A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Siska József: Sajókeresztúr és Szirmabesenyő szőlőkultúrája

12. kép. A sajókeresztúri Felső-pincesor részlete (Siska József felvétele, 2003.) Keresztúrban a vakolatdíszeken, Besenyőben a fűrészelt homlokdíszeken helyezték el az építés évszámát. Ezekből tudjuk, hogy a legöregebb borházak a filoxéravész után, a 20. század első két évtizedében épültek fel. A még használhatókat az 1960-as évek végén újították fel, vagy a végleg tönkrementek helyére szilikátból, téglából emeltek újakat. Ekkor cserélték le a mutatóba megmaradt nádtetőt cserépre. Mind a három régi pincetelep borházainak jelenlegi képe kissé különböző. A keresztúri Felsőpincesoron található a többitől teljesen elütő, barokk homlokzatú borház, amelyet egykori tulajdonosáról, a falu jegyzőjéről, Tárnoki-félének neveznek. Nem sikerült írásos nyomra bukkanni annak eldöntésére, hogy eredet, 18. századi-e az építmény, vagy egy különcködni akaró értelmiségi neobarokk, szintén csak a filoxéra lecsengése utáni alkotásáról van szó. A keresztúri szőlők napjainkig legnagyobb extraneus birtokosai az ecsegiek. A szőlőik zömmel a ma már szinte teljesen csupasz Méhész-hegyen voltak. A pincéik a hegy déli végében. Némelyik borház alapja még látható. A filoxéra után a keresztúri Felsőpincesor folytatásaként, a hideg északi, északkeleti hegyoldalon, a helyiek szerint Szibériában ásták bortárolóikat és emelték elé datált vakolatdíszü borházaikat. Borházban teljesen más műfajt képviselnek a hobbikertekben felhúzottak. A behatárolt terjedelmet itt a felfelé terjeszkedéssel próbálták a tulajdonosok ellensúlyozni. A tetőtér-beépítéssel már teljesen elkülönül a kis mennyiségű szőlő feldolgozásának, tárolásának és a rekreációnak a színtere. 513