A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Patay Róbert: Középső rézkori temetkezések és telepnyom Mezőkövesd, Patakra járó-dűlőből

236-237, 241; ROMÁN 1971, Abb. 24, 3, Taf. XI. 3), a Laznany-csoportban (SISKA 1972, Abb. 30, 4, Taf. VIII. 4.), ám igazán nagy számban a hunyadihalmi kultúrában jelenik meg (PATAY 2002, 237-239). Megtalálhatóak az alacsony, tagolt nyakkal ellátott fazék benyomkodott, bevagdosott peremmel (13. kép 2, 4, 5, 14. kép 2, 3, 5, 6, 10, 11); valamint a széles szájú, alacsony hengeres vagy kissé kihajló nyakú, gömbölyded vagy lekerekített kettős csonka kúp alakú alsó résszel ellátott edények. Ez utóbbiak nyaka mindig tagoltan illeszkedik az alsó részükhöz (13. kép 11, 3, 13. kép 1). Bognár-Kutzián I. a hunyadihalmi kultúra vezértípusának tartotta az ilyen edényeket (BOGNÁR-KUTZIÁN 1969, 32-34, 38). A korongos tapadású fülek két változata is feltűnik a leletanyagban: az egyiknél a rövid szalagfül alsó részén középen egy ujjal van benyomva (13. kép 10), a másiknál az ugyanilyen fület két ujjal formázták (13. kép 11). A fülek a perem felé emelkednek. A korongos tapadású fül a hunyadihalmi kultúra egyik legfontosabb meghatározó jegye, de elterjedése mind időben, mind térben széles horizontot ölel fel, nem szűkíthető le a hunyadihalmi kultúra idejére (HORVÁTH 1994; KALICZ 1980, 47; KALICZ 2001, 405-406; RACZKY 1988, 37-40; RACZKY 1995, 53; ROMÁN 1971). Két kisméretű, kopott felületű töredéken a bodrogkeresztúri kultúra hálómintás díszítése figyelhető meg (13. kép 6, 7). Tiszalúc-Sarkadon is kerültek elő hálómintás töredékek. Jelenlétüket a bodrogkeresztúri kultúra folyamatos átalakulásával, bizonyos formák és elemek hunyadihalmi kultúrában való továbbélésével magyarázzák (PATAY 1987, 114; PATAY 1995, 110). A gödör leletanyagából két edényt lehetett teljes egészében összeállítani (12. kép 2, 3). Mindkettő formája leginkább a csőtalpas edényekre hasonlít, de nem igazi edények, mivel a felső és alsó részüket elválasztó alj hiányzik. Hasonlóan „áttört" edény a bodrogkeresztúri kultúra tiszavalk-kenderföldeki temetőjének 28. sírjából került elő. Ennek formája azonban teljesen más, magas hengeres csőtalpa, tálszerű felső része és két füle van, késő-neolitikus előképekre vezethető vissza. Funkciójáról Patay P. azt feltételezi, hogy edénytartó lehetett (PATAY 1978, 20, 51, Taf. VIII. 1.). Szintén edénytartónak ír le Székely Z. egy, a Reciben feltárt bodrogkeresztúri telepen előkerült edényt, amely formailag igen hasonlít a mezőkövesdi edényre. Ám a publikációból nem derül ki, hogy az edény tényleg „áttört"-e (SZÉKELY 1964). A gödörből előkerült emberi fejet formázó töredék is, amely a mindeddig csak igen kis számban ismert középső-rézkori antropomorf ábrázolások újabb darabja (13. kép 9). A Kárpát-medence korai és középső rézkorából - a neolitikum időszakához képest csak nagyon kevés antropomorf ábrázolást ismerünk. A tiszapolgári és bodrogkeresztúri kultúrákból nem kerültek elő agyagból készült emberszobrok (BOGNÁR-KUTZIÁN 1972; PATAY 1989, 34). Nagy számban ismerünk viszont a bodrogkeresztúri kultúrából állatábrázolásokat, elsősorban edények fedőinek fogóiként (PATAY 1974, 42; PATAY 1989, 42). Női jelképeknek tarthatjuk az aranylemezből domborított háromdudoros korongokat (RACZKY 1999, 29), de ezek egy igen speciális idolformának tekinthetők, amelyeket külön kell kezelnünk az agyagból készült szobroktól. A konkrét emberábrázolások előfordulnak a késői lengyeli leletanyagban, pl. Zalaszentbalázs-Szöllőhegyi-mezőn (BONDÁR 1995, 58-59, Pl. 111, 269). Csak említésből ismerünk egy idoltöredéket Budmericéből, Délnyugat-Szlovákiából a Ludanicekultúra korai szakaszába tartozó telepről (RUTTKAY 1997, 183). A Balaton-Lasinjakultúrából egy steatopyg idol töredékéről van tudomásunk Becsvölgye-BarabásszegTöllesaljáról (HORVÁTH 1994, Abb. 2; HORVÁTH-SIMON 2003, 115, Abb. 27, 9). 43