A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Veres László: Az üvegmüvesség történetének kutatása

kiállításai és a 19. század végi jelentős üvegtechnikai újítások egyre inkább az üvegművészet felé irányították a közvélemény figyelmét. Ennek köszönhetően a még fennmaradt 18-19. századi magyar üvegek vagy magyarnak vélt üvegek kiemelkedő darabjai múzeumi gyűjteményekbe kerültek a külföldi, ezen belül is elsősorban a velencei, cseh és német üvegekkel együtt. Az így begyűjtött üveganyag szinte teljes mértékben úri üveg volt, vagyis üvegművészetünk „napfényes" szegmentjét reprezentáló művészeti alkotásokból állt össze. A régészeti feltárások ekkor még alig hoztak felszínre a korai magyar üvegkészítésről tanúskodó emlékanyagot, vagy pedig az ásatásokból származó üvegtöredékek ismeretlenek voltak a szakemberek előtt. A mindennapos használatra szánt, főként a kis erdei üveghutákban gyártott üvegek ritkaságszámba mentek a múzeumok gyűjteményi raktárainak polcain. Ezeket az üvegeket az általános közfelfogás alacsony művészi értékűnek tekintette, amelyek a társadalom szegényebb rétegei igényének kielégítésére készültek. Csupán néhány jó szemű gyűjtő figyelt fel arra, hogy a magyar üvegművészetben az ún. parasztüvegek nyújtják a legötletesebb, legváltozatosabb és az általános európai formakincstől leginkább függetlenült formákat. „Itt találják nemzeti sajátosságunk legtökéletesebb kifejeződésüket." A parasztüvegek első gyűjtője Sámuel Brukenthal, a szebeni múzeum megalapítója volt, aki a dél-erdélyi, Olt menti üveghuták emlékanyagát gyűjtötte össze. Az ország különböző tájait járva tudatosan gyűjtötte a paraszti, mezővárosi, polgári háztartások legszebb üvegeit Déri György is. A debreceni múzeum egyik alapítója, Telkes Simon 1895-ben megjelent Üvegiparunk című monográfiája borítójának belső oldalán adott számot gyűjtéseinek eredményéről. „Ezen könyv a már régente nem létező magyar erdei üveghutákról ad tanúságot és a Déri György ezredes Néprajzi Múzeumban levő, körülbelül 125 darabból álló népies üveggyűjtemény tartozéka. Budapest, 1941. október 15. Déri György ezredes." A gyűjtő a belső borító alsó részén ekképpen ír a tárgyakról: „A 125 példány három csoportba osztható: 1. Körülbelül 45 darab Bakonyerdei csoport. 2. Körülbelül 36 darab Magyar Északi dombvidéki, úgy mint a régi Felvidéki csoport. 3. Körülbelül 44 darab Nagymagyarország részeiről származó és kisebb mennyiségben a régi Monarchiában készült, de a magyar földön használatban volt csoport." Sámuel Brukenthal és Déri György hosszú ideig nem talált követőkre. Ennek oka alapvetően a művészettörténet és a néprajz sajátos, parasztüvegeket, népi üvegeket kirekesztő felfogásából származott. A művészettörténészek a finom üvegeket, az úri üvegeket tartotta műfajába illőnek, mert felfogása szerint ezek a tárgyak képviselnek „magasabb művészi értékeket". Ezeken az alkotásokon figyelhetők meg a történelmi stílusok változásai és az üvegművészetben nagy technikai tudást igénylő díszítőeljárások alkalmazásai. A népművészeti kutatás a 20. század elején - amikor még szép számmal lehetett volna üvegtárgyakat gyűjteni -, a sajátosan paraszti, autochton műfajokat kereste. Ez a nézet gátat emelt a parasztüvegek felfedezése elé. A paraszti használatban lévő üvegtárgyakkal szembeni bizalmatlanságot fokozta az is, hogy ezek az üvegek ugyanúgy lehettek a nemesség és a polgárság mindennapi életéhez szorosan kötődő tárgyak, mint a parasztságéhoz. Továbbá az is növelte a kétségeket, hogy az üvegek előállítása minden tekintetben komoly előkészületeket, nagyobb ipari berendezéseket igényelve több ember szervezett együttműködését feltételezte. Jogosan vetődhetett fel az a kérdés, hogy az 3 A könyv bejegyzésével együtt a Déri Múzeum Könyvtárában található. Ltsz. 7197. 540