A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

Gulya István: Az ács-, tetőfedő- és bádogosmesterség Északkelet-Magyarországon a 16-19. században

A tetőcserepeket a 19. századi téglagyárak megjelenéséig a téglavetők kézi erővel készítették. Patakon az 1634-es várleltárban cserépvető pajtákat és asztalokat is feljegyeztek, tehát a vár épületeinek tetőzetén ekkoriban helyben gyártott cserepek is megjelentek.

57 Az agyag a Bodrog mentén bőven rendelkezésre állt, a soványítására is használt homokot szintén a folyó szolgáltatta. Miskolc környékén a reformkorban terjed el a tetőcserép, a miskolci Nemzeti Színház építéséhez Ormosról szerzik be a szükséges cserépmennyiséget.

58 A bádogosok munkájának alapanyaga a pléh (ónozott vaspléh, sárgarézbádog, fekete vasbádog, rézbádog, cinkbádog), amit a felvidéki hámorokból szereznek be.

59 Ez a szakma nem teljes egészében kapcsolódik az építőiparhoz, területünkön meglehetősen későn jelenik meg és költségessége miatt kevésbé van rá igény. A bádogosok műhelyben készítik el termékeiket (az épületek ereszcsatornáit, fémborításait, díszítményeit), amiket az építkezések helyszínén már csak elhelyeznek az épületen. Mivel munkájuk zömét a háztartási eszközök készítése teszi ki, kevésbé vannak kitéve az építőszakmák szezonalitásának, és a fémipar fejlődése a szakma termékeinek sorozatos bővülését eredményezi. A miskolci Littman Dániel bádogosmester korábbi munkája mellett már gyári termékekkel is kereskedik 1847-ben, amit újsághirdetésben is reklámoz.

60 Az iparosok egyedi megállapodás alapján vállalták fel a munkákat, teljesítmény, termék vagy a végzett munka alapján napi bérben kapták meg a megbízótól járandóságukat. A vármegyék és a szabad királyi városok igyekeztek korlátozni az építőanyagok árát és a munkabéreket, ami természetesen nem esett egybe a mesterek érdekeivel, akik időről időre - alapos okkal vagy anélkül - az összegek emelése érdekében kérvényeket nyújtottak be a hatóságokhoz.

61 A limitációk az ácsok esetében szinte csak a napi bért határozzák meg.

62 A mesterek arra törekedtek, hogy hatósági árak helyett a megbízókkal történő, esetenkénti alkufolyamatokon alapuljon a bérezés. Nyilván egyes településeken, vagy akár egy vármegyén belül lehettek olyan szokásos árak, amelyek limitáció nélkül is irányadóak voltak mind a mesterek, mind a megbízók számára, de mivel elsősorban szolgáltató jellegű tevékenységről van szó, mindig volt helye az egyezkedésnek. A 19. század első harmadában területünkön a napszámbérek meghatározásánál megjelennek a szezonális bérek, amelyek más megyék limitációiban már a 18. században meghatározták az építők jövedelmét.

63 Az 1840-es évektől megszűnik mindenféle hatósági árszabás az építőipar területén, a versenyt csak a céhek igyekeznek saját jól felfogott érdekükben korlátozni. Amint a kontárok esetében láthattuk, a céhen kívüliek és az alkalomadtán kontárkodó céhes legények általában olcsóbban vállalták a munkákat, mint a céhes mesterek, ezzel minden limitációnál jobban korlátozták a céhek nyerészkedését. Az árverseny eredményeképp csökkent a mesterek jövedelme, amit saját legényeik és inasaik bérén és egyéb juttatásain 57 Román 1965. 23. 58 B.-A.-Z. m. Lt. VIII. 701/a. 13. dob. 1. cs., 16. cs. és 33. cs. Anyagbeszerzési okmányok és elszámolások. 59 Bendrin János bádogosmester a miskolci színház építésének bádogosmunkáihoz a vöröskői (pochorellai) vasgyárból szerzi be az alapanyagot. B.-A.-Z. m. Lt. VIII. 701/a. 13. dob. 13. cs. 60 Veres 2003. 361. 61 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1001/c/37. Prot. 138. 1812. év 177-179. Nemes Deák György ácsmester kérelme. 62 „Egy ats pallérnak napi bére a mester garast is bele értvén 36 krajczár, egy ats legénynek napi bére 30krajczár''B.-A.-Z. m. Lt. IV 1001/d. Loc. 193. No. 76. Újhely 1812. 63 Ácsnapszám tavasszal és ősszel 2 forint, nyáron 2 forint 15 krajcár. B.-A.-Z. m. Lt. IV501/e. 1238/1811. Miskolc 1811. 225