A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)
KÖZLEMÉNYEK - Szűcs Krisztina: Radvánszky Béla eddig ismeretlen naplója (1872-1873), valamint olaszországi utazónaplója 1871-ből
predesztinálta. Fontos megjegyezni, hogy a napló keletkezésének idején a Radvánszky família - bár nagybirtokosok voltak - még nem emelkedett bárói rangra, ennek ellenére az arisztokrácia tökéletesen „befogadta" a családot. Köszönhető ez talán Radvánszky Antal befolyásának, aki a Radvánszky gyerekek gyámja volt, s az ő bárói rangra emelésekor kieszközölte e rangot öccse fiainak, Gézának és Bélának is. Radvánszky Béla esetében azért is ment könnyen a „beilleszkedés", mert csiszolt, úri modora, pallérozott szelleme miatt már korán a társaság közkedvelt tagjává vált. Mindazonáltal a napló mélyebb vizsgálata rámutat társadalmi kapcsolatainak szövevényességére. Előszeretettel ápolta kapcsolatait a protestáns családokkal, bár azért akadt kivétel, például a Keglevich grófi család esetében, akik katolikusok voltak, igaz, a lányukkal való házasságot nem is támogatták a Radvánszkyak. Másik feltűnő momentum, hogy a naplóban olvasható nevek közül többen nyertek MTA tagságot 8 . Ez a tény pedig felvet egy fontos kérdést: vajon a tudomány szeretete, vagy a társadalmi hovatartozás alapján álltak-e Radvánszky Béla kapcsolatai? Úgy tűnik, hogy mindkét tényező szerepet játszott társasága kialakításában. Fontos tényező lehetett a földrajzi közelség is, hiszen a szirmabesenyői Szirmay család tagjaival is baráti volt a kapcsolata, a társasági események taglalásakor is gyakortajeleníti meg e család tagjait. A kötetben a leggyakrabban felbukkanó nevek között a Vay, 9 a Podmaniczky, 10 a Keglevich, az Orczy, a Lónyay és a Prónay családok különböző tagjaival találkozunk. A báró Vay família több tagjához fűzte szoros kapcsolat, akikkel az estélyeken kívül is rendszeresen találkozott. Vay Alajos fiaival - Aladárral és Dénessel - jó barátságban volt, a velük való találkozásokról több ízben említést tesz. A Vay fiúk Kazára is ellátogattak, időnként szüleik nélkül, s vadászattal töltötték az időt. Szintén többször fordul elő Vay Lajosnak és családjának az említése. Radvánszky Béla beszámol Alsózsolcán tett látogatásáról, ahol idősebb Vay Miklóst kereste fel. Egy másik bejegyzés szerint Vay Miklós golopi kastélyában folytat politikai vitát. Sajnos a bejegyzés nem taglalja, hogy konkrétan mi volt a vita tárgya. Vay Béla főispáni kinevezése alkalmából rendezett ünnepélyes ceremónián (1872. jún. 17.) Radvánszky Béla húga, Radvánszky Sarolta is szerepet kap. Béla általában meleg hangon szól a Vay család valamennyi tagjáról, ellenérzést az vált ki belőle, mikor egy sajókazai látogatás alkalmával Vay Lajos lányai túlságosan szeretnék „megfogni". Ugyancsak előkelő helyet foglal el a bejegyzések számát tekintve báró Prónay Gábor. Nem véletlen a gyakoriság, hiszen Prónay két ágon is közeli rokonságban volt a Radvánszkyakkal. Béla bejáratos volt a Prónay-házba, s estélyeik elsődleges vendégének számított." A Podmaniczky családdal való kapcsolata ugyancsak túlmutatott a társadalmi hovatartozás keretein, hiszen nőágon a Podmaniczkyakkal is rokonságban állt; a naplóban több ízben szerepel Podmaniczky Géza báró neve. A báróval és nejével rendszeresen összejártak, a két férfi közös szenvedélye a vadászat volt, melynek szívesen 8 A naplóban szereplő Podmaniczky Géza báró 1889-ben lett az MTA tagja, Vay Miklós szintén MTA tag, említést tesz a naplóban Károlyi Istvánról, aki ugyancsak MTA-tag, és Szlávy József miniszterelnök is az MTA tagja. 9 Báró Vay Béla (1829-1910) Borsod megye főispánja, országgyűlési képviselő. Báró Vay Miklós (1802-1894) konzervatív politikus, kancellár, a főrendiház elnöke, az MTA tagja. Báró Vay Miklós (18281886) szobrász. 10 Podmaniczky Géza báró (1839-1923) műkedvelő csillagász, az MTA tagja. " Bál Prónay Gábornál (1873. jan. 23.): 1. négyes Szirmay Gizella grófnő, 2. négyes Vay Hedvig, 3. négyes Majláth Adél, 4. négyes Keglevich Rózsa grófné. 657