A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

Kunt Gergely: 18-19. századi körözőlevelek elemzése

kivarrott vert kötőt, mely 7, 8, 9, 10 ágú is és a végén rost van s a gatyakötésig leér s az laibliján kivül viseli.

78 A források leggyakrabban csak nyakra való kendőként említik azt a ruhadarabot, mely a 18. században szivárgott le a felsőbb rétegtől a közrendüekhez. Általános a fekete szőr nyakravaló, de természetesen ennek is számtalan variációja volt: nyakán tarka, hol pedig fehér keszkenőt visel, fekete veres szélyű nyakra volt Előfordultak előkelőbb, díszesebb formái is, így például egy kanásznál találkozhatunk a leírásával, aki távolról sem kanászosan öltözködött: fátyol nyakra valót tzifrán kivarrva és piros pántlikával beszegve. Kezdetben a nyakravalók hosszúak voltak olyannyira, hogy a használója kétszer körül tudta tekerni a nyakán. Miután divatba jött az ingmell hímzése, a nyakravaló egyre jobban rövidült, mert a régifajta hosszában eltakarta volna a kivarrott ingmellett. A rövid nyakravalókat tovább rövidítették, mikor háromszög alakúra hajtották. A nyakkendőnek volt másik, németes elnevezése is a forrás szerint: ennek is a Nyakában Fejér szőr materiául való nyak vetője a vagy Scapuláréjá van. A polgári személyek nyakravalójától élesen elválasztják a Papi Nyakravalót, avagy Collaret. Gyakran szöktek a rabok ingben és lábravalóban, ahogy a kútfő írja. A lábravaló ismertebb elnevezése a gatya, későbbi neve a pöre gatya. Van azonban némi különbség közöttük. A gatyát viselhették fölsőruházatként is, míg a pőre gatya csak alsóruhának számított. Jobb helyeken a nadrág alá húzták, így helyettesítette a bélelt nadrágot. Voltak szegényebb vidékek, ahol felsőruhaként is használták, pl.: a Nagykunságban. A szabása országszerte egyforma volt, viszont a bősége és a hossza vidék, időszak és életkor szerint is változott. A pásztorok fölsőruhaként is viselték a lábravalót, akárcsak a parasztok nyári öltözet gyanánt; de a társadalmi hierarchiában a magasabban álló rétegeknél már nem volt illendő egy szál gatyában megjelenni. Az alapanyag, melyből készítették, változó volt. A szolgák goromba fehér posztó nadrág-ot és felsőruhákat, a béresek és cselédek szürposztó öltözetet kaptak bérként. Azt olvashatjuk, hogy az egyik rab kurta gyolcs gatyában szökött meg. Ezek a gatyák alapanyaguk alapján kifejezetten ünneplők voltak. Általános jellemvonás, hogy ahol hosszú derekú ingeket viseltek (így például Erdély keleti és déli részén), ott a gatya szűk volt, ahol az ing rövid derekú volt, vagy deréktalan (mint az Alföldön vagy a Dunántúlon), ott bő gatyát hordtak.

79 A szegényebb nép nadrágot soha sem viselt. Télen-nyáron gatyában járt, viszont, ha nagyon hideg volt, akkor a szűkebb gatya fölé húzták fel a bőgatyát, - ha volt ilyen.

80 Mint mindent, a gatyát is zsírozták, hogy vízlepergető és féregtelen legyen. A gatyák általános színe a kék volt, melyet a kékfestők színeztek; de a kondásokra a fekete voltjellemző. Az utóbbi gatyákat szennyes vagy Zsiros foltos gatyá-nak is hívták. A 18. századra jutott el a sötét kék bugyogás gatya a parasztsághoz. Korábban a felsőbb rétegek - főleg a nemesek - kiváltsága volt, majd pandúrok, később betyárok (pl.: Rózsa Sándor és csapata), végül a pásztorok és a cselédfélék viselték. A Hortobágyon a csikósok még ma is hordják. A gatya megkötésére általában gatyamadzagot használtak. Bizonyos helyeken a 19. század legelején a csifra gatyamaszag szerelmi ajándék is volt. így találhatjuk azt az egyik körözött legényről, hogy hármas zöld szinoru kék nadrágja volt. 78 Kemény L., 1916. 192. 79 CzakóE., (szerk.) I. 1933. 347. 80 B.-A.-Z. m. Lt. IV.501/e XXVIII/II/132/1758. Azonban már ekkor is a voltak kifejezetten télre készült bélelt nadrágok: bakancsban járó [...] Szattyánnnal irhazott nadrága volt és csak egy Ümegh, süveg nélkül szaladott ell. 262