemburgi János uralkodása idejéből (1310-1346). Ezzel tulajdonképpen az épület keletkezésének dátuma mintegy 200 évvel korábbra tehető, azaz a 14. század első felére. Arra a kérdésre, hogy az említett épület ere­deti funkcióját tekintve városháza céljait szolgálta, vagy esetleg polgárházként említhető, ma még pontos választ nem adhatunk. 619

Next

/
Thumbnails
Contents