A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Alabán Péter: Paraszti gazdálkodás és társadalom Domaházán a dualizmus idején és a Horthy-korszakban

A guliba körül tanyáztak, éjszaka tüzet raktak. (...) Éjszaka 3 óra körül indultak el a tanyáról, s volt 10-11 óra, amikor visszaérkeztek. (...) A határból a kondával csak karácsony környékén, sokszor később tértek haza [a faluba ]."

27 Később az Elek csikus család tagjai látták el ezt a feladatot. A szeptembertől áprilisig tartó teleltetés során az állandóan szabad ég alatt háló nyájak nagy területeket jártak be: Váraszótól egészen a Rima völgyéig, s ilyenkor éjjelnappal a szabadban voltak. A kondákra komoly veszélyt jelentettek a farkasok, melyeket állítólag a vaddisznók megjelenése hajtott el a környékről a 19. század második felében. A sertésfajták közül a 18. század végétől a mangalica volt az uralkodó. A 19-20. század fordulóján Domaházán az igen hamis vörös szőrű, nagy testű szalontai sertést tenyésztették, mely jól bírta a telet, így a leghidegebb időben is a szabadban hált; olykor pedig fagallyakból készítettek számára fedetlen karámot. A makkoltatás jelentősége továbbra is meghatározónak bizonyult. Több gazda e célra bérbe adta saját erdejét; a Holló család 478 kat. hold nagyságú erdőterületét például 110 falusi vette bérbe 1931-ben.

28 Szarvasmarha és sertés mellett a falusiak jelentős hányada tartott juhokat, annak húsáért, gyapjáért és nem kis tejhozamáért. A vásárokon eladott bőrökből szintén jelentős haszon származott. A domaházi határban szinte kizárólag merinói birkák legeltek, mely fajtán belül Magyarországon leginkább a fésűs merinó honosodott meg. A faluban a paraszti juhtenyésztés tipikus formája valósult meg, melynek értelmében a juhokat (is) tartó gazdák közösen fogadott juhász irányításával szerveztek nyájakat. Ezek általában tavasztól (Szent György napjától: április 24-től) őszig (egyes feljegyzések szerint néha még télen is, egészen karácsonyig) tartózkodtak a határban. A vagyonosabbaknak 100200, némelyiküknek ennél is több juhuk volt.

29 A helyzet a világháborút követően sem változott sokat: az igásállatok birtoklását továbbra is csak a módosabb gazdák engedhették meg maguknak, akik nagy létszámú juhnyájaik számára távolabbi területeken (pl.: a váraszói határban) is béreltek nagyobb táperejű legelőket. Lótartásról Domaházán nem igazán beszélhetünk. Ezt bizonyítja, hogy a határban soha nem volt ménes, vagyis mindenki (már aki tartott) a saját magáét őrizte. Az ökörfogat jelentősége korszakunkban végig (de később is) döntően meghaladta a lófogatét. A tartott állatok számára vonatkozóan a következő táblázat szolgál összegzésül:

30 EV ÁLLATÁLLOMÁNY (db) EV szarvasmarha sertés ló juh kecske baromfi méhcsalád összesen

31 1895 264 361 53 1544 306 1329 45 3857 1911 260 446 41 2522 43 n. a. n. a. 7169 1935 187 535 48 285 2 2788 63 3908 1942 331 692 41 1158 2 n. a. n. a. 2224 3. táblázat: Domaháza állatállománya a 20. század első felében A földművelés jelentőségét a Barkóság egész területén csökkentette az a tény, hogy a falusi lakosság önellátását sem tudta minden időben kielégíteni. Domaháza eseté27 Molnár B., 1951. 13-14. 28 A faluban felkutatott sertéslegeltetési lajstrom 63 filléres legelőbért írt elő 1 hold után, míg a sertések száma után 2-2 pengőt kellett fizetni. 29 AlabánP., 2002. 68. 30 Forrás: Mezőgazdasági statisztika, 1972 a. 97.; 1972 b. 97.; 1972 c. 97.; 1972 d. 97.; 1972 e. 97. 31 Az összesítés - a hiányzó részadatok miatt - csak tájékoztató jellegű. 653