A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

KÖZLEMÉNYEK - Tóth Arnold: Vargha László miskolci évei (1950-1952)

Részben műemléki, részben a múzeumi feladatok közé tartozott a lillafüredi Herman Ottó-ház kérdése. A múzeum 1951-ben kapta meg az épületet, és a leromlott állapotú ház felújítását Vargha irányította 1951-52 folyamán. Az épületbe vendégszobát és Herman Ottó emlékkiállítást tervezett, melyhez megkezdte a tárgyi anyag összegyűjtését.

12 A műemlékvédelem oldaláról indultak a népi építészet emlékeinek megőrzésére tett törekvései is. 1952 februárjában Ortutay Gyula körlevelet intézett a múzeumvezetőkhöz a népi műemlékvédelem ügyében. Vargha László a felvetésekre adott válaszában kitért a szakemberhiányra, amely szerinte nem teszi lehetővé a népi építészeti kutatásokat. A rendszeres és módszeres gyűjtések, épületfelmérések és bőséges fotóanyag nélkül pedig nincs miről beszélni népi műemlékvédelem kapcsán. Ehhez a kritikus hangvételű, kétségkívül helytálló véleményéhez tegyük hozzá, hogy a megyében Vargha meg is kezdte a népi épületállomány szakszerű felmérését. Ortutay Gyula mintegy elvi síkon fölvetette a skanzen típusú szabadtéri gyűjtemények kérdését is. Vargha válaszában azt írja, hogy a hazai hagyományos építőanyagok ismeretében nem tudja elképzelni a földfalú, vályogfalú házak épségben való áttelepítését; a skanzen az északi országok faépítkezését veszi alapul és minálunk legföljebb a felvidéki boronaházak esetében van ennek létjogosultsága. Mint az a diósgyőri skanzen terveiből sejthető, Varghának ez az álláspontja később megváltozott. A múzeumi tudományos munka legnagyobb részét az ötvenes évek elején a régészettel kapcsolatos feladatok adták. Számtalan leletmentés és terepbejárás zajlott, ugyanakkor rendszeres ásatások ezekben az években nem folytak. A munka legnagyobbrészt barlangi kutatásokból állt. Vargha László többször is vezetett ilyen feltárásokat, melyekben Banner János volt a legfőbb támogatója és partnere. A néprajzi kutatásokat tekintve Lajos Árpád a népi játékok módszeres gyűjtésével foglalkozott, Gáborján Alice pedig Mezőkövesden és Szentistvánon gyűjtött rendszeresen és ő rendezte a textilgyüjteményt. Az igazgató Boldván és Tardon végzett népi építészeti felméréseket, illetve rendszeresen kutatott a Veszprém megyei Akaiiban. A néprajzi kutatásokhoz - és egyáltalán a tudományos munkához - volt a legkevesebb pénz. Nem tudták fedezni a vidéki kiszállások költségeit, állandó gondot jelentett a fotópapír és a filmtekercsek hiánya. Vargha László többször jelezte is a MOK felé, hogy fotózás nélkül nem lehet népi építészeti kutatásokat folytatni. Vargha miskolci tartózkodása idején kissé távolabb került a néprajzi kutatások fő irányaitól, és mondhatni ki is esett a tudományos munka országos vérkeringéséből. Jól érzékelhetjük ezt a Magyar Néprajzi Lexikon első megvalósítási kísérlete kapcsán. Gunda Béla 1950-ben kérte fel Vargha Lászlót szócikkek megírására, majd a MOK részéről szólították meg őt ugyanebben a témában. 0 - miskolci helyzetére hivatkozva nem vállalta a munkát, mivel a szükséges szakirodalom vidéken nem állt rendelkezésére. Megpróbált egy hónapos rendkívüli szabadságot kérni, hogy Budapestre utazhasson és a szócikkeken ott dolgozhasson; a kért szabadságot azonban nem kapta meg, és a központ tudomásul vette, hogy Vargha nem ír szócikkeket. Miskolci igazgatói állásából 1952-ben saját kérésére kapott felmentést. Az év elején már tudták a munkatársak, hogy elmenni készül. Gáborján Alice és Megay Géza igazgatóhelyettesek több ízben kérvényezték a rendőrkapitányságon, hogy Vargha ideiglenes tartózkodási engedélyét hosszabbítsák meg, mindig hozzátéve, hogy előreláthatólag egy-két hónapon belül távozik állásából. Végül 1952. október 8-án kapta meg 12 HOM HTD 73.122.696-698. 677