A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Dózsa Viktória: A „Weidlich”-palota Miskolc kereskedelemtörténetében

3-nál több gyermekkel bíró családok részére az igényjogosultaknak az utalványokat kiadta. Weidlich maga osztotta ki a bérpalota udvarán adományát. A polgármester mindezért köszönetét fejezte ki, s mint írja: „komoly a meggyőződésem, hogy ez adományt a város közönségének megértő áldozatkészsége folytán további adományok fogják követni s így az a sor, amelyet a Miskolci Pénzintézetek 10 vagon szén adományozásával megnyitottak, még bővülni fog a tehetősek áldozatkészsége folytán."

41 Weidlich Pál füszerkereskedőnek három ingatlana volt: a Deák Ferenc utcában, az 5. számú ház (ez csak az ő nevén volt), a Hunyadi utca 1. számú földszintes ház, melyet nejével közösen birtokoltak. (Korábbi tulajdonosa a református egyház főgondnoka, Mikuleczky István volt.) Miután házát átalakították, s jelentős bontással megváltoztatták a homlokzatát, megvette a család. Üzletek voltak benne az épület lebontásáig.

42 Emellett az ő tulajdonukban volt az általuk felépített Széchenyi utca 19. szám alatti bérpalota.

43 Ingatlanai is bizonyítják előkelő helyét a város társadalmának vezető rétegében. 1931. augusztus 20-án két alkalomból is ünnepet ült a Weidlich család. Ekkor volt Pali bácsi és Ida néni 39. házassági évfordulója, s ekkor jegyezte el egymást Weidlich Ida, a házaspár lánya és Demes Béla. (A másik Weidlich gyerek, László épp amerikai tanulmányúton volt.) 1932-ben tartották meg az esküvőt. Demes Béla tervezőmérnökként ismeretes a város történetében, a háborút megelőző években a mérnöki hivatal vezetője. 1944-ben, a nyilas hatalomátvételkor került Miskolc élére, ám a következő évben elmenekült. Weidlich tagja volt a Tapolcai Fürdő Rt. bizottságának is, erről 1934-ben mondott le. A második világháború alatt a családfő naplóírásba fogott, gondolatait villájának vendégkönyvébe írta le. A sorok egy idős, ám szellemileg még friss ember személyiségéről tanúskodnak, emellett képet kaphatunk a háború alatti életről, a háború megéléséről. Tudjuk, hogy a családfő naplót is írt, de ennek hollétéről még nincs tudomásunk. Alábbiakban a vendégkönyvből idézek: „1862-1942. aug. hó 20. Az Úrnak napja ez! Menjünk az Úr elé örvendezéssel és magasztaljuk az ő szent nevét hálaadással ! Amiért annyi imádságot mondottunk el titkon és nyilvánosan; Istennek hozzánk való nagy kegyelméből: valóság lett! Házasságunk 50 éves évfordulónapján, szeretteinkkel együtt, hálaünnepet mondunk és tartunk. Most jöttünk az Úrnak házából, a hámori templomból, hol hálát adtunk Istennek, hogy e napot nekünk adta. Hiszen boldogságunkból csak egy hiányzik. A mi szűkebb családunk tagjai közül távol van szeretett László fiúnk, ki katonai szolgálatot teljesít az orosz fronton, de itt van a lelke és hisszük, hogy velünk együtt ünnepel. Miről emlékezzünk e jeles napon az 50 éves múltból? Emlékezzünk a sok tervről, melyet kitermelt ifjúságunk ideje? Vagy a sok sikerről, melyet Isten kegyelméből munkáséltünk elért? Emlékezzünk a fáradalmainkról, amiken keresztül vágyaink eléréséért áldozatot hoztunk? Emlékezzünk a csalódásokról, az élet nehézségeiről, amelyek újabb küzdelemre sarkalltak? Hiszen mindezekben lett gazdaggá az Isten áldása rajtunk. Emlékezünk a tiszteletről, amellyel körülvesznek az emberek, akik ismerik tiszta családi életünket; a megbecsülésről, amellyel elismerik sok küzdéssel és áldozattal vívott közéleti munkásságunkat. Mindezekért csak hálát tudunk adni a jó Istennek, hogy ezt a munkát bízta reánk és ennek a munkának elvégzésére adta az ő nagy segedelmének. 41 Reggeli Hírlap, 1930. 39. évf. 29. sz. 8. 42 Dobrossy /., 1996. 3. k. 161. 43 Földes L., 1943. 111-112. 44 Dobrossy /., 2002. 9. k. 276. 347