A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

KÖZLEMÉNYEK - Szemkeő Endre-Viga Gyula: Márkus Mihály (Nyíregyháza, 1912. augusztus 16.-Kassa, 2004. október 5.

Áttelepülése után a Kelet-Szlovákiai Múzeum őre, majd 1951-1957 között az intézmény igazgatója volt. Tevékenykedett a Szlovák Múzeumi Szövetség elnökeként, ill. a szlovák múzeumok felügyelőjeként is. 1957-1975 között a Szlovák Tudományos Akadémia kassai kirendeltségének a munkatársa volt, közben 1958-1964 között a Szlovák Néprajzi Társaság elnöke. 1975-től 1986-ig Kassán a Társadalomtudományi Intézetben tevékenykedett.

6 Hivatali tevékenysége során - a mindenkori lehetőségekhez mérten -, támogatta, segítette a magyarországi kutatók szlovákiai terepmunkáit, kutatásait. Egyik előremozdítója és rendszeres résztvevője volt a békéscsabai szlovák-magyar, ill. nemzetiségi néprajzos konferenciáknak. Életének kassai szakaszában Márkus Mihálynak nagyszámú tanulmánya, recenziója jelent meg szlovákiai és magyarországi szaklapokban, folyóiratokban. A mintegy 400 publikáció zöme a térség népei, hangsúlyosan a magyarok és szlávok együttélésének, nyelvi-kulturális egymásra hatásának kulturális vonatkozásaival foglalkozik. Ismét utalnunk kell arra, hogy milyen szisztematikusan építette fel témáit: pl. a magyar kapaformákról már 1943-ban publikált egy kisebb írást (Ethn. LIV. [1943] 81-84.). 1964-ben Miskolcon közölt egy kisebb összegzést a kérdésről, amiben utalt is rá, hogy a gyűjtőmunkát 1942 nyarán kezdte ebben a kérdéskörben egy Rozsnyó környéki néprajzi kutatócsoport tagjaként (Felső-magyarországi kapaformák. HOMKözl. 6. [1964] 35-41.) Vagyis kutatásaiból két évtized alatt bomlott ki az összegző tanulmány (Motyky z Medzeva. Tradície zeleziarskeho priemyslu v oblasti VSZ. Slovensky národopís 14. [1966] 378-435.), ami nem csupán a Mecenzéf környéki vashámorok készítményeinek részletező tipológiája, hanem az ott készült munkaeszközök elterjedésének históriája is. A kapákkal - és más vaseszközökkel - útra kelő gömöri fuvarosok a Kárpát-medence gazdasági és kulturális kapcsolatainak fontos közvetítői voltak. Fontos megállapításokat tett Márkus arról is, hogy a két világháború közötti időszakban a mecenzéfi hámorok kapákat kovácsoltak az ázsiai, óceániai, afrikai és dél-amerikai rizs- és kávéültetvényekre is. A kassai múzeum gyűjteményében szereplő tárgyakat is feldolgozó tanulmánya egyszersmind a múzeumi tárgygyűjtés és -tipológia mintaszerű példája. De más témakörökben is megvizsgálta, hogy egy-egy táj, ill. térség hagyományos életmódja milyen táji kapcsolatokat eredményez, s az miként fonódik egybe az interetnikus kapcsolatok kulturális vonatkozásaival (Pl. A kelet-szlovákiai sertéskupecek életéből. Ethn. LXXXVIII. [1977] 365-391.) Érdeklődése és felkészültsége alapján, talán nem meglepő, hogy hozzászól a történeti néprajz olyan kérdéseihez, amelyek egyaránt foglalkoztatják az Alföld és a Kárpát-medence peremterületeinek kutatóit: ilyen volt például a tanyák és szállások problematikája (Az alföldi és a hegyvidéki szállások problémájához. Ethn. LXXXVII. [1976] 38-45. Lásd még: Balogh István: Tugurium szállás - tanya. Adatok a magyar tanyatelepülés előtörténetéhez. Ethn. LXXVII. [1976] 1-62.). A magyar szaksajtóban rendre beszámolt a szlovák (csehszlovákiai) néprajzosok tevékenységéről, az ott folyó munkákról, nem utolsósorban a megjelent könyvekről. Ugyanakkor a szlovákiai néprajz Márkus Mihály közvetítésével szinte napra készen értesült a magyarországi kutatásokról. A kortárs magyarországi néprajzkutatók közül - a teljesség igénye nélkül - többek között Morvay Judit, Vajkay Aurél, Kós Károly, Kardos László, Bálint Sándor, Vargha László, Balassa Iván, Hoffmann Tamás, Ujváry Zoltán monográfiáit ismertette és értékelte szlovák szaklapokban. Ha úgy hozta a sors, nekroló6 Magyar Néprajzi Lexikon 3. 522. Budapest, 1980., Liszka József: Michal Márkus. Acta Ethnologica Danubiana 5-6. 239. Komárom-Dunaszerdahely, 2004. 695