A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Gyulai Éva: Bor és kenyér II. Miskolc-toposzok az újkori utazási és honismereti irodalomban

evangélikus lelkész is ezt hordja, pedig a legtöbb helyen fehér ingben (Chorkittel) prédi­kálnak a szószékről vagy az oltárnál. 17 A nem túl népes miskolci evangélikus egyházközség tagjai szlovákok, németek és magyarok. Az egyházpénztár igen szegény, alig tudják az elhatározott templomépítés költségeit fedezni. Imaházuk, melyben már több éve tartják istentiszteleteiket, egykor ­minden kétséget kizáróan - csűr lehetett. Az imaház kicsi, nincs rendes ajtaja és ablaka, sem sekrestyéje, sem oltára nincsen, inkább egy szénaszínre, mintsem templomra emlé­keztet. Az evangélikus utazó megtudta, hogy már 8-10 éve elindították az új imaház építését, a régi deszkaalkotmány mellett, éppen a bordélyház (!) mögött, gyümölcsösker­tek között, de az építkezés elakadt pénzszűke miatt. Glatz Jakab leírása az egykori fából tákolt evangélikus imaházról, amely a mai lutheránus templom helyén állt, az egyetlen korabeli pontos leírás a miskolci evangélikus „deszkatemplomról". Az evangélikus gyü­lekezet lelkészének a 18. század végén vasárnaponként két vagy három prédikációt kel­lett tartania, nyelvismerete szerint szlovákul, németül vagy magyarul. Ritkán fordult elő, hogy egyetlen személy mindhármat ismerte. Glatz Jakab ottjártakor egy Ritz nevű lel­kész szolgált az egyháznál, aki pedagógiai szempontból is megfelelő volt. Az evangéli­kus istentisztelet Miskolcon igen egyszerű volt, Glatz Jakab egy ünnepi alkalommal vett részt az imaházban egy istentiszteleten, ahol egy diák prédikált a lelkész helyett a kicsiny szószéken, aki sötétzöld magyar ruhát viselt, rövid mentét hosszú magyar nadrággal, viselkedésmódja igen affektált sőt arcátlan volt. Magyarországon ugyanis szokás, hogy nemcsak jövendő prédikátorok, hanem gimnazisták, vagyis nem teológusok is tarthatnak prédikációt. 18 Bár a miskolci vallások tárgyalásánál a szerző soha nem tapasztalt toleranciát em­lít, az etnikumok és vallások közül kiáltóan hiányzik a miskolci zsidóság megemlítése, amely a 18. század végére Miskolcon már hitközséget, zsinagógát, temetőt, élénk hitéle­tet mondhatott a magáénak, s egyre nagyobb szerepet játszott a város gazdasági életében. Talán mint evangélikus lelkésznek a toleranciája nem terjedt ki zsidók „recepciójára", pedig több hónapos miskolci tartózkodása során feltétlenül kellett velük találkoznia. A protestáns lelkész, természetesen, utazóként is főként a társadalmi, szellemi jel­legzetességekre figyel, ezért meglepő, hogy külön fejezetet szentel a miskolci élelem, kukoricatermesztés, szőlő- és borkultúra, vagyis a gazdaság kérdéseinek. A szerző már a bevezetőben megjegyzi, hogy Miskolcon olcsó az élelem, ezért megéri hosszabb időt itt tölteni. 19 A miskolciak élelemben nem szenvednek hiányt, hetipiacaik nagyok, sok árus és vásárló gyűlik itt össze. Főként gabonapiaca népes, sokan jönnek ide kevésbé termé­keny, északi vidékekről is. A gabona főként a Miskolc környéki falvakból származik, a miskolciak mezőgazdasági termelése nem bír nagy jelentőséggel. Az itteni kenyér vi­szont igen nagy, olcsó és finom. A miskolci búzakenyeret sokfelé viszik, s olyan híres, mint amit Debrecenben sütnek. Glatz Jakab egyike azoknak, akik elsőként említik a később toposszá vált híresen finom miskolci kenyeret. Törökbúzát, vagyis kukoricát azonban nagy mennyiségben termesztenek a miskolci földeken. A város lakosainak nagy része mégis kézműves, s ez a társadalmi csoport (Klassen) igen jól megél munkájából. Áruik igen kelendők, hiszen a Miskolc környéki falvakban kevesen foglalkoznak kézmű­iparral. 17 Uo. 164. 18 Uo. 169-170. 19 Die Nahrungsmittel sind hier nicht theur, daher ein lángere Aufenthalt an diesem Orte gar nicht kostspielig isi. [Glatz J.,] 1799. 117. 193

Next

/
Thumbnails
Contents