A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Gulya István: A kőműves- és kőfaragó-mesterség Északkelet-Magyarországon a 16-19. században

űzők köréből nem emelkedtek ki, presztízsük meglehetősen alacsony volt, nem töltöttek be komolyabb városi tisztségeket. A mesterek társadalma meglehetősen zárt volt, a mesterré válás a legtöbb legény számára megvalósulatlan álom maradt. Legnagyobb esélye a felemelkedésre a mesterek fiainak, vőinek, illetve az özvegy mesternét feleségül vevő legénynek volt. A többi szakmánál tehát kissé zártabb, kevésbé összetartó és patriarchális jellegű (egy mester akár 10-15 legényt is foglalkoztatott egyszerre) volt az építők csoportja a kézművesek társadalmában. Korszakunk végén megjelenik az építési vállalkozó típusa, aki már nem céhtag, nem végez fizikai munkát, csak szervezi az építkezéseket, van tőkéje az építőanyagok megelőlegezésére, akár nagyobb építkezéseket is fel tud vállalni, mivel akármikor szabadon alkalmazhat munkaerőt a piacról. Kezében tarthatja egyes építőanyagok gyártását, kitermelését és kereskedelmét, így nem függ teljes mértékben a piac áraitól, a városépítési konjunktúra pedig ellátja munkával (különösen az 1878-as miskolci árvíz újjáépítési munkái jelentősek). A konkrét építőmunkát végző iparosok, koronként változó elnevezéssel legények vagy segédek, de az alkalmazásba kerülő mesterek munkája és megélhetési lehetőségei nem sokat változtak az évszázadok során. A nehéz fizikai munkát alacsony bérekkel jutalmazták, kiszolgáltatottak voltak és maradtak, a céhek megszűnése után a megélhetésük és alkalmazásuk is bizonytalanná vált, hiszen az elégedetlenkedő, vagy valamilyen szempontból nem megfelelő alkalmazottat céhes érdekképviselet híján bármikor elbocsáthatták. A szakmáját szerető, ügyes szakember azonban az iparszabadság folyományaként kisebb magánépítkezéseket felvállalva önálló vállalkozásba kezdhetett, főként a városok környékén fekvő településeken, ahol a nagyvállalkozók nem teremtettek erős versenyt. A kőműves- és kőfaragószakmák 16-19. századi észak-magyarországi történetének talán kissé elnagyolt ismertetésével érzékeltetni kívántuk a térségben zajló, a mesterségek fejlődését, alakulását befolyásoló folyamatokat, bemutatni az egykor élt szakemberek tevékenységét és mindennapjait. A régi épületeket szemlélve elgondolkodhatunk azok építésének körülményeiről, a szakértelemről, ami hosszas tanulás és gyakorlás eredményeképp létrehozta az építményeket, és a letűnt korok kézmüvesmestereiről, akik munkájukkal megvédték a térség lakóit a háborús években és átformálták a települések arculatát a békeidőkben. LEVÉLTÁRI ÉS GYŰJTEMÉNYI RÖVIDÍTÉSEK AMK = Archív Mesta Kosice (Kassa Város Levéltára, Kassa - Szlovákia) Arch. Secr. Cechálié = Kassa város titkos levéltára, céhes gyűjtemény B.-A.-Z. m. Lt. = Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, Miskolc IV. 501/a = Borsod vármegye levéltára, Borsod vármegye közgyűléseinek jegyzőkönyvei IV. 501/b = Borsod vármegye levéltára, Acta Politica IV. 501/e = Borsod vármegye levéltára, Közgyűlési és törvényszéki iratok IV. 508/a = Borsod vármegye levéltára, Borsod vármegye adószedőjének iratai 1756-1831. IV. 1501/a = Miskolc város tanácsának iratai. Tanácsülési jegyzőkönyvek IV. 1001/b. Lim. = Szirmay-Kazinczy-féle históriai iratok, Limitatiók 1626-1744 IV. 1001/c.= Zemplén vármegye levéltára, Protocollumok VIII. 70l/a .= Miskolc város levéltára. A Miskolci Nemzeti Színház iratai XI. 601.= A Diósgyőri Kamarauradalom iratai 1721-1869. 149