A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

Orosz György: Archaikus kozmológia és kozmográfia • Az apokrifek és vallásos népénekek mitologikus világképe

úgy vélte, hogy a szörnyűséges naturalisztikus túlvilági képek kijózanítják és engedelmességre késztetik a dogmákban kételkedőket és az egyházi előírások ellen vétőket. így például az Istenszülő kálváriajárása a pokolban című apokrif elbeszélés bemutatja, hogyan szenvednek különféle elkövetett bűneikért az emberek a pokol tüzes folyójában: „ És látja vala a szent a tüzes folyót, és annak a folyónak a látványa akárcsak a hömpölygő véré, és az egész földet elnyelte, és annak a hullámnak a közepén rengeteg bűnös vala. "

I0

° Az apokrif hagyományból a vallásos népénekekbe is behatoltak a túlvilágról és a pokol tüzéről alkotott elképzelések. Az utolsó ítéletről (O straSnom sude) című következő népénekben nemcsak a pokoli tüz borzalma idéződik fel, hanem felsejlik a föld alapját alkotó őstűznek és a tüzes folyónak a képe is, amelyek a világvége bekövetkeztekor világégés formájában elpusztítják a kozmoszt: „ Készíttetett néktek örök gyötrelem, Soha ki nem alvó tűzláng, Kifürkészhetetlen mélységek. Mennydörgős ménkű csap le az égből, Nagy szélvész támad, villámok cikáznak. Sok bűnös hanyatlik le a nedves földre. Két részre szakad a nedves földanya, Négyfelé hasad a nedves földanya; Folyik már a bűn szolgáinak a tüzes folyó Napkelet felől napnyugat iránt, A lángok a földtől az égig érnek. "

101 Nincs olyan zsinati döntés, amely az apokrifeket kifejezetten elvetné, annak ellenére, hogy a 4. századtól kezdődően az egyházatyák egyértelműen elutasító magatartást tanúsítottak velük szemben. A Decretum Gelasianum de libris recipiendis et non recipiendis (6. sz.) ugyan elítéli az apokrif iratokat, de ez nem tanítóhivatali döntés, mivel a szóban forgó irat maga is ismeretlen eredetű, apokrif.

102 A Decretum Gelasianumon kívül az egyházatyáknál számos apokrif-katalógust találunk. Az apokrif-katalógusok a védekező magatartás jelei. Az ókorban a hívek nagyobb részének nem volt irodalmi műveltsége, nem voltak kritikai szempontjai, ennek következtében nem tudtak megfelelő ítéletet alkotni az ilyen írásokról.

103 A bibliai tárgyú apokrif elbeszélésekről a továbbiakban is koronként eltérően ítéltek, és tulajdonképpen sohasem fogalmaztak meg olyan szabályt, amelyet biztosan lehetett volna alkalmazni az „igaz" és „hamis''' könyvek elkülönítésére. A tiltott könyvekről időről időre újabb kimutatást készítettek, ezért az indexek tartalma 100 H Buzié CBATaa pyicy orHeHyio, H BM,aeHÍe peKH TOH AKO KpOBb TeKymH, H noswa BCIO 3eM.riK), H nocpe^e BOJIHM TOH MHCWKCTBO rpeujHHKi.» (Pypin 1862: 121.) 101 H3roTOBjieHa BaMi MyKa BenHaa. / OroHb-nnaMa HeyracHMoe, / Baivn> nponacra HeMcnoBe/niMbifl. / noflbiMyTCíi ci He6a BOJIMCHCKÍÍÍ rpoMi. (MOJIHÍA H rpoMt) / BO-TIMCHCKÍH neTpbi rpoiwb TpHKaiomiH (MOJIHÍA, BeTpbi). / ripHpa3HTb Hapo^y MHOTO rpeuiHaro KO cwpoií 3eMjie, / PocuiHŐerb Marb cbipy 3eMJiio Ha mz nojioCM. / PocTyriHTCfl Man> cbipa 3eMjiH Ha neTbipe HeTBepra; / npoTeneTb rpeuiHbiM'b paöaiwb peKa oraeHHa / On> BocTOKy ccuiHuaflo 3ana#a, / ílnaMfl nbimerb orb3eMjiH H &O He6ecH...» (Varencov 1860: 167. JV"48. Az ének teljes szövegét 1. i. m. 162-168.) 102 Hennecke 1959:

1. 21-24.; Vanyó 1988/a: 178. 103 Vanyó 1988/a: 179. 402