A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Bodnár Mónika: A magyarországi Gömör kézművessége

A 20. században a gazdasági életben és társadalmi viszonyokban bekövetkezett sokrétű változások következtében óriási mértékben átalakult a vizsgált térség lakosságának élete. A századfordulót követően a Szuha-vidék falvaiból, elsősorban a szegényebbek sorából sokan eljártak dolgozni a közeli bányákba. A serényfalvai férfiak többsége már a 19. század végén is a helyi téglagyárban vállalt munkát. A bánrévei férfilakosság zöme is munkát vállalt, részben a bányában, részben a vasútnál, ugyanis a falu kisebb vasúti csomópontnak számított. A nemesi falvak lakosságának ekkor még a föld jelentette a megélhetést, de az 1950-es éveket követően, amikor a földeket elvették, ők is kénytelenek voltak elmenni munkát vállalni a környező bányákba, üzemekbe. A fentiek következtében a hagyományos életmód fokozatosan átalakult. A kivetkőzés már korábban megtörtént. Megváltoztak a táplálkozási szokások, megszűnt a természet körforgásához igazodó nyersanyag-felhasználás. Felbomlottak a hagyományos falusi közösségek, ennek következtében lassan elmaradoztak a népszokások, megszűntek a fonók, a szövés is egyre ritkábbá vált. A megváltozott életkörülmények fölöslegessé tették a paraszti lét évszázadokon keresztül felhalmozott tudáskincsét. Mindezek egyenes következményeként nem volt már szükség az előző fejezetekben felsorolt háziipari tevékenységekre sem. Mindezekkel szorosan összefügg a falusi lakosság városokba történő migrációja, a kisfalvak lakosságának számában tapasztalható drasztikus mértékű csökkenés. Ezt a tendenciát erősítették és segítették az aktuálpolitikai áramlatok is. Mindezeket figyelembe véve egyáltalán nem meglepő, hogy értéktelen paraszti csökevényről beszéltek és ennek értékeit is ennek megfelelően kezelték, ily módon bántak vele. Kevesen voltak azok, akik ilyen körülmények között felismerték a hagyományok értékét, s még kevesebben, akik ezek megóvásáért tettek is valamit. Térségünk ebből a szempontból szerencsésnek mondható. Az egészen korán, több mint negyvenöt esztendővel ezelőtt, 1959-ben megalakult Kelemér-Gömörszőlősi Tompa Mihály Emlékbizottság a keleméri Tompa Mihály Emlékmúzeum létrehozása mellett Gömörszőlősön Kisgalériát és Néprajzi Gyűjteményt szervezett. Ilyen előzmények után telepedett meg Gömörszőlősön 1992-ben a miskolci Ökológiai Intézet által működtetett fenntartható falu program, melynek közvetlen irányítója a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Környezetvédelmi és Területfejlesztési Kht. Ez a program nem más, mint egy világnézet, amely az emberi társadalom gazdasági, szociális kérdéseit közös rendszerben kezeli a környezeti kérdésekkel és a mindezekkel szorosan összefüggő hagyományos kultúrával. 1985-ben jósvafői székhellyel megalakult az Aggteleki Nemzeti Park, mely intézmény a természeti örökség megóvása mellett feladatának tekinti a kulturális örökség megóvását is. A térség központjának nevezhető Putnokon 1986-ban jött létre a Gömöri Múzeum, mely szintén sokat tesz a hagyományok iránti tisztelet ébrentartása ügyében. Ezek a pozitívumok. A másik oldalon viszont ott van a térséget sújtó munkanélküliség és az ebből adódó szegénység. Ezek a körülmények akár kedvezhetnének is a hagyományos kézművesség felélesztésének, ám ne feledkezzünk meg arról, hogy közben évtizedek teltek el. Ez idő alatt a cselekvőképes lakosság nagy része elvándorolt, a falvak egy része elöregedett, vagy lakosságának összetétele kedvezőtlen irányba változott, ami meggátolja az önálló cselekvést. Időközben viszont megindult egy ellenkező irányú tendencia is. Fiatalok közül egyre többen felismerik a táj természeti és kulturális értékeit, s tudatosan vállalják a vidéki létet, a térségre jellemző nehéz körülményeket, miközben kiutat keresnek a térség lakossága számára. Ezek a körülmények is pozitívan befolyásolják a térségben - bár nem rohamosan, de egyre nagyobb számban - működő kézművesek tevékenységét. Ennek egyik módja, 536