A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

János István: A digitális filológia problémái

textusainak: azok önálló életre kelnek, függetlenednek alkotójuktól, építőelemeivé válnak egy örökké változó, alakuló, formálódó virtuális intertextualitásnak. Szerzői szerep módosulása Mindez új szerzői attitűdöt is eredményez: az auctor fogalma így filológiailag nehezen definiálhatóvá válik, hiszen a mű, az opus, egyre inkább kollektív munka gyümölcse, ráadásul olyan teamről van szó, melynek tagjai jószerivel ismeretlenek. Joggal beszélhetünk már most is net-folklórról, de a mégoly szigorú tudományos publikációk sorsába is beleszól az a kollektív bölcsesség, melynek nyomait még a legszürkébb filoszmunkás is nap mint nap kénytelen érzékelni elektronikus postafiókjában. Ezek a kéretlenül jött reflexiók építik tovább a kis és nagy opusokat egyaránt, újra meg újra megtépázván a szerzői individualitást avagy büszkeséget. De a felismert szükségszerűség tudomásulvétele hatalmas segítség: kéretlenül jött információk özöne segít minket az igazsághoz. Lehet, hogy a filosz szegényebb lesz egy illúzióval, a tudomány viszont gyorsabb ütemben haladhat előre, mint valaha bármikor is, s bárkinek megadatik az a lehetőség, hogy rajta hagyja - ha láthatatlanul is - a maga keze nyomát a textusok szövedékén. Bármennyire is védi a jog a szerzői tulajdont, a világháló gyorsan leválasztja a művet alkotójáról és közkinccsé avatja azt. Mellesleg az alkotó így sokkal nagyobb ismertségre tehet szert, éppen ezért igen sokan már eleve lemondanak a szerzői jog érvényesítése által remélhető (esetleg nem is olyan jelentős) előnyökről a minél szélesebb publicitás érdekében. Aki egy kicsit is járatos a világhálón, jól tudja, hogy szinte kötelező (íratlan etikai imperativus) valós vagy vélt szellemi értékeink, eredményeink, művészi produktumaink egy részét (javarészét) közkinccsé tenni. A szerzői honlap egyre kevésbé az önreprezentáció eszköze, sokkal inkább ezt a kollektív tudást szolgálja. Kissé hasonlatos ez egyrészt a középkor univerzalizmusához és szolgálat-eszményéhez, másrészt pedig egy olyan új reneszánsz értékrendhez, mely egy más dimenzióban ugyan, de végső soron az egyetemes emberi (humán) értékek felmutatását tűzi ki célul. A szerző mint homo virtuális elszakad immanens világától, sőt már olyan esetek is vannak, mikor is kizárólagosan csak virtuálisan létezik. Ilyen lehet pl. a szöveggenerátorral (speciális számítógépes program) konstruált versek vagy egyéb textusok „szülőatyja", „akit" csupán a programkódok és az azokat realizáló számítógépes hardverek kötnek a prózai valósághoz. Ez esetben viszont valóban feloldhatatlan dilemmával találja magát szemben a filológus, s a dolog annál is inkább sürgető, mert e lehetőség már jelenleg sem pusztán elméleti avagy kísérleti jellegű, hanem lassanként mint új irodalmi genus követel magának helyet az elektronikus alkotások világában. Eltekintve mindennek bizonyos abszurd felhangjaitól, a szöveg objektíve létezővé válik, így egyben filológiai kihívást is jelent. Éppen úgy, mint az idővel szerző nélkül maradt szövegekkel is szembe kell nézni, melyek a hálón már most is tetemes mennyiségben vannak jelen. Mégsem tekinthetők egyszerűen Internet-szemétnek, különösen nem akkor, ha még bizonyos szigorú értékkritériumoknak is megfelelnek. Alighanem hamarosan ki kell munkálni az internet-filológia speciális módszereit és eszközrendszerét, hogy immár egy humán tudomány által is leírhatóvá váljanak azon jelenségek, melyekkel eddig „csupán" a számítástechnikusok népes gárdája foglalkozott. Jóllehet, világszerte van erre törekvés, a magyar tudomány még kissé lassan mozdul rá erre a problémára. Szöveg és szerző - a két markáns filológiai fogalom szerepváltását szerettem volna röviden érzékeltetni, utalva arra, hogy ezzel együtt filológiánk is új feladatok előtt áll. 553