A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)
Komporday Levente: Zemplén vármegye archontológiája (1919-1944)
eredmény nem születetett, általában az addig abban a pozícióban szereplő személyt fogadta el újból a bizottság. A vármegye önkormányzati jogain az első „csorbát" az 1936. évi IX. törvény okozta, amely a tiszti főorvosokat és a tisztiorvosokat állami tisztviselőkké nyilvánította, akiknek a működési területét és székhelyét a belügyminiszter rendelettel állapította meg. Tehát a korszakban először a tiszti főorvosokat „államosította" a kormány. Ezt követte az 1938. évi XXXIV. törvény, amely a felvidéki területek visszaszerzése következtében a belügyminisztert arra jogosította fel, hogy a hivatalokba ő nevezze ki a tisztviselőket. Ettől kezdve a törvényhatósági bizottságnak a választási joga elveszett. A belügyminiszter kinevezési feladatát megkönnyítette a vármegye főispánjának ajánlása, melyben egyegy tisztviselőt ajánlott a miniszter figyelmébe. Természetesen kivételt jelentettek azok az esetek, amikor a miniszter direkt nevezett ki a vármegyébe egy tisztviselőt. Zemplénben is találunk erre példát, mégpedig dr. Sziklai Sándor esetét, aki a belügyminisztérium XIV., a közegészségüggyel foglalkozó osztályán dolgozott, majd Sátoraljaújhelybe osztották be 1941. szeptember 25-én. 3 Az 1942. évi XXII. törvény elrendelte, hogy minden fizetési osztályba sorozott, választás útján betöltött vármegyei tisztviselői állást kinevezéssel kell a törvény hatályba lépését követően betöltetni. Zemplén vármegyében ennek a törvénynek a szellemében összesen két kinevezés történt. Az 1943-as év során egy rendelettel összesen 16 tisztviselőt nevezett ki, vagy véglegesített állásában dr. vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter. 4 Az 1886. évi XXI. törvény hatályba lépését követően a törvényhatósági bizottság kezében volt az a jog, hogy a tisztviselőket szolgálati idejük letelte után nyugdíjazza. Ezt a jogot a tárgyalt időszak végéig megtartották. Az egyes köztisztviselők nyugalomba helyezését általában mindig maguk kérték 40 év szolgálat után, amit a bizottság valamelyik rendes közgyűlésén tárgyalt. A közgyűléseken megköszönték a hivatali munkájukat, valamint a nyugdíj összegét a hatályos törvények és a vármegye szabályrendeletei alapján megállapították. Ez a kinevezett vármegyei tisztviselőkre is érvényes volt. Kivételt képezett a szolgálati idő előtt elrendelt nyugdíjazás. Erre kétféle példát találunk az adott időszakban. A trianoni békében elvesztett területekről érkezett tisztviselők elhelyezése miatt felduzzadt a vármegyék köztisztviselői karának létszáma. Ezt a létszámot a kormány kényszernyugdíjazásokkal próbálta csökkenteni. Zemplénben 1923. novemberében 4 tisztviselőt (legényei Pintér Istvánt, dr. deteki és tengerfalvi Meczner Tibort, borosjenői Jeney Istvánt, jeddi Fejér Elemért) bocsátott el a törvényhatósági bizottság. A következő nyugdíjazásokra 1926. decemberében került sor. Ekkor bárciházi Bárczy Gusztávot, Gallotsik Istvánt és magyarizsépi Isépy Zoltánt vonták „végelbánás alá". Fegyelmi okból két tisztviselőnek (dr. adász-teveli Osváth Dezsőnek, nagykászonyi Székely Lászlónak) kellett a negyvenéves szolgálati idő előtt megválnia a vármegyétől. A tisztviselők tisztségviselési időpontjainak meghatározásában a legjelentősebb forrásértéket a törzskönyvi lapok jelentették. Ezeken a családi állapoton és tanulmányokon kívül a hivatal viselésének kezdő időpontjait tüntették fel. Nagyon kevésszer találkoztam olyan törzskönyvi lappal, melyen feljegyezték volna, hogy egy szolgabírót a főispán melyik rendeletével melyik járásba helyezte át. Erre sokkal több forrást találtam a sátoraljaújhelyi levéltár alispáni iratok fondjában. 5 Elsőrendű forrásnak bizonyultak 3 32863171941. BM. XIV. sz. rendelettel nevezte ki a miniszter. Zemplén Levéltára (továbbiakban: ZLt.) IV. 1405. Zemplén vármegye alispánjának iratai 1942. 328. doboz. 4 1943. június 28-án kelt 42333./1943. BM. III. sz. rendelet. ZLt. IV. 1405. Zemplén vármegye alispánjának iratai 1943. 396. doboz. 5 ZLt. IV. 1405. Zemplén vármegye alispánjának iratai 1920-1944. 80-455. doboz. 376