A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

Gulya István: Az ács-, tetőfedő- és bádogosmesterség Északkelet-Magyarországon a 16-19. században

elsősorban a végvárakban adódott munkalehetőség az építőipari szakemberek számára, ezért gyakran telepedtek le a várak környékén. Sárospatakon 1554-ben három helyi ácsot említenek a források, 1567-ben már hatot, 1570-ben hetet, igaz, ez a pataki építkezések egyik legintenzívebb időszaka.

12 Az egri vár építkezéseiből maradt fenn részletes leírás, mely elénk tárja a korabeli végvári ácsmunkák körét. Az 1550-es években, Egerben a felfogadott ácsok saját maguk vágják ki a fákat, gerendákat faragnak, deszkákat fürészelnek, állványoznak, ők készítik a tetőszerkezeteket, födémeket, a várfalak, gyilokjárók, bástyák fedését, a palánkok szerkezetét, a kapukat, felvonóhidakat, faszerkezetű melléképületeket, liszt- és lőpormalmokat és a tetők zsindelyezését.

13 A számadásokban ácsoknak, faragóknak és molnároknak is nevezik a mesterembereket.

14 A 17. század első felében a Rákócziak elsősorban erdélyi mesteremberekkel dolgoztatnak hegyaljai birtokaik építkezésein. 1631-ben Sárospatakon alvinci habán ácsok dolgoznak, 1634-35-ben a szintén erdélyi Péter ácsmester működik segédeivel a pataki templom javításán.

15 A tetőfedő anyagok területén ekkoriban kezd elterjedni a cserép, ami a zsindellyel szemben időtállóbb és nem gyúlékony, viszont mind elkészítése, mind a cseréppel való munka speciális szakértelmet igényelt.

16 A Hegyalján nem is volt sokáig olyan mester, aki értett a cserépfedéshez, így a Rákócziak pataki építkezéseihez messze földről kellett ácsokat hozatniuk. A faanyagot főként a máramarosi erdőkből hozatták, de helyben is készültek deszkák. A zsindelyeket és a hozzájuk való szögeket a felvidéki terület (pl. Csetnek) szolgáltatta.

17 A 17. században a komolyabb harci cselekmények elkerülték Északkelet-Magyarországot, csak a kuruc háborúk idején vált a vidék rövidebb időszakokra újra hadszíntérré. Az erődítményeket már csak javítgatták ezekben az évtizedekben, komoly építkezések nem történtek, így nem is vonzották az építő szakmák képviselőit. Borsod és Zemplén várai a török kiűzése és a kuruc hadjáratok után feleslegessé váltak, Tokajt, Szendrőt, Sárospatakot felrobbantották, Ónodot a törökök gyújtották fel 1688-ban. A békésebb idők beköszöntével új technikák, anyagok, ismeretek és főként igények jelentkeztek, melyek az építő szakmák további szétválásához vezettek. A bútorok, majd a nyílászárók készítését az ország fejlettebb vidékein az asztalosszakma már a középkor végétől átvette, a tetők zsindelyezésére a tetőfedők specializálódtak (zsindelyesek), akiknek a tetőcserép elterjedésével munkájuk és elnevezésük is módosult (cserepező, 12 1554: Stephanus Alch, Blasius Alch és Thomas Alch. Utóbbi kettő a vár „architectusa", felmentést kapnak a jobbágyi szolgálatok alól. 1567: Blasius Alch és Thomas Alch mellett Franciscus Alch, Valentinus Alch, Sebastianus Alch és Michael Alch. 1569-ben kispataki ácsokról szólva a források említik Matheus és Stephanus ácsokat, ők azonban nem szerepelnek az összeírásokban, így valószínűleg nem helyiek. 1570: Balázs, Tamás és Sebestyén mellett Ács Dénes, Ács Tamás, Babócsai Tamás és Molnár László neve szerepel az összeírásban. Mint látjuk a feltehetőleg dél-dunántúli származású Babócsai Tamást kivéve a többieket mesterségük nevével azonosítják. Détshy 1989. 41., 47. 13 Détshy 1963. 190. A zsindelyfedés a 15. század elején jelenik meg az írásos forrásokban. A háziipari keretek között végzett zsindelykészítés a hegyvidéki területeken, főként a Felvidéken és Erdélyben a 16. századtól sokak megélhetését biztosította. Kézművesség 1991. 412., 421-422. 14 1586-ban magyar molnárok készítenek Esztergom alatt hajóhidat a török számára. Kézművesség 1991. 201. A fent említettekkel együtt ez az adat is alátámasztja, hogy a korabeli építőiparban jelentős szerepet töltöttek be a famunkákhoz jól értő faragó molnárok. 15 Détshy 1996. 16., 20., 23. 16 A zsindelyeket gyakran „veres olajos gyantáros festékkel" kezelték, ami növelte a fazsindelyek élettartamát és esztétikusabb, a cserépfedéshez hasonló megjelenésűvé tette. Détshy 1996. 20., Kézművesség 1991.421. 17 Détshy 1996. 36., 45. Az 1650-es években átépített Vörös-torony nagyméretű, cseréppel fedett tetőszerkezetén több erdélyi és eperjesi ács is dolgozott. Détshy 1996. 85-90. 219