A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)

Veres László: Északkelet-Magyarország asztalosipara a 16-19. században

ágak közül az egyedüli kivétel az asztalosipar volt. Az 19. század második felében Kassa iparosai a helyi polgárság igényeinek kielégítésére törekedtek. Műbútorasztalosok voltak Zemplén mezővárosaiban és Borsod ipari centrumában, Miskolcon a helyi lakosság ellátása nem jelentett különösebb gondot a városban tevékenykedő asztalosoknak. A 19. század második felében több ún. középüzem létesült Miskolc határában, amelyek képesek voltak a kor divatjának megfelelően olcsó, többnyire uniformizált bútorok készítésére. 1868-ban kezdte meg a működését Alsóhámorban a Zartl-testvérek hajlított bútorgyára, amely döntően székekkel és apró lakberendezési tárgyakkal (fogas, polc, láda stb.) látta el a lakosságot. Szőke Pál 1876-ban gőzgépekkel felszerelt üzeme csak kis részben készített bútorokat. A termelés döntő részét ablakok és ajtók tették ki.

50 Északkelet-Magyarország 19. század végi asztalosipari központjai termelésüket igyekeztek a korszak igényeihez igazítani. A számadatok tükrében jól nyomon követhető, hogy az asztalosok kb. 1/3-a mindig megrendelésre dolgozott. Miskolc egyik legmódosabb polgára, Almásy Károly számadásai rendszeresen tartalmaznak bútorkészítéssel kapcsolatos kimutatásokat. 1844-ben „...egy 18 Személyre ki húzó asztalt és egy setét Ruha tartó Almárjomot kellett neki készíteni." Egy kárpitos pedig „Egy kanapé és 8 szék Tapecirolassa"-t vállalta fel számára.

51 Az asztalosmesterek több mint 2/3-ada vásározó iparos volt, vagyis olyan termékeket készítettek, amelyek könnyen szállíthatók és értékesíthetők voltak. Északkelet-Magyarországon a céhes kézművesipari központok közül azok specializálódtak festett bútorok készítésére, amelyek a peremvidékeken, vagyis a hegyvidékek és az alföld találkozásánál helyezkedtek el. A szepességi városok, Kassa, valamint a gömöri bányavárosok asztalosait sohasem találjuk a vásározó mesterek között. Ellenben Sátoraljaújhely, Sárospatak és Tokaj mesterei a Bodrogköz és a Zempléni Hegyköz falvaiban kereskedtek termékeikkel.

52 A 19. század második felében a miskolci asztalosok többsége is vásározó iparos volt. 1872 után, vagyis az ipartársulattá szerveződést követően 25-30 asztalos foglalkozott festett bútorok készítésével. Miután a miskolci vásározási szokások megváltoztak, többé nem volt lehetőség a főutcán történő értékesítésre, egyre több iparos települt ki a vidéki városokba, elsősorban Mezőkövesdre, a hagyományos bútorzathoz kötődők igényeinek kielégítésére.

5 50 Vö. Veres L, 2003. 378. 51 HOM. HTD. 87.3.1.242. 52 Petercsák T., 1988. 25-26. 53 Az 1890-es évekig, amíg a tradicionális miskolci piacstruktúra létezett, az asztalosok a város legfrekventáltabb területén, a színház közelében értékesítették bútoraikat. A színház épületének földszinti termeiben voltak a bútorboltok, ahová a mesterek értékesítésre beadták a „legújabb stílusú" termékeiket. A fő utca (a mai Széchenyi utca) és a Mindszentre vezető utca (a mai Szemere utca) találkozásánál tették közszemlére a festett bútoraikat, úgymint a ládákat, tálasokat, fogasokat. L. Veres L., 2003. 390-391.; Szabadfalvi J., 1996. 244. 101