A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Veres László: Északkelet-Magyarország asztalosipara a 16-19. században

fogas tíz fogra". Az edényeknek pedig a tálas adott helyet. A kamrákban csupán egyetlen bútor, „Egy éles Láda" volt.

31 1790-ben 16 volt az asztalosok száma Miskolcon. A mesterek többször kérvényezték a céhalapítást. Beadványukban leírták, hogy nagy káruk származik a céhen kívüli helyzetükből, mert a „Vándorló legény, ...ha megtudja, hogy Miskolcon asztaloscéh nincs, Miskolcon nem marad." A 19. század kisiparát jól ismerő és annak jövőjéért aggódó Pfliegler Ferenc 1880 táján a céhalapítást akadályozó tényezők között felsorolja, hogy „A jó hírnévnek örvendő asztalosok céhének megalkotását több ok nehezítette meg. Nevezetesen, hogy Miskolcon letelepedett asztalosok kényelemszeretetből a kassai asztalos céh landmaisterei gyanánt folytatták mesterségüket, s minthogy számosan voltak szép jövedelmet biztosítottak a kassai céhnek, így annak nem állt érdekében, hogy Miskolcon önálló asztalos céh létesíttessék. A másik nehézséget az a körülmény képezte, hogy a 18. században a céhekkel szemben nem volt kedvező a hangulat, országszerte az volt a panasz, hogy a céhek árfelhajtással, dőzsölési hajlamukkal járták le magukat, s hogy a termelést, a taksákat drágává tették."

33 A céhkiváltságoknak általában több fokozata is volt. Sok esetben már a céhkiváltságok megszerzése előtt megtörtént az azonos mesterséget űzők „társaság"-ba tömörülése, a többséget érintő dolgok közös intézése. Az 1780-as évek második felétől a miskolci asztalosok társoságba szerveződtek és a termelés, az értékesítés szabályozására alapelveket dolgoztak ki. Többek között általánosan elfogadott szabályként érvényesült az, „Ha már valamely Mester akármi nemű munkát fel vállalt, azt más Mester akármi szín alatt is tőlle le nem veheti, és kezitül el nem ütheti." Továbbá az is, hogy a diósgyőri uradalom fűrészüzemében a „deszkára egy másra nem licitaltatik." Az iparosok életében az ideiglenes, közmegegyezésen alapuló szabályozás csak átmeneti megoldást jelenthetett. Az igazi célkitűzésük a jogszerűen működő céh állítása volt, vagyis a céhprivilégium megszerzése, amelynek birtokában inasokat és segédeket fogadhattak, és más céhes iparosokhoz hasonló jogokat élvezhettek az értékesítés során is."

4 A többszöri céhalapítási kísérlet közül az 1792. évi ígérkezett a legsikeresebbnek. II. Lipót megkoronázásakor Budán Szántay János és Fülöp Zsigmond, a 15 miskolci asztalos - közülük hárman már segédeket is tartottak - kérvényét nyújtotta át az uralkodóhoz közeli befolyásos tisztviselőknek, s a küldöttek hazatérvén sikeresnek minősítették útjukat. Nyilvánvaló, hogy csak ígéreteket kaphattak, mert hiába várták az uralkodó kézjegyével ellátott privilégiumot, az nem érkezett meg. 1797-ben József nádor Diósgyőrbe látogatott. Ekkor az asztalosok Tisza János és Szép Péter képviselőikkel újból átnyújtották kérelmüket. Rövid időn belül válasz is érkezett a beadványra azzal az utasítással, hogy a társulat készítse el articulusait és terjesszék fel jóváhagyásra. Miután ez megtörtént, a helytartótanács a szabályzatot elfogadva engedélyezte a céhállítást. A miskolci asztalosok 1797. november 27-én Barkassy András városi főbíró elnöklete alatt tartották meg első céhülésüket. A céh pecsétjei latin és német feliratúak voltak. A kör alakú pecsétek mezőjében az asztalosmesterség jelvényeit, a gyalut, a háromszögű léniát, a cirkalmat és a kihúzat szerepeltették, fölöttük 1797-es évszámmal.' A mesterek artikulusaik megalkotásához a régi miskolci hagyományoknak megfelelőn a kassai céh szabályzatát vették alapul, melyet a kor szelleméhez igazítva, a helyi 31 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a. 5. k. 20-22. 32 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a. 6. k. 171. 33 Pfliegler F., 1996. 100. 34 3h. HOM HTD. 76.10.7a. miskolci asztalosok kérvénye az „úriszékhez". 35 A pecsétek leírását 1. Szendrei J., 1904. 576. 90