A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

Viga Gyula: A táj hasznosításának évszázadai a Bodrogközben

világ emléke, önmagát a mostoha körülmények között fenntartó közösségek öröksége beépült a helyi kulturális önképbe, a vízjárta Bodrogköz kulturális toposzába is. Apákász alakja önmagában, vagy például a nagy mennyiségben összegyűjtött vízimadár tojások kérdése a néprajzban ma is diszkusszió tárgya, s igazolni látszik, hogy a „régi vízi világ" máig sok, nehezen igazolható, olykor romantikus képet őriz a vízrendezést megelőző időszak lápi életmódjáról.

44 A bodrogközi halászat - hasonlóan más tájak tradíciójához - két fő eljárásmódot követett, s azok eszközkészletével rendelkezett. Az egyik az élő vizek zsákmányolása, amibe bele tartozott a - természetes vagy ásott csatornákkal, fokokkal táplált - halászó tavak (piscina) halfogása is. A Felső-Tisza-vidéken a középkor századaiban ismert nagy kerítő háló (gyalom) használata a vélhetően jobbára hivatásos nagyhalászok tevékenységéhez kapcsolódott.

45 Ugyanakkor a közelmúltig élt az emléke a Bodrog és a Latorca mente falvaiban a rekesztés gyakorlatának: az áradás után a mederbe visszahúzódó vizet a hajlatoknál vesszőből font kerítéseken (gereggye) engedték át, aminek a szabadon hagyott kapujában emelő hálóval ejtették el a halat.

46 Ez utóbbi eszköz a kishalászok - halászatot csak kiegészítő tevékenységként folytatók - kelléktárának része volt, együtt a különféle tapogatókkal, téli- és nyári szákokkal, kétköz- és kaparóhálóval, a különböző kovácsoltvas szigonyokkal.

41 A lápos vidékek néprajzi leírói gyakran önállóan emlékeznek meg a csikaszairól és a csikaszokról, amely tevékenység a régi Bodrogközben is jelentős volt.

48 A vízrendezés a vízen járó emberek zsákmányszerzését is átalakította: az élőhelyekkel a fogási technikák is megváltoztak. A méhészet virágkora a Bodrogközben ugyancsak a vízrendezéssel ért véget: ez nem csak a vegetáció módosulásának következménye, hanem a korábban jószerével egyeduralkodó méz mellett a 19. század derekán megjelenő répacukor gyors térfoglalásának is.

49 Tájunk gazdag és változatos, az esztendő hosszú szakaszában szinte egymást váltó virágzású növényzete ideális méhlegelőket biztosított, s ebből is következik, hogy - az okszerű méhészet mellett - a méhtartás archaikus eljárásai (zsákmányoló, élőfás méhészet) megérték a 20. századot. A méhlakások, melyek között a gyékényből font kasok ugyancsak sokáig őrizték dominanciájukat, a 20. század folyamán a portákra kerültek át, párhuzamosan a vetett takarmányok és a telepített gyümölcsfák méhlegelőként való megjelenésével.

50 A növényi anyagok gyűjtögetése az emberi közösségek régies tevékenysége, s önálló tanulmányt érdemelne ez a téma a Bodrogközben is. Nem tárgyalom azt a sokféle növényi speciest, amelyek az esztendő különböző időszakaiban, az egyedek különböző fejlettségi állapotában, ill. egészében vagy részükben - alkalmilag vagy rendszeresen - fogyaszthatók voltak. Csupán a súlyom (Trapa natans) táplálkozásbeli szerepét említem meg: Európa neolitikus telepeitől a 20. század elejéig töretlen volt a sajátos vízinövény jelentősége.

51 A gazdaság és az árucsere szempontjából is nagy fontosságú volt a gyékény (magyar gyékény - Typha angustifolia) gyűjtése és felhasználása. Két falu, Cigánd és 44 Viga Gy.-Viszóczky /., 1997.; A madártojások kérdéséről összegzőén: Szilágyi M, 1997. 92-103. 45 Összegzőén: Szilágyi M., 1995. 46 D. Varga L., 2004. 47 Gönyey (Ébner) S., 1926. 48 Balassa!., 1975. 43-45.; Dankó /., 2001a. 107-115. 49 Kisbán E., 1987.239-264. 50 Balassa M.I., 1971.; Balassa M. /., 1973. 51 Összegzőén: Szilágyi M., 1997.86-92. 474