A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Spóner Péter: A kerékgyártó-mesterség múltja Északkelet-Magyarország történelmi vármegyéiben a céhkorszak végéig (Abaúj, Zemplén, Borsod vármegye)

után, ha mindkét fél elégedett volt, a keresztlevél bemutatása után lehetett három évre szerződtetni az inast. Az inasok szegödtetesére és azok kötelességeire vonatkozóan a céhnek saját szabályzata volt, melyet súlyos büntetések terhe mellett szigorúan be is tartattak.

76 A szakmai tudást a vándorévek alatt kellett elmélyítenie a legénynek. Ennek hoszsza változó volt, általában 3-4 év, a miskolci céh négy, a mádi három évben szabta meg ennek időtartamát. A vándorló legényeket a céh a legényszálláson (Herberg) helyezte el, majd a legidősebb legénynek a feladata volt számára munkát szerezni. Miskolcon a mesterlegény heti 12 krajcár bért kapott, továbbá a küllőbeütésért, kiélezésért, tengelyszögelésért, beeresztésért és a kerék kivágásáért kapott borravaló is őt illette. A céh legfontosabb eseményei a céhgyülések voltak. A céh tagjai az év folyamán többször tartottak gyűlést, melyek közül az év eleji volt a legjelentősebb. Ezt Miskolcon azon a napon tartották, amikor a céh a privilégiumát kapta, tehát minden év február 19-én. Ezen minden vidéki mesternek, landmeiszternek is kötelessége volt a részvétel. A gyűlésre a főcéhmester házában került sor, akinek feladata volt a céh ládájának őrzése, amelyben a céh minden fontos iratát őrizték. A hatóság által kijelölt céhbiztos elnökölt a gyűlésen, ahol a főcéhmester elszámolt a bevételekkel és döntöttek minden, a céh életével kapcsolatos kérdésben, megválasztották a szervezet tisztségviselőit. A mestereket a céhgyülés összehívásáról a behívótáblával értesítették, amely rendszerint pajzs alakú, eleinte fából, később sárgarézlemezből készített tábla volt és hátlapján kinyitható kis ajtóval volt ellátva.

78 A behívótáblát szintén a főcéhmester őrizte és ő is indította el, ha gyűlésbe hívta a céh tagjait. A behívótábla hívására kötelező volt a mesterek megjelenése, annak elmulasztását a céh szigorúan büntette. Általában negyedévenként tartottak további gyűléseket a céh tagjai, illetve rendkívüli esetekben, mint például új mester avatása esetén. A céhek válsága A 19. század első évtizedeitől jól nyomon követhető Magyarországon, így a vizsgált régióban is a céhszervezet válsága, később a század közepétől a bomlása. Miskolcon például a 18. század végén már az iparűzők legalább a harmada dolgozott kontárként.

79 A helyi céh alapítása esetén is a mesterek legfontosabb indoka volt a kontárok elleni harc. A céhen kívüli mesterekkel szemben azonban sem az önkormányzat, sem a vármegye nem segítette a céheket. A felszabaduló legények a céhbelépés magas költségét gyakran nem tudták és nem is akarták vállalni, ráadásul a piac és a kereslet behatároltsága miatt a céhek sem tudták felvenni tagjaik közé a felszabaduló nagyszámú legényt, hiszen például csak a mádi céhben évente három inas szabadult,

81 aminek egyenes következménye volt a kontárok számának gyors növekedése a 19. század folyamán. A céhek saját szabályaikat is egyre nehezebben tudták betartatni, így például a céhszabályzatok szigorúan tiltották, hogy a tanuló- és vándorévet, valamint a remekkészítést elen76 A vonatkozó szabályok megtalálhatóak: HOM HTD I. 76.18.4. és HOM HTD I. 76.18.3. A szabályzatok teljes szövegét Bodgál Ferenc tette közzé 1965-ben. Bodgál F., 1965., 307-309. 77 HOM HTD 1.76.17.2. 78 A miskolci kerékgyártócéh behívótábláját, mely 1841-ben, Kása Lajos főcéhmestersége alatt készült Bodó Sándor írta le részletesen. Bodó S., 1968., 201. 79 Vt'/-e.vL., 2003., 361. 80 HOM HTD I. 76.17.2. 81 Bodgál F, 1966., 288. 166