A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

KÖZLEMÉNYEK - Szűts István Gergely: „Magyarország védbástyája” Határképek a sátoraljaújhelyi sajtóban 1918 és 1921 között

Az 1920. június 4-én aláírt békeszerződés értelmében Sátoraljaújhely elveszítette korábbi területeinek egynegyedét, közel 2900 holdat. Elsősorban ipari külvárosát csatolták el az itt működő téglagyárral, vasúti javítóműhellyel és más kisebb üzemekkel együtt. A város ipari övezete - amely a 19. század végétől kezdett kiépülni az Ungvár-Kassa és a Budapest-Kassa vasúti fővonal mentén -, a vasútállomással együtt az újonnan megalakult csehszlovák állam része lett. A határ túloldalára került városrészben közel kétezren éltek, akik döntő többsége helyi üzemekben vagy az államvasútnál dolgozott. A város elveszítette „hinterlandját", fontos nyersanyagforrásait és felvevőpiacait. Az 1920 előtti Újhely legjelentősebb foglalkozási ágazata a kereskedelem - elsősorban bor - szinte teljesen összeomlott. A másik meghatározó foglalkoztatási ágazat, a kisipar is komoly válságba került, hiszen évente legalább 60-80 iparengedélyt adtak vissza, számos üzlet volt kénytelen lehúzni rolóját.

26 Újhely lakossága 1930-ra több mint 3500 fővel csökkent, elsősorban az elvándorlásnak köszönhetően.

27 A várost elhagyók többsége a fiatalabb, legmunkaképesebb korosztályból, illetve a már említett kereskedői és iparos rétegből került ki. A politikai határ megjelenése drasztikusan alakította át Sátoraljaújhely gazdasági és ezzel szoros összefüggésben társadalmi struktúráját is. A látható és jól meghatározható veszteségek mellett fontos szólni azokról a hétköznapi, üzleti, kereskedelmi és természetesen családi kapcsolatokról, amelyek az itt élők mindennapjait meghatározták. A június 4-ét követő hetekben az írások többsége erős érzelmi paneleken keresztül tudósított a határ túloldalára került magyarok sérelmeiről, nehézségeiről. Ettől kezdve a város az ellenség által feldarabolt ország egyik jelentős védőbástyája lett. A magyar történeti irodalomban nem új keletű az elhagyatott végvár, védőbástya képzete, hiszen először a mohácsi csatavesztést követően jelenik meg az ún. „Querela Hungáriáé" formularendszerben. Ekkor a török hódítása és jelenléte olyan társadalmi, társadalomlélektani körülményeket eredményezett, amelyekben fokozatosan jutott szerephez a panasz és siratás. A Querela-toposz alkotóelemeit 1920 után kezdték el használni az irredenta kultusz létrehozói és fenntartói, párhuzamot vonva a 16. és a 20. századi események között. Mindkét esetben pusztulást és romlást hoz az idegen megszállás, a magyarság áldozatnak érzi magát, akit Európa magára hagyott e végvidéken.

28 E történelmi párhuzam foglalja keretbe az irredenta és revizionista kultuszt, hiszen ez által a megcsonkított magyarság olyan követendő példákat kap, amelyek erőt adhatnak feltámadásához. A városhoz kapcsolt végvár és védőbástya szimbólum is a 16. századtól megjelenő Querela-toposzból eredeztethető, amikor is az ország várai oltalmazó falként állták útját a barbár rohamoknak.

29 1920 tavaszától tehát egy állandósulónak látszó, védelmi feladatot ellátó szereppel ruházták fel a határ menti várost. A trianoni döntést követően még néhány évig a helyi újságok hasábjain szórványosan ugyan, de megjelennek írások esetleges határkiigazításokról. A város számára a döntés által okozott helyzet annyira idegen, érthetetlen és kezelhetetlen volt, hogy minden apró jelben, beszédben, amely a városról és a határról szólt, potenciális reményforrást láttak. így volt ez minden határbejáró bizottság vagy nagyhatalmi diplomata felbukkanásakor. Erre jó példa még egy olyan politikai értelemben súlytalan személy megjelenése 26 A város gazdasági szerkezetének átalakulásáról lásd bővebben. Csíki 1999. 301. 27 Magyar Statisztikai Közlemények 1932. 224. 28 Imre 1995. 82-96. 29 Imre 1995. 86. 596