A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

KÖZLEMÉNYEK - Kapusi Krisztián: Miskolc város törvényhatósági címere

lenyomatokra emlékeztető formával kapott helyet a kettős szakállú királymell­kép (heraldikai balján hatágú csillaggal, jobbján pedig az újkori hajdútól örökölt szőlőfürttel). 38 A Miskolci Városszépítő Egye­sület a helyi sajtón keresztül 1989. már­ciusában, tehát már a rendszerváltozás küszöbén javasolta, hogy a szocialista jellegű helyett másikat ne készíttessen, hanem az 1909-es címert vegye újból használatba a születő önkormányzat. A döntést még a városi tanács meghoz­hatta volna. Az 1990. május 30-i ülésén egy, a 19. századira emlékeztető hajdú­alakos verzió és az 1909-es törvényha­tósági címer közül lehetett választani. Az előzetes hozzászólások sok jóval nem kecsegtettek, volt, aki a szocialista címer megtartását ajánlotta, más pedig kevesellte, hogy csak kettő terv került a tanácstagok elé. Végezetül az 1909-es címer ellen senki sem szavazott, mel­lette negyvennégyen, a tartózkodó tizennyolc jogosult miatt viszont eredménytelennek nyilvánították a procedúrát. 39 A döntés így a már demokratikusan megválasztott önkor­mányzati képviselőkre maradt. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése 1990. december 29-én megalkotta a település címeréről és zászlójáról szóló 1/1990. számú önkormányzati rendeletet. Első paragrafusa megállapította, hogy a város címere a „történelmi múltjára, hagyományaira utaló - visszaállított jelkép". Leírása az eredeti, Tagányi-féléhez képest csak minimálist változott, modernebb, szikárabban megfogalmazott szöveg, melyben egyedüli tartalmi módosulásként a sisakdísz figurája az 1909-es „magyar hajdú" helyett „miskolci polgár" megnevezést kapott. 40 A rendelet hatályba lépett 1991. január else­jén; azóta a törvényhatósági címert változatlan formájával Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata is büszkén viseli... 4. kép. Miskolc város törvényhatósági, 1990-től önkormányzati címere (Dobrossy I. 2000. 65.) 38 A korabeli leírás szerint a „város címerének alsó fele egykori pecsétjének ábráit őrizte meg". L. Castiglione E., 1975.56. 39 Észak-Magyarország, 1990. május 31. 40 Déli Hírlap, 1991. január 16. 586

Next

/
Thumbnails
Contents