A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Spóner Péter: A kerékgyártó-mesterség múltja Északkelet-Magyarország történelmi vármegyéiben a céhkorszak végéig (Abaúj, Zemplén, Borsod vármegye)

volt. Román János kutatásai szerint általában egy-egy településen egy-két mester dolgozott, függetlenül attól, hogy faluról vagy mezővárosról volt szó. Ez alól csak Sárospatak jelentett kivételt, ahol a 16-17. század folyamán számuk 3-6 fő között mozgott. A mesterség viszonylagos fejletlensége ellenére is találkozhatunk a specializáció jeleivel. A pataki 1554. évi urbáriumban még külön említik például az ekekészítést, Liszkán pedig a kerékgyártók mellett kerékfúrót is találunk, de ez a fajta specializáció a 17. század végére megszűnik.

10 A 17. század végéig Zemplénben egyetlen céhalapításra került sor, 1698-ban Nagymihályban," majd a következő évszázadban sárospataki mesterek is megalapították céhüket. Az 1779-ben készíttetett pecsétjükön a jellegzetes kerekgyártó termék, a nyolcküllős kerék, illetve kerékgyártó szerszámok, a bognárbárd és az egyenes kétnyelü vonókés látható. Borsod megyében Zemplénhez hasonlóan a kedvező adottságok miatt szinte minden településen megtalálható volt a mesterség a 16-17. század folyamán. A 17. századtól termékeiket az árszabásokban is rendszeresen megtalálhatjuk, ennek ellenére a 18. század derekáig a mesterek száma a legfejlettebb településeken, mezővárosokban sem haladta meg a két-három főt. A 17. században gyakran vették igénybe szolgálataikat a várak körüli munkákban. 1633-ban az egri pasa azzal mentette fel a miskolciakat a Cserépvárába rendelt szekerezés alól, hogy minden esztendőben 10 ágyúszerszámot építenek és molnárokat, kovácsokat, kerékgyártókat küldenek.

13 1673-ban Strassoldo Károly gróf rendelte ki a miskolci fával dolgozó mestereket az ónodi vár kapuinak és kerítéseinek megerősítésére.

14 A 17. század folyamán Miskolc kedvező fekvésének, a vár közelségének és a nemesek arányának nagymérvű gyarapodása miatt az ipari termékek jelentős piacát jelentette, vásárainak piackörzete jelentősen megnőtt, a régió egyik legfontosabb központjává fejlődött. Ez azonban nem jelentette a kerékgyártók létszámának automatikus emelkedését. A kerékgyártóipar fejlődésére nagymértékben rányomta a bélyegét, hogy a régióban igen jelentős volt a háziipari tevékenység. A bőséges nyersanyagkészlet lehetővé tette, hogy a lakosság legszükségesebb faeszközeit saját maga állítsa elő. Ez még akkor is igaz, ha figyelembe vesszük, hogy a kerékgyártás háziipari keretek között nehezen végezhető.

15 Az 1702-ben készült ún. Kötél Könyvben, mely a város valamenynyi ingatlanáról készült összeírás, a zsellérek között neve alapján két kerékgyártóiparost találunk, Kerékgyártó Tót Istvánt és Kerekes Istvánt.

1 Számuk a következő évtizedekben sem emelkedett számottevően. Az 1732-es adóösszeírás szerint a városban már három kerékgyártó dolgozott, Nagy János, Tót Mihály és Tót János. 1744-ben készült újabb adóösszeírásban szintén három kerékgyártó neve szerepel, a már fentebb is említett Tót Mihály és Tót János

18 mellett Tót István.

19 Jelentős változás a század második felében következett be, amikor a lakosság jelentős gyarapodásával - a század elejei 9 Román J., 1965., 61. 10 Román J., 1965., 61. 11 A céh Kassáról kapta privilégiumait. Román J., 1966., 586., 588. 12 Valószínű, hogy ez sem volt önálló céh, mert a 19. századból fennmaradt pecsétnyomat tanúsága szerint már az esztergályosokkal és pékekkel alkottak közös céhet. Bodó S., 1970., 213. 13 SzendreiJ., 1911., 171. 14 Gyulai É., 1998., 311. 15 Veres L, 2000., 325. 16 Marjalaki Kiss L, 1987., 145. 17 B.-A.-Z. m. Lt. IV. A. 1501/f. 9.dob./1732. 18 Kerékgyártó Tót Mihály és Kerékgyártó Tót János az 1755-ös, a város nemeseiről készült összeírásban is szerepelnek. B.-A.-Z. m. Lt. IV. A. 1501/f. 9.dob./1755. 19 B.-A.-Z. m. Lt. IV. A. 1501/f. 9.dob./1744. 157