A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Gulya István: A kőműves- és kőfaragó-mesterség Északkelet-Magyarországon a 16-19. században

A KŐMŰVES- ÉS KŐFARAGÓ-MESTERSÉG ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON A 16-19. SZÁZADBAN GULYA ISTVÁN Tanulmányunk időhatárainak kijelölésében döntő szerepet játszott, hogy területünkön a bemutatott mesterségek csupán szórványosan jelennek meg a forrásokban a 16. századot megelőző időszakban. A másik időbeli korlátot az 1872-es, a céheket megszüntető első ipartörvény jelentette, ekkoriban terjednek el az építőipari tőkés vállalkozások, melyek képesek voltak a dualizmus kori városépítési konjunktúra igényeinek kielégítésére. A címben jelzett észak-magyarországi terület némi pontosításra szorul. Kutatásaink

1 elsősorban a történeti Borsod, Abaúj-Torna és Zemplén vármegyék területére terjedtek ki, kitekintéssel Gömör-Kishont és részben Sáros vármegyék felé, azzal a korlátozással, hogy Kassa és más, határainkon kívül eső városok tekintetében a téma teljes feldolgozására nem volt lehetőségünk, ezért ezek tekintetében elsősorban a kapcsolatok és kölcsönhatásokjelennek meg e tanulmányban. Mivel a kutatásunk látókörébe vont földrajzi területnek nincs általánosan elfogadott elnevezése, kénytelenek voltunk a címben jelzett tágabb kifejezést használni, bár a köznyelvben ma ez tartalmazza Heves és Nógrád megyéket is. A korábbi kézművesipar-történeti kutatások meglehetősen mostohán kezelték az építőipari szakmák feldolgozását, ami némileg ezen mesterségek jellegéből is fakadhatott. Hazai céhes szervezeteik teljes körű bemutatására egyetlen kísérlet történt,

2 ez a kötet azonban már csak terjedelmi okokból sem vállalkozhatott a téma teljes lefedésére. Az 1970-es években megindult kézműipari kutatások feltárták a céhekbe szervezett szakmák alapvető adatait: számukat, fennmaradt írásos és tárgyi emlékeik őrzési helyét.

3 A számos, elsősorban a céhek iratanyagainak kutatásán alapuló publikáció

4 eredményeképp megismerhettük szervezeti felépítésüket, szokásaikat, problémáikat, melyek részben általánosíthatóak, részben helyi sajátosságokat mutatnak. A céhen kívüli iparosok elsősorban mint kontárok, a céhek ellenségei jelentek meg, létszámukra vonatkozólag főként becslések állnak rendelkezésünkre. Az építőipari mesterségek történetét azonban nem lehet pusztán a céhes iratokból megismerni, mivel ezen szakmák jellemzője, hogy a 19. század végéig meglehetősen csekély volt művelőinek száma, céhekbe szerveződésük (néhány települést leszámítva) más szakmákhoz képest jóval később kezdődött, és szervezeteik számban is elmaradtak más iparágakhoz képest. Kevés településen létezett építőipari céh a 19. század előtt, a mesterek vagy távolabbi céhekhez kötődtek landmajszterként, vidéki mesterként, vagy uradalmak részére dolgoztak, esetleg kontárként működtek. A nagyobb városokat leszámítva az építőcéhek késői alakulásuk miatt kevés iratot hagytak maguk után, melyek jelentős része nem maradt az utókorra, így sok céh esetében csak töredékes adataink vannak. A céhen kívüliek kutatása természetesen ' Jelen tanulmány az Országos Tudományos Kutatási Alapprogram által támogatott, OTKA T 042839 nyilvántartási számú „Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (16-20. század)" című program keretében végzett kutatások eredményeként készült. 2 BartóczJ., 1976. 3 Céhkataszter 1975-1976. 4 Domokos O.-Nagybákay P., 1992., Szulovszky./., 2002. 127