A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Sümegi György: Csabai Kálmán festőművész levelesládájából

Tartoztam Neked ezzel a kimerítő levéllel (nem csak a tárgyat, de Téged is és engem is kimerített). Végvárinak és azoknak, akikről gondolod, hogy csalódást okozott az elhatározásom, részét, vagy egészét a levelemnek közölheted. Meg Zsuzsának és P.Ö.G.-nek is megmutathatnád, sőt Aczélnak is. Bár úgy hiszem, ez nem csak lehetetlen, de felesleges is lenne. Levelemre ne igen válaszolj, nincs érdemben ellene vagy hozzáfűzni való, de Magadról és azokról is, akikkel kapcsolatban voltam, írjál. A szakmáról is. A szentendrei erőlködésről, a székrekedésünknél bábáskodókról írjál. Igazán érdekel az ötvenéves modernség kozmetikája. Unokám most ment aludni. Egy házban, de nem egy lakásban élünk. Hat emelet választ el csak egymástól minket. A lift állandóan üzemel velünk. Határtalan boldogságunkat viszi le-fel. Huszonegy hónapos kisangyal hozza nem is titokban a mennyország rábízott darabját, minden nap ragyogóbban. Remélem, jól vagy. Katalógusodból látom, termékeny vagy és alkotó. Örülök irigylésre méltó, ihlető alkalmaidnak. Minden jót kívánunk, és szeretettel ölelünk Lajos, Juci - Klárika - meg a tökmag 12. Szalay Lajos Csabai Kálmánnak New York, 1976. február 11. Kedves Kálmán! Ha valakinek, akkor nekem most igazán nehéz levelet írnom, különösen haza, hiszen minden Magyarországra szánt szó újra és újra feléleszti a honvágyamat, amiről pedig igazán sürgősen el kell feledkeznem, ha a váratlanul ért új helyzetben meg akarom állni a helyemet. Újnak mondom a helyzetet, pedig lehet, hogy már régebben elhatározták, hogy hazamenetelemtől elutáltatnak, akármilyen, ha hajánál fogva előrángatott is, de szóba foglalható ürüggyel. Mert lám, P.Ö.G. nekem jött, hogy jó pénzért a hazám ellen lucskosra nyaltam a kapitalizmus amerikai fenekét... ugyanakkor Sárospatakon egekig emelte Domjánt, akit Eisenhauer valóban fogadott, mint a magyar forradalom áldozatát, megnyitva ezzel a zsilipet az amerikai pénznek, ami aztán vastag sugárban ömlött is Dómján zsebébe. De Dómján valami miatt vonalas volt otthon. Nyilván azért, mert koszt was koszt csak siker legyen, és a sikernek nincs szaga. Lám, megint kezdek keserű lenni. Hagyjuk is az egész szemetet dombjára nőtt kakasával együtt. És beszéljünk boldogabb dolgokról. A sikeredről először. Boldog elégtétellel olvasom kitüntetésedet - mintha csak engem ért volna. Megérdemelted. Megszolgáltad. Megdolgoztál érte. Gratulálok. És gratulálok kiállításod sikeréhez is. Szakmai és anyagi oldalához egyaránt. Jár Neked ez a siker mind tehetséged, mind emberséged rangján. Időben is jókor jött. Most jobbkor, mint valaha. Remélem, a műtermek körüli koncolgatás nem fogja túllépni a sakálok már megszokott vicsorgását. A kiutalások után a hoppon maradtak majd csak szétszélednek újabb szimatok irányába, és a művésztelep megkezdheti zavartalan munkáját. Kívánom neked, hogy új műtermed újabb sikerek ihletője legyen. Itt közben ébredezik valami. Kramer, Amerika egyik vezető kritikusa, éppen a múlt héten írt egy cikket a Modern Múzeumban rendezett a Ma rajza kiállításról mondván, hogy a vécépapíron bizonyos szükségletek alkalmával keletkező figurációk sem rangban, sem minőségben nincsenek e kiállítás egyes „remekei" mögött. Először olvastam ilyen durva és itt teljesen szokatlan alpári hangú kritikát. És éppen a New York Times-ban, ami az itteni kultur avatárok hivatalos lapja. Szinte ordítják már, hogy nem elég csak tehetségtelennek lenni, már pozitívabb defektre is szüksége van annak, aki be akar érkezni. Érdekes látni a halfejet, ami test nélkül úszik, és úgy büdösödik. Ami engem illet, én úgy érzem, hogy valójában csak most érkeztem Amerikába. Igyekszem is felvenni most már lelkileg is az állampolgárságot, az eddig csak olvasásra használt angolomat kezdem beszéddé mozgósítani, és letagadasra megért korom ellenére meglepő eredménnyel. Itt hálásak is ezért. Az egyik múzeum meghívott egy zártkörű plakát pályázatra (a három közül Miro az egyik), egy kiadó rendelt tőlem 15 rajzot. Reménykedem a folytatásban is. Igazán ideje, hogy leáldozóban lévő napom végre rám süssön, alkonyi árnyékom oly hosszú lesz, mintha nagy ember vetné. A nagyapaság is kárpótol, és nem is csak valamelyest, hanem ugyancsak. Unokám itt lakik ugyanebben a házban, csak hat emelettel feljebb; a lift állandóan közlekedik és a most kétéves 475