A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Gyulai Éva: Bor és kenyér II. Miskolc-toposzok az újkori utazási és honismereti irodalomban

A várost ennek ellenére élénkség, az utcákat nagy nyüzsgés jellemzi, a „város csupa élet, csupa tevékenység, s mindez a legkülönfélébb módon (lauter Lében, lauter Thatigkeit von der mannig-faltigsten Art)". Az utazó legalapvetőbb véleménye, hogy népes városba ért, ahol a forgalmas utcákon alig lehet kitérni a lovas kocsik és özönlő embertömegek elől." Amint a városkép legjellemzőbb eleme a sokféleség, sokszínűség volt (mannigfaltigsten, verschiedenartigsten), a város társadalmát is ez jellemzi leginkább. A lakosság kevert, mind a nyelvet, mind a vallást tekintve. Nagy részük magyar, főként reformátusok, de csak igen kevesen beszélnek németül vagy szlovákul. Mivel a környéken sok szláv nyelvű él, néhányan tudnak valamicskét szlovákul. A müveit szepesi lelkész szülőföldjén természetes a többnyelvűség, az egyik kiáltó hátránya a miskolciaknak éppen nyelvtudásuk hiánya. Igaz, előnyük viszont, hogy a magyar nyelvet meglehetősen tisztán, szépen beszélik itt, ezért sok szlovák sőt német szülő küldi ide magyar szóra a gyermekét. Ellátásuk évi 50-60 forint, de gyakoribb, hogy az itteniek cseregyereket küldenek (sie auf den Tausch gebén). A felvilágosult szerző ennek az üdvös szokásnak általános elterjedését is szívesen látná, hiszen így Magyarország lakosai megtanulhatnák a hazájukban beszélt nyelveket, ráadásul a gyerekek megismerhetnék az ország idegen vidékeit, ahelyett, hogy mindig az anyjuk szoknyáján ülnének.

1 Jobb is lenne, ha a honfitársak a latin helyett kölcsönösen magyarul vagy németül tanulnának. Miskolcon gazdasági okból sok német család telepedett le, s testvérük, az utazó úgy látja, a miskolciak még azokhoz is igen jóindulatúak, szolgálatkészek, barátságosak (gefallig, freundschaftlich, dienstfertig), akik nem beszélnek magyarul. A nemzetkarakter ezen vonásai a magyarokat általában is jellemzik a korabeli útleírásokban, de Miskolc népének befogadó, nyitott attitűdje az általános fölé emelkedik, s a város imázsát tekintve, az egyik legértékesebb jellemvonás. Miskolcon több szlovák él, mint német, de mindkét náció gyorsan elhagyja nyelvét és nemzetkarakterét itt, s nem ritka, hogy már második generációban alig van nyoma az elődök vonásai nak.

13 Ez a megfigyelés ismét Miskolc befogadó, asszimiláló, a letelepedést segítő légkörét hangsúlyozza. A Felföldről jött utazónak Miskolc etnikumai között a legnagyobb újdonságot, sőt egzotikumot a balkáni kereskedőréteg, a görögök néven ismert népcsoport jelentette. A történeti kutatás igazolta, hogy csak pár tíz családról volt szó, befolyásuk, a város kereskedelmében, társadalmi életében játszott szerepük azonban arányszámuknál jóval nagyobb súlyt biztosított nekik. Glatz Jakab is úgy látja a 18. század végén, hogy a város lakosainak jó részét iein grofier Theil) alkotják a nem egyesült (= keleti ortodox) vallású görögök, akiket rácoknak is hívnak. Bár a miskolciak nemigen kedvelik őket, meglehetősen nagy vallásszabadságot élveznek, s néhány éve egy szép tornyú, nagy és szép templomot is emeltek a városban. A helység összes rőfösboltja, egyet kivéve, az övék. Erős a kereskedéshez, spekulációhoz való hajlamuk, az üzletelésben összetartanak, így az „en gros", nagybani kereskedés is az ő kezükben van. Üzletfeleikkel igen kemények, gyakran igen alacsony eladási árra kényszerítik őket. Viseletüket, lakáskultúrájukat és étkezésüket tekintve azonban sokkal „liberálisabbak", előkelőbbek, nagyvonalúbbak. Házaik a többi miskolci háznál szebbek, általában szimmetrikusan épültek, tágasak, szépen berendezve. Sok szobájuk van, jól bebútorozva, ízlésesen díszítve. Udvarukat, a 11 Uo. 116-117. 12 ...die Bewohner Ungarns mit den verschiedenen Sprachen bekannt zu inachen, die in diesem Lande gesprochen werden, und derén Kenntnifi jedem nötliig ist, der nicht immer blofi seinen vaterlichen Heerd bewachen. Uo. 118. 13 Uo. 121. 191