A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Gulya István: A kőműves- és kőfaragó-mesterség Északkelet-Magyarországon a 16-19. században

dalmi és katonai központok környékén megtalálhatóak a kőbányák. Sárospatak közelében a Király-hegyi és a Nyilazó-bánya szolgáltatott épületkövet, délre a bodrogkeresztúri volt a legismertebb kőfejtő, ugyanakkor eltérő időpontokban ugyan, de számos kisebb bánya működött a Hegyalján csakúgy, mint a megye északi részén. A bányák egy része kizárólag földesura részére termelt, de a többség közönséges bánya volt, melyet használói a földesúrtól béreltek.

78 A sárospataki vár 1534-37 közötti építési munkálatainál a faragványokat a Nyilazó-bánya vulkáni tufájából készítették, míg falazásra a Királyhegyi keményebb terméskövet használták, de régi épületek kőanyagát is beépítették.

79 Nem tartozik az építőipar tárgykörébe, de itt is meg kell említenünk a Sárospatak mellett fekvő megyeri malomkőbányát, melyről már a 16. század közepéről vannak adatok, ahogy művelőiről is. Az itt dolgozó kővágók alkalomadtán más kőfejtőkben is munkát vállalhattak, esetleg a sárospataki vármunkákban is részt vehettek. A másik fontos szilárd építőanyag, a tégla használatára is vannak adatok a 17. század elejétől, igaz csak a pataki uradalom területéről. A legnagyobb igény természetesen a pataki vár folyamatos bővítésénél és karbantartási munkáinál jelentkezett, nem csoda, hogy Sárospatakon és a közeli Borsiban jeleznek a források téglavető kemencéket. A részben robotban, részben szerződéssel termelő kemencék számos helybelinek adtak munkát, hiszen az agyag kitermelésétől kezdve a téglavetésig minden művelet kézi erőt kívánt. Patakon kétféle téglát égettek: falba és padlóba való téglák készültek, de az 1634es várleltárban cserépvető pajtákat és asztalokat is feljegyeztek, tehát a vár épületeinek tetőzetén ekkoriban helyben gyártott cserepek is megjelentek.

81 Az agyag a Bodrog mentén bőven rendelkezésre állt, a soványítására és habarcskészítésre is használt homokot szintén a folyó szolgáltatta. A kötőanyag másik fontos összetevője, a mész viszont nem állt ilyen korlátlanul rendelkezésre, hiszen a Zempléni-hegység jórészt vulkanikus kőzetekből épül föl. A térségben az akkoriban Abaúj megyéhez tartozó Komlóska, a regéci uradalom falva mellett fordult elő kisebb mennyiségben mészkő, azonban ez a regéci várat látta el. Felső-Zemplében Barkó határában található mészkő, itt Homonna és környéke számára állítottak elő égetett meszet, míg a bari hegy mészköve az alsó-zempléni területeket szolgálta ki. Bari, Ladmóc, Csarnahó, Nagy- és Kistoronya jobbágyainak jelentős része kiegészítő vagy főtevékenységként mészkőbányászattal, szállítással és égetéssel foglalkozott. Utóbbiak a pataki uradalom részére robotváltság fejében dolgoztak a mész előállításával, az égetett meszet főleg vízi úton szállították Patakra és más településekre. Patakon a 17. század közepén biztosan vannak mészégető kemencék, ami azt mutatja, hogy a vár szükségleteit nem elégítették ki az említett települések.

82 Szükség esetén igénybe vették más települések lakóinak munkáját is, erre utal egy adat 1561-ből, amikor Kassa városa hozzájárul, hogy hegyaljai falvainak jobbágyai 5 kemence meszet égessenek a pataki templom építési munkáihoz. Borsod megye északi és középső része hasonlóan jó adottságokkal rendelkezett az építőanyagok terén: a Bükk hegységben szinte korlátlanul rendelkezésre állt az épületfa 78 Román /., 1965.23. 79 Détshy M., 1989.27. 80 Román J., 1963. 98-102. és Román J., 1965. 12-20. 81 Román J., 1965. 23. A cserépfedés tűzbiztonság tekintetében alkalmasabb az ekkoriban még szinte egyeduralkodó zsindelynél, bár tagadhatatlanul drágább és készítése is több szakértelmet kíván. 82 Détshy M., 1989. 27.; Román J., 1965. 20-21. és Veres L, 1966. 310-311. Kistoronya dézsmajegyzékében 1554-1570 között több mészégető (caementarius) is szerepel, akik mentesek voltak a dézsma fizetése alól, mészégetéssel szolgáltak. Veres L., 1966. 320-321. és 376-383. 83 Détshy M., 1989.40. 141