A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Fischl Klára: Ároktő-Dongóhalom bronzkori tell települése

(BÓNA 1975, Taf. 197/2). Feltehetően katlantüzhelyek peremét díszíthették a gyulavarsándi töredékekkel együtt (BÓNA 1975, Taf. 146, 1-7). A beépített edényes hordozható tűzhelyekhez hasonló felépítésűek lehettek az ún. lepárló edények, melyeknek peremük alatt, körbefutó, felfelé ívelő „gallérjuk" volt. A szakirodalomban egyetlen ép példány sincs közölve. A feltételezések szerint egy szájával lefelé fordított tálszerű edényen csapódott le a fazékban főzött anyagból gőzölgő pára, ami a tál falán a gallérszerű járatba csurgott. Innen egy kiöntő segítségével lehetett összegyűjteni az italt. Esetleg ilyen lepárlók tartozékai lehetnek a durva anyagú kiontok (8. kép 2

31

) vagy a gyulavarsándi és a békési telepekről ismert kanálszerű tárgyak kiöntős nyeleiként is elképzelhetők (BÓNA 1975, Taf. 149). Egy vékony falú, egyenes, rovátkolással tagolt peremű, formájában fazékszerü, oldalán fésűzött tárgy peremére is jellemző egy a fentebb elképzelt lepárlóedénynél megfigyelhető dupla falkiképzés, a két falrész között azonban csak egy vékony, résszerű bevágást készített a fazekas (7. kép 2). E tárgy funkciója ismeretlen számomra. A középső bronzkori teli települések egyik elterjedt jelensége a miniatűr edények léte, melyek általában durva kidolgozásúak és egyszerű, főleg háziedény formákat mintáznak (5. kép 1-2; 5).

32 Füzesabonyból a II. szintből és a Tompa féle ásatás anyagából (SZATHMÁRI 1990, 88, 36. tábla 1-9; 66. tábla. 16-17) ismerünk hasonlókat. Itt kell megemlíteni az agyagból készült miniatűr baltatöredéket (7. kép 3), melynek több darabja került elő Jászdózsa-Kápolnahalmon is (CSÁNYI-TÁRNOKI 1992, 205, Kat. Nr. 420). A bronzkori települések egyik legáltalánosabb tárgytípusa a kocsi kerék-modell. A ló általános elterjedésének és munkába állításának egyik ismertetőjele a kocsimodellek készítése, melyek a jóval nagyobb számban előkerülő kerekek tanúsága szerint jórészt szerves anyagból készültek. Az illusztrációkon a Megay-féle ásatás legnagyobb (7. kép 5) és legkisebb (7. kép 4) darabját mutatjuk be. Ezen kívül 7 darabot őriz még ebből az ásatásból a Herman Ottó Múzeum." A két aszkosztöredéket már Kalicz Nándor is közölte a hatvani leletanyag részeként (KALICZ 1968, Taf. LXX/11-12), közülük itt csak az ujjbenyomkodással tagolt bordás hátú darabot mutatjuk be ismét (6. kép 1). Az ároktői aszkoszt a füzesabonyöregdombiakkal együtt még mint hatvani kultúrába tartozót említik a nagyrévi aszkosz vizsgálata során (KOVÁCS-STANCZIK 1980, 47-48), illetve a hazai madár formájú edények összegyűjtésekor is (KOVÁCS 1972, 11 ). Csak a füzesabonyi aszkoszok publikálásakor vált egyértelművé, hogy e tárgytípus a füzesabonyi kultúra emlékanyagának is része. Az öregdombi aszkoszok formai csoportosításánál a 3-as típusként elkülönített edények kedvelt díszítése a hát ujjbenyomkodással tagolt bordával történő hangsúlyozása (KOVÁCS 1991, 37), mint ez az itt bemutatott darabnál is látható. Mindezek alapján úgy vélem, hogy az 1930-ban felszíni gyűjtés során előkerült két aszkosztöredék a telep füzesabonyi rétegeiből kerülhetett elő.

3

' 31 53.410.44 (KALICZ 1968, Taf. CXV1/19) 32 53.410.3. 33 53.410.12, 53.410.23-25, 53.410.30-31, 53.410.34 34 Ekkor még úgy tartotta a kutatás, hogy a középső bronzkori teli kultúrákra nem jellemző az aszkoszforma. " Az 1966-os ásatás anyagának beleltározása során további 5 darab aszkosztöredéket regisztráltunk: 2002.16.20.13-1. Szelvény, 33-40 méter közti része 150-170 cm mélység; 2002.16.97.38 - 12. Szelvény, 220250 cm; 2002.16.102.3 - 2 db, 13. Szelvény, 100-125 cm; 2002.16.112.13 - 13. Szelvény, 180-210 cm. 76