A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)
Boros László: A csökkenő népességű Bodrogköz
után megjelentek a munkanélküliek, majd a közhasznú munkát végzők. Szerény mértékben a vállalkozások is teret hódítanak. A Felső-Bodrogköz népessége A trianoni békeszerződésig Magyarországhoz, ma Szlovákiához tartozó FelsőBodrogközben harminc település húzódik meg, jórészt a folyókat kísérő árvízmentes szinteken, részben a törpevulkánok (Tarbucka, Királyhegy) lejtőin. Zömében kis- és aprófalu. Igazi város csak egy van, Királyhelmec. 1784-1787 és 1910 között a korábban említett okok (pl. árvízmentesítés, egészségügyi-, közlekedési feltételek javulása stb.) eredményeként a Felső-Bodrogköz falvainak népessége 2,2-szeresére, az Alsó-Bodrogközé pedig 3,8-szorosára nőtt. Ez a népességnövekedési ütem csak első látszatra tűnik kiemelkedően dinamikusnak, valójában nem haladja meg az országos átlagot, s alatta marad a valóban gyors fejlődést produkáló iparosodó tájaknak, de még a Nyírségnek is. Királyhelmec lakossága 3,1-szeres, Bodrogszerdahely 2,7-szeres növekedésével szemben Bodrogszentes csak 1,9-szeres, Kisgéres 1,8-szeres, Szolnocska 1,5-szeres, Véke 1,2-szeres fejlődést tudott felmutatni. Sőt Bodrogvécs és Kaponya lélekszáma csökkent. 1869 és 1910 között 22 675-ről 25 095-re (+ 2420 fő) változott a Felső-Bodrogköz népessége. Négy évtized alatt lassan növekedett, pl. Királyhelmec (+1035 fő), Bodrogszerdahely (+496 fő), Perbenyik (+392 fő), Szomotor (+259 fő) lakossága, másoké stagnált (pl. Kisdobra, Nagykövesd, Pálfölde), míg Bácska (-135 fő), Bodrogszentmária (-55 fő), Kaponya (-33 fő), Lelesz (-318 fő) és Zétény (-23 fő) esetében fogyás mutatható ki (5. táblázat). Kedvezőtlenül hatott a Felső-Bodrogköz gazdaságára (és demográfiai viszonyaira), hogy 1920-ban az új országhatár megvonásával elvesztette egyik természetes központját, Sátoraljaújhelyt, 1945-ben pedig a másikat, Ungvárt. Ez utóbbit ekkor a Szovjetunióhoz csatolták (ma Ukrajnához tartozik). Az 1920 utáni időkről egyáltalán nem sikerült a kistáj településeire vonatkozó demográfiai adatokat gyűjteni, így az, sajnálatos módon kimaradt az elemzésből. 1970 után is szegényesek adataim, messze elmaradnak az alsó-bodrogközi információk, adatbázisok mögött. 1970-ben 10 396-tal több lakost írtak össze a Felső-Bodrogközben, mint 1910-ben (35 491 fő), amely 41,4%-os, tehát tetemes gyarapodás. A növekedés azonban nem volt egyenletes, nem minden településre vonatkozott. Amíg pl. Királyhelmec lakossága 2725-ről 5344-re, Leleszé 1821-ről 2180-ra, Bodrogszerdahelyé 1561-ről 250l-re, Szomotoré 640-ről 1984-re emelkedett, addig Bácskáé 632-ről 465-re, Bodrogmezőé 781-ről 653-ra csökkent. 1970 és 1980 között gyakorlatilag stagnálás tapasztalható, hiszen mindössze 258 fővel gyarapodott a kistáj lakossága (6. táblázat). A lélekszám-növekedés csupán néhány helységre (pl. Királyhelmec 1014 fő, a vasúti határforgalmat lebonyolító Tiszacsernyő 1563 fő) vonatkozik. 28 településből 24-ben csökkent a lakosság száma (pl. Agcsernyőn 568-ról 483-ra, Bodrogszentesen 1150-ről 1059-re, Bodrogszerdahelyen 2501-ről 2407-re, Kisgéresen 1444-ről 1375-re, Leleszen 2180-ról 2075-re, Nagykövesden 1221-ről 1121-re, Perbenyikben 1424-ről 1170-re). 1991-re a Felső-Bodrogköz lakosságszáma csökkent (35 219 fő). Királyhelmec és Tiszacsernyő kivételével minden településen kimutatható ez a kedvezőtlen folyamat. Az okok ugyanazokra vezethetők vissza, mint az Alsó-Bodrogközben: a meglévő munkahe394
