A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

R. Nagy József: „Gazdag volt az ország és boldog benne a nép!” Falusi munkáskolóniák lakóinak politika- és nemzetfelfogása Északkelet-Magyarországon

korra a belső, magyar munkaerőalap már szinte teljes egészében, 95%-ot meghaladó arányban fedezte az ipari munkaerő szükségletet." A történelmi Magyarország 18 milliós népességének 1910-ben 54,6%-a volt magyar, 16,2%-a román, 11,2%-a német és 10,8%a szlovák anyanyelvű. Ez a négy nemzetiség az iparon belül magyar 58,8%, román 7,2%, német 14,3% és szlovák részről 13,2% arányban képviseltette magát, tehát a románon kívül nagyobb arányban voltak jelen az iparban, mint az össznépességben.

12 A szlovák származású munkásság aránya az első pillanatban meglepőnek látszik, főleg tudva azt, hogy azok az elmaradottabb, túlnépesedett, elsősorban mezőgazdasági területekről vándoroltak az ipari centrumok felé. Ehhez tudni érdemes, hogy Magyarország szlovák nemzetiségi területei az ipari forradalom előtti időszakban az ország iparilag legfejlettebb vidékei voltak, komoly bányászattal és vasiparral, s az erre települt manufaktúra-iparral - s nem utolsósorban közvetlen kapcsolatban az ipar hajtóerejeként ismert német származású telepekkel. Ezt az aránytalanságot, ami inkább táblázatokban megmutatkozó statisztikai problémaként jelent meg, mint a valóságban, a Párizs környéki békék „oldották" meg, hiszen ezután a magyarországi ipari munkásság kis kivételektől eltekintve etnikailag homogénnek volt tekinthető. Sokban „segített" a magyar ipart nemzetivé tenni, s emellett nagyban fokozta a szakképzett munkások hiányát a Csehszlovákiával való lakosságcsere egyezmény, melynek végrehajtása során sok szlovák anyanyelvű munkás hagyta el az országot, illetve a magukat németnek vallók kitelepítése.

13 A nemzetben való gondolkodás alapját a munkások esetében is a más nemzetekkel, a nemzetiségekkel való összehasonlítás adta. Mivel ez főleg a korai időszakok szakmunkássága esetében kifejezetten problémásnak mutatkozott - lévén ezen rétegben a nem magyar származásúak aránya igen magas -, számos, akár egymással homlokegyenest ellenkező vélemény is napvilágot látott. Nyíltan kimondott nemzetkarakterológiai szempontok alapján számos megkülönböztetés született. Gerber Frigyes bányaigazgató a századforduló táján arról ír belenyugvással, hogy azon lakásokat, amelyek megfeleltek a „liptákoknak, parasztoknak", a jobb lakásviszonyokhoz szokott stájerek nem hajlandóak használni.

14 „Éppen azon tulajdonságáért, hogy pálinkát nem iszik, a magyar munkásokat a nemzetiségiek fölött mindenütt előnyben részesítik"

15 - olvashatjuk egy minisztériumi tisztviselő 1909-es írásában. Ferenczi Imre egy 1910-es, lakásügyekről szóló előadásában kijelenti, hogy „A kisház a magyar nemzeti házforma; a bérkaszárnya bécsi import..."

16 Bán Imre a jó munkássá válás kritériumai között elsőként a nemzeti hovatartozást említi: „A dunántúli bányavidéket környező falvak lakossága könnyebben válik végérvényesen bányásszá, mint a mátravidéki vagy sajómelléki községek lakói. Ennek a különbségnek az egyik oka az is, hogy a Dunántúl egyes vidékein található német eredetű lakosságban nincsen meg az a megrögzött ellenszenv a bányával szemben, mint a színtiszta magyar falvakban."

17 Géber Antal szintén a nemzeti sajátosságokra vezeti vissza az egyes munkákhoz való viszonyt, tanulmánya szerint az ipari üzemek munkaerőhiányában „...mint gyakori ok szerepel népünknek a rendes ipari munkától, a zárt műhely fegyelmétől való idegen11 Kende-Sipos i. m. 243. 12 Kende János 1985.40. 13 Gergely Ernő-Jakab Sándor 1988. 7. 14 Idézi: Szvircsek Ferenc 1992. 103. 15 Géber Antal 1909. 479. 16 Idézi: Gyáni Gábor 1990. 372. 17 Bán Imre i. m. 224. 314